TÉR /// ERŐ

II. Építészeti Nemzeti Szalon
2019. április 26. – augusztus 25.


Az elmúlt öt évben a Műcsarnokban komoly szakmai és közönségérdeklődés mellett, műfajonkénti elosztásban valósultak meg az egyes művészeti ágak friss teljesítményét bemutató szalonok. A sort 2014-ben az építészet kezdte, ezt 2015-ben a Képzőművészeti Szalon, 2016-ban a Fotóművészeti Szalon, 2017-ben az Iparművészeti és Tervezőművészeti Szalon követte, 2018-ban a Népművészeti Szalon zárta a sort. Idén, a szalonok második ciklusának indításakor újra Építészeti Szalon következik, amelyen különös hangsúlyt kap az építészeti térben és annak létrehozásában egyre fontosabbá váló közösségi erő, az együttes aktivitás.
23 / abril / 2019

Kezdetben vala az Ige – 10. SZÉK konferencia

„Kezdetben vala az Ige és az Ige vala az Istennél és Isten vala az Ige." (Jn.1.1) A 10. Szakrális Építészeti Belsőépítészeti Konferenciát 2016. szeptember 20-án rendezték meg a FUGA Budapesti Építészeti Központban.

21 / setembre / 2016

Életem épületei

A kassai Rovás Akadémián nyílt kiállítása Nathalie Grekofski belga építésznek, Makovecz Imre, az MMA posztumusz tiszteleti tagja korábbi tanítványának. A szeptemberben látogatható tárlat megnyitóján Pásztor Péter építész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja mondott beszédet.

20 / setembre / 2016

Építőművészek a Felvidéken

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata 2016. szeptember 8–11. között szakmai tanulmányúton vett részt a Felvidéken. 

14 / setembre / 2016

Példa és érték

A MAGYAR MŰVÉSZETI AKADÉMIA TAGJAI AZ IDEI PRIMA DÍJAZOTTAK KÖZÖTT
 
Magyar irodalom kategóriában Ács Margit író, magyar képzőművészet kategóriában Benkő Imre fotográfus, Bukta Imre képzőművész és Olasz Ferenc fotográfus, filmrendező. Magyar színház- és filmművészet kategóriában Marton László rendező, színigazgató; magyar építészet és építőművészet kategóriában Tima Zoltán építész; magyar zeneművészet kategóriában Medveczky Ádám karmester.

14 / setembre / 2016

Építészet és hitvallás

Török Ferenc életmű-kiállítása

Török Ferenc építőművész, a Nemzet Művésze nyolcvanéves. A 20. század második felében induló építőművészi tevékenysége két tekintetben tér el pályatársaiétól: egyrészt építészgenerációk oktatása mellett folyamatosan tervez, másrészt építőművészeti működésében már akkor hangsúlyt kapott a templomtervezői tevékenység, amikor kevesen vállaltak ilyen munkát. Kiállítása visszatekintés egy szakmailag és lelkiekben gazdag életútra.

1 / setembre / 2016
Primer Darrer