AranyÓrák

2017-ben, az Arany János-emlékévhez, a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb egyénisége születésének 200. évfordulójához kapcsolódva indult el a Magyar Művészeti Akadémia Hallgatni Aranyt! című nagyszabású projektje. Így született meg a hallgatniaranyt.hu portál, az Arany János 131 versét és 70 levelét – továbbá irodalomtörténeti tanulmányokat és a költő életművéhez kapcsolodó kisfilmeket is – tartalmazó online hangoskönyv, több mint hetven színművészünk közreműködésével. Ezt a honlapot népszerűsítette a tavalyi évben induló kampány: Náray Erika színművész vezetésével tartottak országszerte rendhagyó irodalomórát középiskolásoknak. A program ezen a tavaszon is folytatódott újabb 12, köztük határon túli helyszínen, s ma zárul a Madách Imre Gimnáziumban; az irodalmi roadshow Arany János életművét hozza közelebb a diákokhoz.
10 / maig / 2019

Savaria Filmszemle hatodszor

2019. május 22–24. között zajlott a Savaria Filmszemle Szombathelyen – a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával. A szemlére több mint 200 pályaművet neveztek; diákfilmek, dokumentumfilmek, filmetűdök és kisjátékfilmek versengenek. A benevezett filmek hossza együtt meghaladta a 84 órát, ezért a filmszemlén szereplő alkotások előzsűrizésen estek át, így végül 63 alkotást vetítettek le az Agora-Savariában. A zsűri állandó tagja András Ferenc Kossuth-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, az MMA rendes tagja; mellette Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező és Halmy György rendező, forgatókönyvíró, producer értékelték a filmeket. A VI. Savaria Filmszemle kísérőrendezvényeként 23-án akadémiai napot is szerveztek: a Magyar Művészeti Akadémia tagjaival zajlott beszélgetés.

24 / maig / 2019

Szonátaforma – Balázs János zongorakoncertje a Vigadóban

Több szempontból is izgalmas, és különleges koncertet adott Balázs János Liszt- és Kossuth-díjas zongoraművész 2019. május 20-án este a Vigadó Dísztermében, amikor is Liszt Ferenc Dante-szonátáját, a h-moll szonátát, valamint a két 19. századi mű közé illesztve Dubrovay László 2017-ben komponált Sonata di felicità című művét játszotta. Az est előtt köszöntőt mondott Vashegyi György karmester, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, aki méltatta a színpadra lépő művészt, és néhány szót ejtett magáról a koncertsorozatról, amelyben az MMA zeneművészeti tagozati ösztöndíjasai lépnek fel.

21 / maig / 2019

A barokk kor szerelmese

2018 augusztusában hirdették ki, hogy kik nyertek a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíj pályázatán. Az MMA ugyanis átfogó rendszert indított a kormány támogatásával: minden évben 100 fiatal, illetve középgenerációs művész részesül a hároméves támogatásból. Az ösztöndíjakat az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete kezeli. Az alkotók között találjuk Lőkösházi Mária egyetemi hallgató, szoprán énekművészt is. Mária a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oratórium mesterszakán tanul. Korábban magánénekesnek készült, de számos műfajjal megismerkedett az utóbbi években. Őt kérdeztük.

21 / maig / 2019

Sulyok Miklós: Bodonyi Csaba építészete

A Magyar Művészeti Akadémia megbízásából az MMA Kiadónál jelent meg az Építőművészeti Tagozat akadémikusait bemutató sorozat újabb kötete, mely Bodonyi Csaba munkásságát foglalja össze. A szerző, Sulyok Miklós művészettörténész tematikus egységekre bontva elemzi Bodonyi Csaba építész életművét. Bemutatja a Nyíregyházán született, majd Miskolchoz mindmáig szorosan kötődő építőművész szakmai pályáját az 1970-es évek szigorúan konstruktív, funkcionalista szemléletétől kezdve a kétezres évek árnyaltabb, regionalista karakterű megközelítéséig. A könyvet a TÉR///ERŐ II. Építészeti Nemzeti Szalon egyik kísérő rendezvényeként a szerző, valamint Bán András műkritikus mutatta be a Műcsarnokban.

15 / maig / 2019
Darrer
// ]]>