„KESZTHELY BALATONI KÖZPONTJÁNAK FEJLESZTÉSE 2020" – eredményhirdetés

Eredményt hirdettek a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozatának ötletpályázatán

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata ősszel hirdette meg – már hagyománynak számító – nyílt, építészeti tematikájú pénzdíjas ötletpályázatát 40 év alatti építőművészek, építészmérnökök, építészek, belsőépítészek számára. A 2020-as pályázati kiírás „KESZTHELY BALATONI KÖZPONTJÁNAK FEJLESZTÉSE" címmel olyan javaslat készítését tűzte ki céljául, amely a város frekventált Balaton-parti területének tervezett megújítására irányul. Elsősorban tehát ötleteket, tanulmányterveket vártak, melyekkel a fiatal építészek megcsillanthatják szakmai tudásukat, megmozgathatják kreativitásukat.
21 / gener / 2021

A Boldogasszony-kápolna alapkőletétele Zalaegerszegen

Letették az alapkövét a Makovecz Imre tervei alapján felépülő Boldogasszony-kápolnának Zalaegerszegen, a Gébárti-tó partján. Az eseményen részt vett Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke is, a város díszpolgára, akinek segítségével tavaly jelentős összeg gyűlt össze az építés megkezdéséhez. A Kossuth-díjas építész néhány évvel halála előtt tervezte ezt a kápolnát, mely a pilisszántói, azonos nevű épületével szemben nemcsak kőből épül, de annak puritán stílusától is el fog térni. Itt a visszafogott külső alatt az organikus formák kortárs értelmezése is láthatóvá válik.

19 / juliol / 2018

Munkák, alkotótársak, tanítványok

Salamin Ferenc kiállítása
Salamin Ferenc eddigi életművének vigadóbeli bemutatása a megépült épületek, tervek megjelenítésén túl az alkotótársak, valamint a tanítványok munkáinak, a közös tevékenységnek az előtérbe helyezésével történik. A kiállító életműve egységes, alkotói korszakai szervesen épülnek egymásra. Az indulást mestere, Makovecz Imre egyedisége határozta meg, az építés jóval több volt önmagánál, kifejezte a világnézetet, a közösség erejét, a hely szellemét, a Kárpát-medencei gondolatot. A későbbi munkák a helyi identitás megőrzését és folytatásának fontosságát mutatják. A Tokaj-hegyaljai karakter kutatása, és értő, indirekt, mondhatni művészi prezentálása adja épületeinek fő gondolatát. Napjainkra Salamin Ferenc építészete egy olyan csendes, méltóságteljes építészetté nemesült, amely figyel a genius locira, de játékosságával mégis mindig frissnek hat. Munkássága alkalmas a „magas építészet" és az általános közízlés között tapasztalható szakadék áthidalására.

9 / abril / 2018

Ybl Miklós-díjat kaptak tagjaink

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléke előtt tisztelgő nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a Miniszterelnökséget vezető miniszter Ybl Miklós-díjakat adományozott. A díjakat Csepreghy Nándor miniszterhelyettes adta át, többek között Anthony Gall építésznek, építészettörténésznek és Zakariás Attila erdélyi építőművésznek.

14 / març / 2018

Makovecz Imre kiállítása Szentpéterváron

Összekötni eget és földet címmel Makovecz Imre életmű-kiállítás nyílt március 1-jén és három hétig látogatható a szentpétervári Ilja Repin Festészeti, Szobrászati és Építészeti Akadémián. A tárlat a korábbi hazai és külföldi megjelenésekhez hasonlóan makettek, fényképek, rajzok, írások és személyes tárgyak segítségével mutatja be a Kossuth-díjas építész, az MMA posztumusz tiszteleti tagja, alapító és örökös tiszteleti elnöke munkásságát és életének legfontosabb állomásait. A kiállítás a moszkvai és Nyizsnij Novgorod-i bemutatók után érkezett Szentpétervárra, ahol nagy érdeklődéssel fogadta mind a nagyközönség, mind az építész szakma.

8 / març / 2018

Akadémiai székfoglalók a Vigadóban, 2018. március

Az MMA székházában, a Pesti Vigadóban folytatódnak akadémikusaink székfoglaló előadásai. Március 9-én pénteken két székfoglalóra is sor kerül: 11.00 órától Gaál József képzőművész előadását hallgathatják meg az érdeklődők Metaarchaizmus címmel. ► Meghívó 13.00 órától Callmeyer Ferenc Ybl Miklós-díjas és Prima díjas építőművész tart székfoglalót, melynek címe: Egy építésznek szerencsétlenség, ha túléli korát!Meghívó

5 / març / 2018
Primer Darrer