Nemzet Művésze díjazottak – 2020

A Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére – 2013-ban – az Országgyűlés a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából alapította a Nemzet Művésze díjat, amely a legrangosabb hazai művészeti elismerés, és amelyet 2014-ben ítélt oda első alkalommal a díj Bizottsága. A nemzet művészei egy időben legfeljebb 70-en lehetnek. A díjat minden évben a Magyar Művészeti Akadémia köztestület „születésnapján", november 5-én adják át.
5 / novembre / 2020

Elhunyt Radványi György építész

Életének 71. évében, június 26-án elhunyt Radványi György, Ybl Miklós-díjas építőművész, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja. Radványi György 1949. augusztus 4-én született Ózdon, 1973-ban szerzett építészmérnöki diplomát, 1986-tól vezető tervező volt, 2011-ben főépítészi vizsgát tett. A Műegyetem címzetes egyetemi tanáraként, illetve Sátoraljaújhely és Füzér főépítészeként is dolgozott. Alkotói életműve Sátoraljaújhely és Széphalom általa tervezett épületeiben teljesedik ki, melyek közül kiemelkedik a Kazinczy emlékhely kertjében megépült Magyar Nyelv Múzeuma. Radványi Györgyöt a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.


Radványi György gyászjelentése


29 / juny / 2020

Újranyitott a Vigadó és a Műcsarnok

Június 24-től újra látogatható a Pesti Vigadó, a Magyar Művészeti Akadémia székháza és a Műcsarnok, az MMA intézménye, ezekben immár személyesen is megtekinthetjük Jankovics Marcell animációsfilm-rendező, művelődéstörténész, illusztrátor, az MMA alelnöke, a nemzet művésze Trianon című grafikai kiállítását vagy a II. Képzőművészeti Nemzeti Szalont. A Pesti Vigadó a 2020. június 24. és 2020. augusztus 16. közötti időszakban 10 és 17 óra között várja a látogatóit, a Műcsarnok szerda, csütörtök, vasárnap 10–18 óráig, pénteken és szombaton 12–20 óráig tart nyitva, hétfőn és kedden a kiállítóterek zárva vannak.

28 / juny / 2020

Búcsú Fekete Györgytől

Prof. em. Fekete Györgytől, a Magyar Művészeti Akadémia néhai első, majd tiszteletbeli elnökétől 2020. június 23-án, kedden délelőtt vettek végső búcsút a Fiumei úti sírkertben a református egyház szertartása szerint. Fekete György belsőépítész, iparművész, a nemzet művésze életének 88. évében, április 15-én hunyt el. Búcsúztatását Balog Zoltán református lelkész, miniszterelnöki biztos vezette. Ravatalánál a pályatársak nevében Mezei Gábor belsőépítész búcsúzott, beszédet mondott Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, a család nevében Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, valamint Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke.


23 / juny / 2020

Bejelentették a Kaszás Attila-díj jelöltjeit

Csankó Zoltán (Győri Nemzeti Színház), Földes Tamás (Budapesti Operettszínház) és Vlahovics Edit (szombathelyi Weöres Sándor Színház) színművészek a Kaszás Attila-díj idei jelöltjei – jelentette be a díj csütörtöki online sajtótájékoztatóján az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára. Fekete Péter felidézte: az elmúlt években a Kaszás Attila-díj rendkívüli elismertséget vívott ki magának nemcsak azért, mert kiváló művészek nyerték el, hanem azért is, mert a „legdemokratikusabb" elismerés. A díj jelöltjeit ugyanis a szakma, a díjazottat pedig a közönség választhatja ki – emlékeztetett. Mint bejelentette, az Emmi bruttó 400 ezerről 800 ezer forintra emeli a hozzájárulását a díjhoz. A díjat a Hegyvidéki Önkormányzat alapította a Mozaik Művészegyesülettel közösen, a MANK gondozza az MMA támogatásával, a szakmai szavazatokat pedig a Magyar Teátrumi Társaság gyűjti össze.

19 / juny / 2020
Primer Darrer
// ]]>