Kő Pál, magyar szobrász

Kő Pál, magyar szobrász

Fekete György laudációja egy nagyon is baráti viszonyról árulkodva Kő Pál művészetének tisztaságáról, céltudatosságáról és jellemének szilárdságáról szólt, melyben kiemelte, hogy a mester — nem elsősorban kora miatt — már jó ideje az örökkévalóságnak dolgozik, és ez műveinek spirituális tartalmában érhető tetten.

Jankovics Marcell, aki már a könyv egyik előszavában új névvel ajándékozta meg Kő Pált (Hevesi Pál), köszöntőjében is a mester jellemének, és alkotói tevékenységének sokszínűségéről beszélt, szobrainak szimbolizmusáról, humoráról, vagyis arról a sajátosságról, hogy céltudatosság és elhivatottság nem létezhet komikum nélkül, ami az élet egyik legfontosabb eleme. Kiemelte még, hogy Kő Pál modellként a barátait is „használja", és a bemutató közben kiderült, maga a fotós, Jakab Tibor is ilyen személyiség. Ezt követően Kernács Gabriella vette át a szót, aki — mivel Wehner Tibor nem lehetett jelen a bemutatón — az album tematikus részein keresztül mutatta be Kő Pál munkásságát, egyben összefoglalva, milyen szerkezettel bír a könyv, és a különböző részek miként kapcsolódnak egymáshoz. Szóba került számtalan mű, történet és helyszín. Mohács, a sírjelek, Róma és Kő Pál domborművei; azoknak keletkezéstörténete, a pápai megnyitó, majd a Bécsi Kávézó, és az ott kiállított monumentális dombormű, a Zöldszemű lány, melynek keletkezéséről hosszan beszélt Lujos mester: a kocsisról, aki nem is ő, hanem valójában a nagyapja, Thomas Mannról és József Attiláról, Kosztolányi Dezsőről és Hatvany Lajosról, aki épp randevút beszél meg Barbara Streisanddal — és arra is fény derült, hogy Krúdy nem szerepel az alkotáson. Zárásként Jakab Tibor nagyszerű filmjét tekinthette meg az igen nagy számban jelen lévő közönség, mely nem csak montázsként szolgált, hanem az album keletkezésének körülményeit, az alkotás folyamatát is sokkalta közelebb hozta a befogadókhoz.

 

