A makoveczi tervek ösztönző ereje megkerülhetetlen

Teljessé vált a Makovecz Imre által megálmodott Hagymatikum Gyógyfürdő

Március 24-én átadták a makói Hagymatikum új épületszárnyát. Az ünnepségen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök, Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke, Farkas Éva Erzsébet Makó város polgármestere, valamint Makovecz Pál, a Makovecz Imre Alapítvány kuratóriumi elnöke. Az épületet dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök áldotta meg és szentelte fel.
24 / març / 2024

„Embert kell építeni. Minden nap!"

Tíz éve hunyt el Plesz Antal

Plesz Antal Széchenyi- és Ybl Miklós-díjas építész, az MMA Építőművészeti Tagozatának néhai tagja 2014. január 12-én hunyt el. A róla szóló pályaképben Götz Eszter szerkesztő írta: „Hallatlan népszerűsége dacára a hivatalos szakmai elismerés csak a rendszerváltás utáni években érte utol. Ekkor kapta meg oktatói tevékenységéért a Kotsis Iván-emlékérmet, építészeti eredményeiért több magas állami kitüntetést, és 2008-ban Miskolc város Pro Urbe díjjal honorálta az életművét. Az igazi elismerés azonban a pályatársaktól és a tanítványoktól jött, és a halálával sem szűnt meg." 

12 / gener / 2024

Elhunyt Finta József építész

Életének nyolcvankilencedik évében, 2024. január 7-én Budapesten elhunyt dr. Finta József, az 1992-ben alapított Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezet alapító tagja, a nemzet művésze, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Kossuth-, Ybl Miklós-, Steindl Imre- és Prima Primissa díjas építész, a Magyar Érdemrend középkeresztjének kitüntetettje. Finta József életművének hatása, esztétikai és városképi jelentősége, építészetszemlélete több nemzedék számára alapélmény, a rendszerváltás utáni Budapest az ő épületeivel, az ő elvei mentén tudott igazán világvárossá válni. Finta Józsefet az MMA saját halottjának tekinti. 



Búcsúztatása 2024. január 26-án, 12 órakor lesz a Budapest I. kerületi Szilágyi Dezső téri templomban lesz, a református egyház szertartása szerint. 

8 / gener / 2024

Mesterek köszöntése - interjú Finta Józseffel

A Média Építészeti Díja alkalmával átadott Mesterek Köszöntése elismeréssel Finta Józsefet köszöntötte 2023-ban az Építészfórum. A díj alkalmából készített videóinterjúban szó esik a fiatalkori inspirációkról, az életmű legfontosabb alkotásairól, építészet és kultúra helyzetéről, és a fiatal generációnak adható tanácsokról.

3 / gener / 2024

A közösség éltetése az elsődleges kötelesség

A Demokrata Turi Attila Kossuth- és Ybl-díjas építésszel, a Magyar Művészeti Akadémia nemrég megválasztott elnökével beszélgetett arról, milyen alelnöki feladatok után új perspektívában látni az MMA céljait. Elnök úr vallott mesteréről, Makovecz Imréről, a virtuális viselkedési mintákról és a népművészetben megjelenő ősi tudásról is. Schuster Balázs interjúja.

2 / gener / 2024

Átadták a postumus honoris causa elismeréseket

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) közgyűlése postumus honoris causa címet adományozott Bartha Dénes zenetörténész, egyetemi tanárnak, Farkasdy Zoltán Ybl- és Kossuth-díjas építész, építészeti írónak és Kodolányi János Kossuth-díjas próza- és drámaíró, esszéista, szociográfus, irodalomszervezőnek. Az elismeréseket december 13-án adta át Turi Attila elnök a köztestület Makovecz Imre utcai szalonjában. Az esemény háznagya Juhász Judit szóvivő volt.

19 / desembre / 2023
Primer Darrer