Tavasszal ismét Essentia Artis a Pesti Vigadóban

Tavasszal nyílik az MMA művészeti ösztöndíjasainak programsorozattal kísért kiállítása

A március elején kezdődő grandiózus összművészeti esemény mintegy 160 kortárs művész közreműködésével több mint két hónapon át várja az érdeklődőket a Pesti Vigadóban, az MMA székházában - jelentették be a szervezők február 21-én a Centrál Kávéházban rendezett sajtótájékoztatón.
21 / febrer / 2024

„Nos, hol vannak az asszonyok?"

Sipos János: Bartók Anatóliában

Bartók Béla tavaly megjelent Török népzene Kis-Ázsiában című műve után, már olvashatjuk a Bartók Anatóliában címmel megjelent könyvet is. A szerző előbbiben, mint közreadó volt jelen, most írásokat bocsátott az olvasók elé Bartók Béla gyűjtéséről. Sipos János Szabolcsi-díjas zenekutató, az MMA akadémikusa évtizedek óta folytatja kutatását török népek között. Ott folytatta, ahol 1936-ban Bartók abbahagyta. Ebben a könyvben olvashatjuk a világhírű magyar zeneszerző és népzenekutató úti beszámolóját és azt, hogy kinek a meghívására tölthetett heteket Anatóliában. Szemlézhetjük az úttal kapcsolatos levelezést, megtudhatjuk, hogyan dolgozta fel később az út anyagát és megismerhetjük a gyűjtőtársat, Ahmet Adnan Saygunt is, aki fontos tanulmányt tett közzé a török népzenéről és a Bartókkal végzett közös munkáról. A könyvet az MMA Kiadó adta ki.

14 / abril / 2020

Iskoladrámák

Színjátékok, énekek és ünnepek a XVII–XVIII. századi magyarországi iskolakultúrából. A szerző, Medgyesy S. Norbert művelődéstörténész régóta kutatja az iskoladrámák műfaját, történetét. Könyvében együtt vizsgálja a kronoszt, vagyis az emberi időt, a kairosszal, az istenivel. Előbbi összefüggésében adja közre – többek között – Friz András: Szigeti Zrínyi Miklós című drámáját, utóbbiban például a csíksomlyói passiót vagy a karácsonyi játékokat. Megtudhatjuk, milyen iskoladrámák születtek Szent László király alakjáról és milyen műveket írtak gróf Grassalkovich Antalnak vagy az Esterházy-család egyes tagjainak. A könyv tanítói, nevelői szándékán túl jó ismeretterjesztő és egyben szórakoztató olvasmány is. A kötet a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozatának megbízásából készült, kiadja az MMA Kiadó.

6 / abril / 2020

A művészet közege

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete A művészet közege II. – Kihívások a XXI. század elején címmel tartotta meg kétnapos művészetelméleti konferenciáját 2020. március 2-án és 3-án a Pesti Vigadó épületében. A tavalyi évben nagy érdeklődéssel övezett és azonos főcímmel megrendezett konferencia folytatása elsősorban a művészetet körülvevő világot, atmoszférát és társadalmat helyezte középpontba, valamint azt vizsgálta, hogy milyen nyomot hagy, milyen hatást vált ki a művészet abban a közegben, amely körülveszi és miképpen képezi más művészetek vagy műalkotások közegét.

10 / març / 2020

Az olasz–magyar kapcsolatokra fókuszál az MMA ismét jelentkező beszélgetéssorozata

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozata 2020-ban is folytatja immár ötödik éve megrendezett pódiumbeszélgetés-sorozatát, a Keddi kaleidoszkópot. Az esteket a videófelvételnek köszönhetően utólag is megtekinthetik az érdeklődők az MMA honlapján. A tavaszi félév négy pódiumbeszélgetésének közös témája a mai olasz–magyar kulturális kapcsolatok. Címe: Szálakat szőni nemzetek között – az olaszmagyar kulturális kapcsolatok jelene.

6 / febrer / 2020

„Valaki útravált…" – ADY 100/101 az OSZK-ban

Ady Endre-kamarakiállítás és -könyvbemutató a magyar kultúra napján

2020-ban a magyar kultúra napja az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Művészeti Akadémia és kiadója, az MMA Kiadó részéről újabb együttműködéssel, a modern magyar költészet egyik megteremtője előtti tiszteletadás jegyében telt. Ady Endre (1877–1919) halálának centenáriumi évét követően január 22-én az OSZK szervezésében előadással, íróműhellyel, kamarakiállítással és könyvbemutatóval emlékeztek meg a Nyugat és a modern magyar irodalom meghatározó alakjáról. Az NKA támogatásával létrejött programegyüttes „Valaki útravált…" – Ady 100 címmel szeptembertől januárig zajlott, s most egy egész szakmai napot szenteltek záróakkordként a költő életművének. A hasonló című díszalbumhoz és a „Fut velem egy rossz szekér" című kamaratárlathoz támpontként Ady külső és belső utazásait vették alapul, a költő ezekből kiolvasható élettörténetét tárja fel a teljes kezdeményezés. Az OSZK Ady-gyűjteményének relikviáiból összeállított kiállítás dr. Boka László és dr. Rózsafalvi Zsuzsanna munkája, az MMA által támogatott, gazdagon illusztrált díszalbum pedig kettejük újító tanulmányait is tartalmazza.

24 / gener / 2020
Primer Darrer