Mindig különleges momentum az, amikor egy életmű, mely ráadásul meglehetősen komoly és gazdag is, összefoglalásra kerül. És így persze már nem csupán egy momentum, hanem állandósult, mindig elővehető, újra- és átélhető egész. Wehner Tibor és Jakab Tibor Kő Pál munkásságáról összeállított nagyszabású albuma, a Kő Pál, magyar szobrász (nevezhetjük akár egyfajta monográfiának is) nem csak hogy átfogja a Kossuth-díjas szobrász életművét, de olyan egységet teremt, amiben közösen van jelen három alkotó munkája – és ez jól példázhatja a befogadó számára, milyen fontos is, hogy a művészeti ágak összefonódjanak és hassanak egymásra, s hogy az alkotás nyitott és termékenyítő mozzanat kell legyen. Wehner Tibor (író, művészettörténész) egyszerre vállalt egy nagyon is nehéz s ugyanakkor könnyűnek mondható feladatot azzal, hogy összefoglalni igyekezett Kő Pál munkásságát – hiszen a rendelkezésre álló anyag szerencsére hatalmas, s ahogy a monográfus hangsúlyozza is többször a szövegekben, az egész életmű megjelenítésére terjedelmi okokból egyszerűen nincsen lehetőség. A nehézség pedig ebből fakad, hiszen a kronológiai sorrend bár adott, a művek egyenkénti, de még csoportos, és részletes elemzésére sincs lehetőség. Így összességében Wehner Tibor nem a műveket igyekszik megértetni velünk, hanem a történelmi háttér bemutatásán keresztül, az elődök munkásságának rövid összefoglalásával, a szobrászat '60-as és '70-es években lezajlott jelentős átalakulásának, az egyéni korszakok, alkotói időszakok rövid, tematikus bemutatásával és a nagyon is egyéni alkotói technikák szemléltetésével juttat el minket egy nagyon is szuverén, egyszerre újító, s ugyanakkor a hagyományokat tisztelő és munkásságába szervesen beépítő alkotó legbelső világába. A monográfus elsősorban az alkotást helyezi a középpontba, és megadja Kő Pál helyét a szobrászat és a magyar művészeti élet térképén. Ebben volt segítségére Jakab Tibor, aki nemcsak hogy rögzítette a szobrokat, domborműveket, plasztikákat, hanem bizonyos értelemben újrateremtette azokat. Egy albumnak egyszerre kell nagyon is tárgyilagosnak lennie, pontosan bemutatnia azokat a részleteket, amelyeknek észrevételére egy tárlaton akár nem nyílik lehetőség, s ugyanakkor megvan az a feladata is, hogy a fotós egyéni stílusa, szubjektív látásmódja érvényesüljön benne és egységes egészként jelenjen meg. A reprodukciók letisztult módon, Kő Pál stílusát és személyiségét mindig előtérbe helyezve képviselik a műveket.  Wehner Tibor, amellett, hogy szakmai szempontból is kiváló szövegekkel – s az életmű szerteágazó és meglehetősen nagy anyagának lényegi momentumain, kiállításain, helyszínein (Epreskert, Mohács, Róma, Bécsi Kávézó stb.) és a legfontosabbnak és legjelentősebbnek tartott műveken keresztül – igyekszik bemutatni, összefoglalást adni, megtart valamiféle olyan mértékletességet, ami a kevésbé értő olvasók számára is élvezhetővé és befogadhatóvá teszi a textusokat. „Kő Pál munkáit a korba ágyazódón és a korszellemmel szembeszegülve hitelesíti az a mindig megszólaló, mindig jelenlévő emberi, mélységesen mély humánummal átitatott hang, amely alkotásainak egyik legfontosabb, lényegi sajátja. A „monumentális" művek sora mellett a kisplasztikák, az érmek és a plasztikai műveket előkészítő-kísérő rajzok együttese a múlt század hatvanas évitől napjainkig azt tanúsítja, hogy az életműben nagy fordulatokra, váltásokra, egymástól élesen elváló szakaszokra vagy korszakokra nem figyelhetünk fel, de ugyanakkor az egységesítő vonások, az összefűző kapcsolatok megragadása is roppant nehéz: mert minden mű önálló világ." Kő Pál munkássága egy olyan korszakban kezdett kibontakozni, amikor az elszigeteltség már nem volt oly nagymértékű, mint az azt megelőző időkben, „[…] Kő Pál a magyar – és egyetemes – művészet ezen változásokban érlelődő korszakában, a hatvanas években, 1963 és 1968 között végezte tanulmányait a budapesti Magyar Képzőművészeti Főiskolán, s a főiskoláról való kilépése után néhány évvel szobraival meghódította a kiállítótermeket, és megkezdte nagy távlatokat megnyitó, ismeretlen területeket felfedező és bejáró köztéri térfoglalását is." A térfoglalási aktusról pedig olyan helyszínek tanúskodnak, mint például Mohács és a Történelmi Emlékhely, mely a tragédia bekövetkeztének 450. évfordulóján nyílt meg, 1976-ban, s ahol Kő Pál 29 sírjele is megtalálható. Ez a dátum jelzi talán korai alkotói korszakának egyfajta lezáródását. A művész így nyilatkozik erről: „Az 1975-ös év jelentősége szakmai szempontból igen fontos volt számomra. Akkor készítettem el Mohácsra, a Történelmi emlékhelyre 29 sírjelet. Segítségemre volt Samu Géza szobrász barátom. A mohácsi sírjeleket fontos munkáimnak tartom […] tartalmilag és a megcsinálás szempontjából is. Itt éreztem meg a nagyobb méret kezelhetőségét, a formák beszédességét, a formarímet stb." A másik helyszín — mely szintén szakrális jelentőségű, és nemcsak a művész életében és alkotói tevékenységében, de a magyarság vonatkozásában is különleges jelentőségű, az pedig — Róma. Itt avatta fel 1980. október 8-án II. János Pál pápa a Cappella Magna Domina Hungarorum nevű kápolnában azt a dombormű-együttest, amiben Kő Pál három alkotása is helyet kapott (Szent Adalbert püspök, vértanú; Szent Gellért püspök, vértanú és Özséb, a pálos rend alapítója), s amely a magyar szenteknek kíván méltó emlékhelyet álltani. Számtalan kiállítás, díj, összefoglalás, beszélgetés jelzi, milyen jelentős alkotóról van szó – ezeknek bibliográfiája szintén a könyv részét képezi. A Wehner Tibor és Jakab Tibor által készített album két komoly alkotó munkája egy magyar szobrász, Kő Pál munkásságáról: „[…] az életmű hatalmas, nem vehettük számba összes alkotását, nem foglalkozhattunk minden művével, csupán a fontosabb műcsoportok áttekintésére vállalkozhattunk, s a legkarakterisztikusabbnak vélt esztétikai jellemzőkre szerettük volna felhívni a figyelmet. […] A Kő Pál alkotta szobor a XX. század utolsó harmadának, és a XXI. század első évtizedének autentikus művészeti dokumentuma, komoly, a kor valóságából eredeztetett, gazdag jelentéstartalmakat hordozó tanúja. A Kő Pál alkotta szobor az egyén etikus létezésmódjának lehetőségeit és a közösség cselekvési esélyeit kereső, a múltba tekintő, s a mindennapok jelenkori gondjait és a történelmi távlatokat is újra meg újra kérdések és válaszok fókuszába sűrítő plasztikai jelenés. Olyan plasztikai jelenés, amelyben a valószerűség az álomittassággal vívja küzdelmét, s amelyben a szeretetet áhító és a szeretetet sugárzó szándékok és emóciók csillapíthatatlan hevességgel hadakoznak egymással. Kő Pál szobrászata totális magyar szobrászat."

22 / gener / 2013  |  könyvbemutató kő pál wehner tibor jakab lászló