Tavasszal ismét Essentia Artis a Pesti Vigadóban

Tavasszal nyílik az MMA művészeti ösztöndíjasainak programsorozattal kísért kiállítása

A március elején kezdődő grandiózus összművészeti esemény mintegy 160 kortárs művész közreműködésével több mint két hónapon át várja az érdeklődőket a Pesti Vigadóban, az MMA székházában - jelentették be a szervezők február 21-én a Centrál Kávéházban rendezett sajtótájékoztatón.
21 / febrer / 2024

Elismerések művészetpedagógusoknak

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozata 2021. november 30-i ülésén ünnepélyes keretek között adta át a 2020. és a 2021. évi Művészetpedagógiai Elismerő Okleveleket, valamint egy újonnan alapított díjat. „Nemcsak mindennapos testnevelés kell, hanem mindennapos katarzis is" – idézte Freund Tamás agykutató szavait Solymosi-Tari Emőke akadémikus, az MMA Művészetelméleti Tagozatának vezetője a díjátadó kezdetén. Mint emlékeztetett rá, a művészetpedagógia, a művészettel való személyiség- és közösségfejlesztés segítése a Magyar Művészeti Akadémia fontos feladata, és Vashegyi György elnöki programjának is ez az egyik leghangsúlyosabb eleme.

30 / novembre / 2021

A nemzet egysége nem határ kérdése

„Mind magyarok vagyunk!" – Egység a sokféleségben címmel egész napos konferenciáját tartott a határon túli magyar művészetről az MMA Művészetelméleti Tagozata. A tagozat szándéka, hogy a jövőben rendszeres fórumot biztosítson a határon túli magyar (elsősorban XX. századi, illetve kortárs) művészeti értékek, kezdeményezések bemutatásának. Már az első tanácskozás megvalósította ezt, hiszen az előadások egyértelműen bemutatták, a magyarság a művészetben nem országhatár kérdése. Beszámolónk következik a konferenciáról.

24 / novembre / 2021

Megújult a Magyar Művészet folyóirat

Új arculattal és szerkezettel jelentkezett az idei évben a Magyar Művészet, a Magyar Művészeti Akadémia elméleti folyóirata. A 2021/5. szám ünnepélyes bemutatóját 2021. november 17-én este, a Vígvarjú étterem (Pesti Vigadó) Flamingó termében tartották. A szellem, tudás és művészet éthoszát képviselő, korábban negyedévente megjelenő periodikum ezután is a magyar kultúra egészére kiterjedő figyelemmel foglalkozik a művészeti élet fontosabb eseményeivel, de hozzáállásában dinamikusabb szemléletet valósít meg és már kéthavonként jelentkezik. Az esten közreműködő vendégek, köztük a lap új főszerkesztője, Falusi Márton író, esszéista a lapot érintő változásokról beszélgetett. Köszöntőt Pécsi Györgyi, az MMA Kiadó ügyvezetője mondott.

19 / novembre / 2021

Egy barátság története levelekben

Szakolczay Lajos „Szólíts nyugodtan Gyurkának!" Találkozások Faludy Györggyel

Az MMA Kiadó kötete Faludy György Szakolczay Lajosnak írott leveleit tartalmazza. A harmincnégy levél története, melyhez a költő verseket, fordításokat is mellékelt, majd egy évtizednyi időt ölel fel. Szakolczay Lajos Magyarországon elsőként írt méltató tanulmányt az emigrációban élő Faludyról. A kalandos történetű szöveg 1982-ben a Mozgó Világban jelent meg és lavinát indított el. A hatalom válasza nem maradhatott el: igyekeztek minden eszközzel aláásni az irodalomtörténész szakmai hitelét. Sikertelenül. Faludy György pedig barátságába fogadta a tanulmány szerzőjét. A levelek mellett tanulmányok, interjúk, visszaemlékezések és Faludyt méltató külföldi cikkek is helyet kaptak a kötetben, tágabb kontextusba helyezve, színes részletekkel gazdagítva a két irodalomszerető ember kapcsolatát. (Recenzió)

18 / novembre / 2021

Folytatódott a Kodály Zoltán zenepedagógiai módszere köré épülő konferenciasorozat

„Mozgó dó…" IV. – Zene a katedrán címmel szervezett konferenciát Kodály Zoltán zenepedagógiai műveinek vizsgálatára november 17-én az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) a Pesti Vigadóban a zeneszerző közelgő, december 16-i születésnapjához kötődően. Kodály a múlt század harmincas éveitől fogva készített a zenepedagógiát segítő, ének-zene órákon használható gyakorlatokat, amelyek azért is jelentősek, mert végigkísérik a zenét tanulók életét, segítségükkel a zenei írás-olvasás a legmagasabb szintig elsajátítható úgy, hogy közben a tanuló a különféle zeneszerzői fogásokkal, zenei formák miniatűr változataival, izgalmas hangsorokkal és a magyar népzenével is ismerkedik. A konferencia elsősorban ezek elemzésével, értékelésével foglalkozott, kitérve a művek művészetelméleti vonatkozásaira és kulturális környezetükre is.

17 / novembre / 2021
Primer Darrer