AranyÓrák

2017-ben, az Arany János-emlékévhez, a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb egyénisége születésének 200. évfordulójához kapcsolódva indult el a Magyar Művészeti Akadémia Hallgatni Aranyt! című nagyszabású projektje. Így született meg a hallgatniaranyt.hu portál, az Arany János 131 versét és 70 levelét – továbbá irodalomtörténeti tanulmányokat és a költő életművéhez kapcsolodó kisfilmeket is – tartalmazó online hangoskönyv, több mint hetven színművészünk közreműködésével. Ezt a honlapot népszerűsítette a tavalyi évben induló kampány: Náray Erika színművész vezetésével tartottak országszerte rendhagyó irodalomórát középiskolásoknak. A program ezen a tavaszon is folytatódott újabb 12, köztük határon túli helyszínen, s ma zárul a Madách Imre Gimnáziumban; az irodalmi roadshow Arany János életművét hozza közelebb a diákokhoz.
10 / maig / 2019

Mozi a Vigadóban

AKADÉMIKUSPORTRÉK

Folytatódnak a vetítések a Magyar Művészeti Akadémia Akadémikusportrék vetítéssorozatában, melyben a nézők olyan művészek életútjába, gondolkodásába nyerhetnek bepillantást, akik jelentősen befolyásolták, alakították a magyar művészeti életet. Az MMA megbízásából már több éve készülnek az 52 perces portréfilmek, ezeket a köztelevízió csatornáin is hétről hétre láthatják a nézők. Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozat szervezésében a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpad termébe is ellátogat egy-egy már bemutatott film. A vetítéseket beszélgetés követi a portréfilmek szereplőjével és készítőivel.

25 / març / 2019

Kiosztották a MOST FESZT 2019 díjait

Befejeződött az immáron ötödik alkalommal a tatabányai Jászai Mari Színházban megrendezett és az MMA Színházművészeti Tagozata által is támogatott MOnodráma és STúdiószínházi FESZTivál, vagyis a MOST FESZT 2019. A március 20. és 24. között zajló fesztivál öt napja alatt tíz előadást (négy monodrámát és hat stúdiószínházi produkciót) láthatott a közönség, a Cím nélkül hajlék-kaland-játék versenyen kívüli előadásként szerepelt. A Magyar Művészeti Akadémia különdíját a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által színre vitt Apró kozmikus félreértés című mágikus valóság kapta, ami Forgách András 12 nő voltam című műve nyomán készült Csábi Anna rendezésében.

25 / març / 2019

Megjelent a Magyar Művészeti Akadémia pályázati felhívása a 2019–2022. évekre szóló művészeti ösztöndíj elnyerésére

A Magyar Művészeti Akadémia a tavalyi évhez hasonlóan szintén három évre szóló, havi bruttó 200.000 forint összegű művészeti ösztöndíj elnyerésére hirdet pályázatot 100 fő részére. Az ösztöndíjprogram célja az alkotó- és előadó-művészeti, valamint művészetelméleti programszerű tevékenységek támogatása, magas színvonalú művészi és művészetelméleti tevékenységek anyagi feltételeinek megteremtése az MMA tagozatainak megfelelő pályázati kategóriákban.

21 / març / 2019

Toldi, a magyar superman

Mint már ismert, rajzfilmsorozatban dolgozzák fel Arany János Toldi című, klasszikus elbeszélő költeményét. A 12 részes mű elkészítését az Arany János Emlékbizottság 2017-ben indítványozta. Az Arany-emlékév alkalmából a kormány jelentős összeget biztosított az animáció költségeire az Emmi büdzséjéből. Az elkészítésre a pályázatot az MTVA hirdette meg, amelyen a Kecskemétfilm Kft. is indult, és el is nyerte a stúdió történetének legjelentősebb megbízatását. Mikulás Ferenc ügyvezető, a Toldi-rajzfilmsorozat producere elsőre Jankovics Marcell animációsfilm-rendezőt-írót-illusztrátort kérte fel rendezőnek. A nemzet művésze először visszautasította a kérést – korára való tekintettel –, végül mégis úgy döntött: elvállalja a Toldi rendezését.

19 / març / 2019
Primer Darrer
// ]]>