„Áldott szép pünkösdnek gyönyörű ideje"

Pünkösd a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, húsvét után 50 nappal tartják. A Szentlélek eljövetelét és az egyház alapítását vasárnap ünneplik, hétfőn ehhez kapcsolódó néprajzi szokásokat elevenítenek fel. Vasárnap mindenfelé ünnepi szentmiséket, istentisz­te­le­te­­ket tartanak, de a hétfőt is sokan várják, hiszen ez a nap a család, a rokonlátogatások ideje. Népszokásokról, hiedelmekről Harangozó Imre néprajzkutatót, tanárt, az Ipolyi Arnold Népfőiskola alapítóját kérdeztük, aki 2019-ben az MMA Népművészeti Tagozatának Erdélyi Zsuzsanna-díját vehette át a magyar szakrális néphagyomány kutatásáért.
27 / maig / 2020

A Magyar Művészeti Akadémia Titkárságán (Andrássy úti irodaház) 2020. március 12-től a személyes ügyfélfogadás előre egyeztett időpontban lehetséges. Az ügyintézés az ismert telefonos, valamint e-mailes elérhetőségeken zavartalan. Elérhetőségek: https://www.mma.hu/hu/titkarsag_cimek
 
Tájékoztatjuk továbbá a programjaink iránt érdeklődőket, hogy a korábban meghirdetett márciusi, áprilisi és májusi rendezvények elhalasztásáról döntött az Akadémia, ezek később meghatározandó időpontban lesznek pótolva. Intézményeink nyitvatartásáról, elérhetőségéről azok honlapjain érhető el naprakész információ.

Pályázatok


MMA-20-P kódú pályázat művészeti programokra — eredménylista

A linkre kattintva elérhető a pályázati rendszer: tamogatas.mma.hu

„SZENTENDRE – KULTÚRPART 2019" kulturális és szabadidőközpont a Duna-korzón


Közérdekű adatok

Magyar Művészet folyóirat

Hírlevél

Elhunyt Csukás István író, a nemzet művésze

Életének 84. évében elhunyt Csukás István költő, író, aki „a magyar kortárs irodalom sok műfajú életműve elismeréseként, az ifjúsági irodalom kiemelkedő és értékteremtő gyarapításáért" lett a nemzet művésze. Generációk nőttek fel olyan legendás meséin, mint a Pom-pom meséi; a Süsü, sárkány; a Mirr-murr; a Nagy Ho-ho-ho-horgász, a Keménykalap és krumpliorr, a Nyár a szigeten és A legkisebb ugrifüles. Mesefigurái örökre velünk maradnak, az életünk részeként. Emellett hang- és tévéjátékok, filmek, színdarabok fűződnek a nevéhez és verseket is írt. A Magyar Művészeti Akadémia Titkárságának sajtóosztálya a DUE-val néhány héttel ezelőtt készített – talán utolsó interjút az íróval, amelyet itt osztunk meg olvasóinkkal.

24 / febrer / 2020

Veszprémi kórusok részvételével rendezték meg a Kocsár-emlékhangversenyt

A 2019-ben nyolcvanöt évesen elhunyt Kossuth-díjas zeneszerző, a néhai nemzet művésze, Kocsár Miklós munkásságára hívta fel Veszprém zeneszerető közönségének figyelmét az Agórában rendezett 2020. február 16-ai emlékkoncert. A programot szervező Gizella Nőikar karnagya, Borbásné Gazdag Gabriella úgy fogalmazott: Kocsár Miklós a XX. század magyar zeneszerzőinek kiemelkedő alakja. Műveit rendkívüli szuggesztivitás jellemzi. A hazai és külföldi kórusok körében nagyon kedveltek művei. Zeneköltői munkássága minden területen kimagasló, legyen az bibliai szöveg, egyházi himnusz, magyar vagy külföldi költő versének zenébe öntése.

18 / febrer / 2020

Szubjektív emlékek, hangulatok és a korszak jellemrajza

Így filmeztünk 2 címmel jelent meg Szekfű András, a Magyar Nemzeti Filmarchívum munkatársa, Szőts István-díjas filmtörténész interjúkötete az MMA Kiadónál. A kötet a tavaly megjelent első rész folytatása, válogatás a szerző beszélgetéseiből, amelyeket a szakmában alkotókkal folytatott. A második kötetbe huszonhét filmes személy interjúja került. Többek között olvashatunk beszélgetést Sára Sándorral, Gulyás Gyulával vagy Gulyás Jánossal is. A könyvet 2020. február 13-án mutatták be Budapesten, a FilmesHázban. Az eseményen az alkotón kívül egy kerekasztal-beszélgetésen részt vett Havas Ágnes filmes szakember és Gelencsér Gábor egyetemi tanár, Balázs Béla- és Szőts István-díjas filmesztéta is.

15 / febrer / 2020

Lelkendezések és siránkozások

2020. február 13-tól március 22-ig látogatható Eszik Alajos „Lelkendezések és siránkozások" címmel megrendezett kiállítása a Pesti Vigadóban. A Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának szervezésében létrejött tárlat az 1953-ban született művész munkásságába ad részletes bepillantást. Középpontjában a test beszédei, az emberi figura, a figura mozgásai, az emberi méltóság áll: „Az emberi méltóság problémája izgat. Az emberi méltóság törékeny kis valami, ahhoz képest, hogy milyen böhöm nagy erők fenekednek rá" – mondja a képzőművész. A válogatott anyag az ellentétek körül csoportosul, hiszen „a teremtett világon csak lelkendezni, azon pedig, hogy mit művelünk ezzel a világgal és ebben a világban, nos, azon csak siránkozni lehet".

14 / febrer / 2020
Primer Darrer
// ]]>