Dubrovay László dalai – CD-felvételen

Az MTVA és a Zeneakadémia közreműködésével, az NKA támogatásával jelent meg Dubrovay László zeneszerző, az MMA rendes tagja és a nemzet művésze legújabb CD-je Dalok címmel. A lemez szoprán- vagy tenorhangra és zongorára írt dalokat tartalmaz, melyek Ady Endre, Nagy László, Gyurkovics Tibor, Weöres Sándor, József Attila verseire, valamint cigány népköltésre születtek. A felvételeken olyan művészek hallhatóak, mint Meláth Andrea, Halmai Katalin, Horti Lilla énekesek vagy Balázs János zongoraművész.

Fittler Katalin zenetörténész ismertetője:

Megannyi – kisebb-nagyobb apparátusra komponált – hangszeres művének ismeretében is nagy meglepetést okozott a korong 30 trackje.

A Zeneműkiadó Koncert1234 Kft. kiadványának kísérőfüzete a hat ciklus és az egy önálló dal szövegén túl műismertetések helyett rövid „Ajánlást" tartalmaz a szerzőtől, melynek záró mondata: A CD-t a magyar énekművészeknek, zongoraművészeknek és a zenehallgató közönségnek ajánlom szeretettel". Jogos a felsorolás sorrendje, hiszen az előadók által van esélyük eljutni a daloknak a publikumhoz. A „magyar"-t kiváltképp az indokolja, hogy kizárólag magyar nyelvű verseket, illetve magyarra fordított cigány népköltést zenésített meg a szerző, éspedig oly módon, hogy nemcsak mennyiségileg növelte az ének-zongora potenciális repertoárját, hanem a szó elsődleges jelentésében gazdagította azt.

A dalt – kiváltképp a zongorakíséreteset –, mint olyat, szokás intim műfajnak tekinteni, amely kamaratermekben otthonos leginkább. Ilyen meggondolásból a mind nagyobb közönség befogadására alkalmas koncertjátszó helyek aligha kedveznek műsorra tűzésüknek. A nem szívesen kockáztató hangversenyrendezők tehát többször is meggondolják, hogy dalestet hirdessenek meg. Látatlanban borítékolható: a neves előadók fellépése növeli az érdeklődést – olyankor legkisebb a kockázat. De, mint lenni szokott, a ritkított kínálatnak egyenes következménye, hogy a koncertlátogató kedv lendülete csökken, s az eredmény: a műfaj számlájára írott érdektelenség. Pedig a dalestek közönsége jogosan nevezhető hálásnak: aki vette a fáradságot és elment a hangversenyre, a legritkább esetben bánta meg. Az effajta „csendes siker" azonban kis súllyal esik a latba…

Szerencsére a hangfelvételek régóta előre jelzett alkonya sem rettenti vissza a vállalkozókedvet, ily módon ki-ki öntevékenyen tudja kielégíteni a műfaj iránti érdeklődését, igényét.

Dubrovay László szoprán-, vagy tenor hangra és zongorára komponált daltermése mindenképp méltó a figyelemre. Három énekesnő és egy énekes tolmácsolja a műveket, három kiváló zongorista-partnerrel. Csaknem fél évszázad során készültek a művek, amelyek nem keletkezésük sorrendjében szerepelnek a korongon. A legkésőbbiek (2018) keretezik a műsort: három-három dal Karácsony címmel Ady Endre verseire, valamint a Cigány dalok ciklusa (Weöres Sándor és cigány népköltésű versekre, az utóbbiak Weöres Sándor és Szegő László fordításában). 1969 a keletkezési éve a Stigmáknak (Öt dal Nagy László verseire), 1970 a Középkori örmény szerzetes énekeié (Hat dal Weöres Sándor verseire). Mindkét ciklust Gyurkovics Tibor megzenésített versei követik (a 2001-es év terméséből a Fecske-dalok és az Ebek harmincadja). A zárószám előtt a Gyöngykoszorú csendül fel (Hat dal József Attila verseire, 2005-ből).

A Fecske-dalok és a Gyöngykoszorú az MTVA tulajdonát képező felvételeket teszi közzé (Halmai Katalin és Holics László tolmácsolásában), a többi a Zeneakadémia Aviso stúdiójában került rögzítésre 2000-ben. A Karácsonyt és a Középkori örmény szerzetes énekeit Horti Lilla szólaltatja meg, az Ebek harmincadját Sykora Miroszláv, Balázs János kíséretével (már amennyiben kísérőnek nevezhetjük a hangszeres kamara-partnert), a Stigmák és a Cigány dalok előadói: Meláth Andrea és Szabó Ferenc János.

