Film- és Fotóművészet
Filmművészeti elismerő oklevelek
A szeptember 23-i ünnepélyes eseményen Tímár Péter filmrendező, Szilágyi Andor forgatókönyvíró, író, filmrendező és Schelb Gyula hangmérnök vehetett át díjat. Az akadémia részéről Buglya Sándor és Haris László, az MMA elnökségének tagjai, valamint Zsigmond Dezső, a Film- és Fotóművészeti Tagozat vezetője vett részt a rendezvényen.
A Magyar Animáció Háza
Kecskeméten hozzák létre a Magyar Animáció Házát, ezzel kapcsolatban írt alá együttműködési megállapodást Szemereyné Pataki Klaudia polgármester és Káel Csaba Magyar Mozgóképfejlesztésért felelős kormánybiztos, az MMA levelező tagja. A projekt előreláthatólag öt éven belül valósul meg.
Magyar Mozgókép Fesztivál 2024
A legújabb magyar filmalkotások, felejthetetlen moziélmény, közönségtalálkozók a Balatonnál
A Magyar Mozgókép Fesztivál, a hazai film ünnepe a Veszprém-Balaton régióban, különleges élmény a közönségnek és találkozó a magyar filmeseknek. A rendezvény június 12. és 15. között várja a filmbarátokat Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban. A fesztivál díjairól döntő szakmai zsűri elnöke Ternovszky Béla rajzfilmrendező, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
A jövő filmrendezői
András Ferencre emlékeztek volt diákjai a Mozi a Vigadóban sorozat keretében
Megható pillanatoknak lehettek tanúi azok, akik ellátogattak június 3-án kora este a Vigadó Sinkovits termébe, ahol a közelmúltban elhunyt osztályvezető tanárukra, András Ferenc (1942-2024) filmrendezőre, az MMA néhai tagjára emlékeztek volt diákjai.
Akik egymásnak adják a ceruzát
Bemutatták Varga Zoltán Magyar animációs rendezőportrék című, hét animációsfilm-rendezőt tárgyaló kötetét
Az Uránia kávézójában tartott beszélgetésen nemcsak az derült ki, létezik-e szerzői animáció, de az is, milyen helyzetet teremt, ha az író mellett ül az, akiről írt. Az eseményen részt vett Cakó Ferenc alkalmazott grafikus, animációs filmrendező és Buglya Sándor filmrendező, az MMA rendes tagjai, valamint Richly Gábor, az MMA főtitkára is. Pintér Laura beszámolója a kultúra.hu-n jelent meg.
11. Savaria Filmszemle
Az idei filmszemlére minden eddiginél több alkotást neveztek
Tizenegyedik alkalommal rendezték meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét Szombathelyen. A Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók seregszemléjén az I. díjat Zsigmond Dezső filmrendező, az MMA Film- és Fotóművészeti tagozatának vezetője műve, a Triptichon – Esterházy János élete és öröksége című nyerte el. A fesztivál zsűrijének munkájában részt vett András Ferenc (1942-2024) Kossuth-díjas filmrendező, az MMA néhai tagja és Kucsera Tamás Gergely Művészetelméleti szakíró, filozófus egyetemi tanár, az MMA rendes tagja is.