„SZENTENDRE – KULTÚRPART 2019" kulturális és szabadidőközpont a Duna-korzón

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata „SZENTENDRE – KULTÚRPART 2019" kulturális és szabadidőközpont a Duna-korzón címmel nyílt, építészeti tematikájú ötletpályázatot hirdet meg 40 év alatti építőművészek, építészmérnökök, építészek, belsőépítészek számára. A tagozat ezévi kiírása tartalmi, építészeti-tájépítészeti eszközökkel megfogalmazott javaslat­tétel Szentendre történeti belvárosában egy unikális Kulturális és Szabadidő Centrum létrehozására a Dunaparti Művelődési Ház és a Vajda Stúdió épületegyüttesének bevonásával és rehabilitációjával, a belső udvar újraálmodásával és a Duna-korzó sétányrendszerébe integrálásával – egészen a Duna vízfelületéig kitágítva és megkomponálva a térsort. A bruttó 5 millió forint díjazású pályázat benyújtásának határideje: 2019. november 15.
19 / setembre / 2019

Makovecz Imre és a nomád nemzedék

Kiss Ferenc „hangépítész" sorozata

Makovecz Imre életműve ezer szállal kötődik a múlt század hetvenes éveiben kibontakozó népművészeti mozgalomhoz. Szellemisége, gondolatai nagy hatással voltak az úgynevezett „nomád nemzedék" képviselőire. Zenészek, kézművesek, táncosok éppúgy mesterüknek tekintik, mint sok építész. Életében tisztelték és hallgattak rá, kikérték véleményét, megfogadták tanácsait. Szerves gondolkodásmódjuk, világszemléletük kialakításban vezető szerep jutott neki. Kisugárzása, hatása az élő népművészetre és a kortárs művészetekre ma is eleven.

6 / febrer / 2019

Dévényi Sándor építész kiállítása

A hetvenéves Dévényi Sándor építőművész kiállítása a különböző léptékű, a várostervtől a kilincsig ívelő munkáit öleli fel. Építészeti alkotásait a formai játékosság, az expresszív megjelenítés hatja át. Az olykor ironikus koncepciókat élénk színek használata jellemzi. Az életmű nem független büszkén vállalt pécsi mivoltától, az épületek egyedi érzékenységet mutatnak e városi kontextus iránt. A családi ház léptékű munkáival is iskolát teremtő építész különleges feladatokban is kibontakozhatott, számos jelentős kezdeményezés életre hívója, társalapítója, a magyar organikus építészet nemzetközi diskurzus által is számon tartott mestere, a nemzet művésze. A Vigadó Galériában látható, munkásságát bemutató kiállítás szervezője a Kós Károly Alapítvány és az MMA Építőművészeti Tagozata.

30 / gener / 2019

A múlt útvesztőjében

Budakalász magja 2018 – ez annak a kiállításnak a címe, amelyet 2019. január 21-én nyitottak meg a budakalászi Kós Károly Művelődési Házban. A kiállított művek a Magyar Művészeti Akadémia által meghirdetett építészeti pályázatra érkezett legjobb alkotások. A felhívásra 27 pályamű érkezett Az ünnepségen köszöntőt mondott Rogán László, Budakalász polgármestere és Turi Attila Ybl-díjas építész, az MMA Építőművészeti Tagozat vezetője. A Budakalász magja 2018 pályázat eredményét Ferencz István építőművész, a nemzet művésze, az MMA rendes tagja, a Bírálóbizottság társelnöke ismertette. A díjazottak pénzjutalomban részesültek. A pályázati felhívás arról szólt, hogy a település Kálvária-dombján megtalált templomromot és környékét hogyan lehetne hasznosítani úgy, hogy annak közösségépítő hatása legyen.

29 / gener / 2019

Eredményt hirdettek a „Budakalász magja 2018" pályázaton

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata Budakalász magja 2018" megnevezéssel tavaly ősszel hirdetett nyílt, építészeti tematikájú pályázatot. A pályázat keretében tartalmi, építészeti-tájépítészeti eszközökkel megfogalmazott szellemmel átitatott gondolatok felmutatását és javaslatokat vártak a budakalászi Kálvária-domb hosszú távú kezelésére, élhető, közösségépítő hasznosítására. A felhívásra 27 pályamű érkezett. A Bírálóbizottság többszöri áttekintés, majd vita és elemzés után egyhangú szavazással hozta meg a végeredményt: a díjazásra rendelkezésre álló teljes összeg, azaz 5 millió forint felosztásáról döntött; egy-egy I., II. és III. díj kiosztása mellett öt elismerést is kihirdettek tegnap Budakalászon, a Kós Károly Művelődési Házban, ahol az ünnepélyes eredményhirdetést tartották és a pályaműveket bemutató kiállítás is megnyílt.

22 / gener / 2019

Térvers a Városligetben

115 ország, 1700 pályamű, 10 kontinens, 80 tagú nemzetközi zsűri. „Best of architecture" „World's Best", a világ legjobb középülete címek. Az International PropertyAwards, a világ egyik legrangosabb ingatlanszakmai nemzetközi versenye, a Liget Budapest Projekt vezette új Néprajzi Múzeum épületét tüntette ki a díjjal. A műremek, ami a NapurArchitect építésziroda, Ferencz Marcel és alkotótársa, Détári György vezényletével megkomponált, a magyar nép teljes karakterét felöltő komplexum, a létezés és kultúra rendjének egyetemes jelképeit is hordozza.

19 / desembre / 2018
Primer Darrer