Harmadszor adják át a Kovács László–Zsigmond Vilmos operatőrdíjakat

A Magyar Operatőrök Társasága és a Magyar Operatőrök Iskolája a Sparks kamera- és lámpakölcsönző céggel közösen idén harmadik alkalommal rendezi meg a Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Versenyt. Február 7-én, pénteken este 18 órakor a Pesti Vigadó dísztermében tartják a díjátadó eseményt, amelynek fő támogatói a Nemzeti Filmintézet és a Magyar Művészeti Akadémia. Az életműdíjat idén Máthé Tibor, Jancsó Nyika és Szalai András, a Bojkovszky Béláról elnevezett díjat kiemelkedő életművéért Hajdú Miklós fővilágosító kapja. Ez évben először Kameraman díjat is kiadnak, ezt Bille Lászlónak ítélték, a szintén most debütáló Fénymegadó díjat pedig Kovács László veheti majd át. A Zsigmond Vilmos által 2005 óta támogatott diák kategória mellett négy kategóriában – játék-, tévé-, dokumentum- és kisjátékfilm – osztanak ki elismeréseket. Február 6-án az Európai Operatőr Szövetség, az IMAGO tizenegy tagú vezetőségének részvételével nemzetközi szakmai program is kapcsolódik a rendezvényhez.
15 / gener / 2020

Dárday István és Szalai Györgyi alkotópáros filmjei Makovecz Imréről

Az MMA Makovecz Imre-kiállításán a Vigadóban március 16-ától, vasárnaptól az épület V. és VI. emeletén három teremben láthatók a Kossuth-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia örökös tiszteleti elnökének munkái.

5 / març / 2014

Kollányi Ágoston-pályázat

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának támogatásában készülhet el mások mellett Dárday István és Szalai Györgyi filmje Makovecz Imre építész életművéről és Jankovics Marcell magyar szentek sorozatának Szent Istvánról szóló epizódja.

24 / febrer / 2014

Ébresszétek fel a világot!

A Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége (MAKÚSZ) „Ébresszétek fel a világot!" címmel fotópályázatot hirdet. Az 1.500.000,- Ft összdíjazású pályázatra Ferenc pápa mondata ihlette pályamunkákat várnak, melyek a címre szabadon reflektálnak, témájuk, szereplőik által önmagukon túlmutató üzenetet hordoznak.

13 / febrer / 2014

Rövid utazás Kunkovács Lászlóval

A Rövid utazás Kunkovács Lászlóval című dokumentumfilmet műsorra tűzik a május 16-17-ei X. Göcsej Filmszemlén Zalaegerszegen.

11 / febrer / 2014

Elhunyt Jancsó Miklós

Életének 93. évében meghalt Jancsó Miklós kétszeres Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró. "Nem tagadom, a marháskodás az életkorral is jár. Gyerekként az ember azt képzeli, hogy örökké fog élni, és komolyan veszi magát. Amikor már látszik a vége, akkor megkérdezi: mi is ez az egész tulajdonképpen?" – nyilatkozta 2007-ben.

31 / gener / 2014
Primer Darrer