Énekesek (és műsorközlők, -ismertetők) szívesen hangsúlyozzák ki a daléneklésnek azt a sajátosságát, hogy a rövid lélegzetű tételek „tengercseppek", tehát valamiféle „koncentrátumok", amelyeknek a rövid időtartam egyúttal a nehézségét is jelenti, amelyen belül az atmoszférateremtés és a teljességérzet kialakítása egyaránt művészi feladat. Ilyesmire aligha gondol azonban a Dubrovay-dalok hallgatója, olyannyira magától értődik számára a „kisformák" zártsága. A szöveg hangokká formálása egyértelműen többletet kíván adni (ha tetszik, az érzelmek kifejezésének elmélyítésével), miközben a versek mindvégig érthetőek (nemcsak szöveggel a kézben hallgatva érezzük annak!). A zongora pedig… nos, nem más, mint a 19. század sztárhangszere, az a fenomén, amely képes akár egy nagyzenekar „helyettesítésére" (tehát nem pótlására) is, elég, ha Liszt szimfóniákból készített zongorapartitúráira gondolunk. A kíséretek többsége virtuóz hangszertudást igényel (a technikai feladatok olyatén problémátlan megoldásával, hogy azok nehézségét inkább csak a zongora-közeli muzsikusok tudják felmérni), változatos módokon viszonyulva az énekszólamhoz. Aligha lenne tehát szükséges, hogy szavakkal is hangsúlyozza a szerző a tudatosan vállalt kapcsolódásait a nagy elődhöz. És a daloknál a Bartók mellett többször is említett Kodály-hatás is érződik…

A verselésekből adódó hosszú-rövid, illetve rövid-hosszú szótagpárok megannyiféle hármas lüktetéshez kínálnak alapanyagot, ami gyakran táncos lüktetést hív életre (ismét egy kapcsolódási felület Liszt, Bartók és Kodály zenéjéhez). Amikor pedig páros a lüktetés, a magyar verselési és énekmondó hagyomány más ágaihoz talál közvetlen kapcsolatot.

Sorjáznak a pentaton fordulatok, ám ezek polipentaton szövetté állnak össze, szekvenciaszerű süllyedéssel és emelkedéssel egyszersmind a szöveg-tartalomhoz alkalmazkodva. A kvart-hangköz gyakori, különböző funkciójú megjelenése megannyi vegyiérték-karral kapcsolódik a zenei múlthoz, miközben a hangzás félreismerhetetlenül a szerző saját zenei nyelvén szól. A Karácsony kezdete a Kiskarácsony, nagykarácsony kezdő lépéseit villantja fel, a ciklus második dala Kodály Esti dalát idézi emlékezetünkbe. Érzékeny Dubrovay szövegfestése; a rendkívül ritkán használt (mondhatni, kispórolt) melizmák érzelmi csúcspontok, kitárulkozások lehetőségét rejtik (a madrigalizmus fordulatai is fellelhetők e komplex zenei világban). A dalok többsége: dalolható – a nagy indulatokhoz társulnak csupán széles hangterjedelmű (néha a stile concicato szellemében ágáló) fordulatok. Választékosan él a kíséret nélküli ének elementáris hatásával a szerző, amelyre értő meghittséggel reflektál utóbb a zongora. A hangszeres faktúrában Liszt és Bartók „szókincse" mellett megjelenik egy-egy jellegzetesen chopinesnek érezhető intonáció is. Felvillan a Kékszakállú Juditjától átörökölt gesztus, halljuk Kodály Zsoltárosának utódját ágálni, mintha a bújdosó Árgirus kortárs-utóda is megjelenne, a Cigánydalok a Székelyfonó betétdalát és Bartók Kicsit ázottan burleszkjét is emlékezetünkbe idézik. A verselésből adódóan további asszociációk ébredhetnek a hallgatóban – ami aligha lenne lehetséges, ha nem széles körű és alapos zeneirodalom-ismerettel rendelkezne a szerző (aki egyébként a koncertlátogató zeneszerzők kevéssé népes táborába tartozik).

Mint írta, szeretettel ajánlja a dalokat – és teljesítményükkel ehhez az ajánláshoz csatlakoztak az előadók is. A felvétel ismeretében tanúsíthatom: valóban szeretni valóak e dalok.

1 / juliol / 2020  |  gyurkovics tibor dubrovay lászló dalok hangfelvétel