Ady-est Kassán

2019-ben a nagy magyar költő halálának 100. évfordu­lóján számtalan megemlékezés volt Magyarországon, illetve a határainkon túl. Az idei évben a Magyar Művészeti Akadémia is több programot rendezett már Ady emlékének adózva. 2019. január 27-én emlékestet tartottak a Pesti Vigadó Dísztermében, de volt koszorúzás is a költő budapesti sírjánál a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Október 17-én újabb rendezvénnyel gyarapodik a programok száma. Az MMA Irodalmi Tago­za­ta ugyanis Ady-estet szervez a felvidéki város­ban. Az eseményről Mezey Katalin Kossuth-díjas írót, költőt, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetőjét kérdeztük.
Вторник, 2019, Октомври 15

Rejtett történetek | az életreform-mozgalmak és a művészetek

A Műcsarnok őszi vezető kiállítása mostmár harmadik éve olyan problémákkal foglalkozik, amelyek közös hajónk, Gaia sorsát érintik. A Természet és a Genesis után az idei nagyobb léptékű tárlat címe: Rejtett történetek. A kiállításon három helyszín, három történeti sík jelenik meg összefüggések, asszociációk, egymásra hatások szövedékeként – mások mellett Kőrösfői-Kriesch Aladár, Hollósy Simon, Ferenczy Károly és Karl-Wilhelm Diefenbach munkáin keresztül. A kiindulópont: a 19. század utolsó harmadában világszerte kibontakozó társadalmi reformmozgalmak, amelyeknek egyik nagy áramlata a Közép-Európában is megjelenő „életreform" volt.

Събота, 2018, Октомври 6

Szűk körű vetítésen mutatta be legújabb filmjét Rofusz Ferenc

Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczeg Anita is részt vett az MMA köztestületi tagja, Rofusz Ferenc Oscar-díjas rajzfilmrendező Az Utolsó vacsora című legújabb animációjának szerdai zárt körű bemutatóján, a Magyar Művészeti Akadémia Andrássy úti irodaházában. A vetítésen részt vett mások mellett Vashegyi György, az MMA elnöke; Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára; Fekete György, az MMA tiszteletbeli elnöke és Szemadám György elnökségi tag, valamint Rofusz Ferenc több alkotótársa is. A mozgóképszakmai szervezetektől dr. Taba Miklós, a Nemzeti Filmiroda igazgatója vett részt, az NMHH Médiatanácsát dr. Vass Ágnes és dr. Kollarik Tamás képviselte.

Четвъртък, 2018, Октомври 4

Makovecz-kiállítás Ulánbátorban

„… összekötni az eget és a földet…"

Új kiállítás nyílik „… összekötni az eget és a földet…" címmel 2018. október 15-én a Mongol Festőművészeti Galériában, Ulánbátorban, a Magyar Művészeti Akadémia alapító, örökös tiszteleti elnökének, az Ybl-, Kossuth‑, és Prima Primissima díjas, Magyar Corvin-lánccal kitüntetett Makovecz Imrének a műveiből. A tárlat 2018. december 13-ig látogatható. Az ulánbátori előtt csupán egy héttel nyílik meg a dél-uráli Izsevszkben is egy hasonló, Makovecz Imre építészeti munkásságát bemutató tárlat, amely az Oroszországban már több éve, rendkívüli sikerrel zajló vándorkiállítás hatodik, egyben utolsó állomása.

Четвъртък, 2018, Октомври 4

Kozma Lajos-konferencia

Hetven éve hunyt el Kozma Lajos, a világhírű építész-iparművész, grafikus és pedagógus. Tisztelegve a kiváló alkotó előtt, a 2018-as Kozma-emlékév keretében a Műcsarnok, az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ, valamint a BKSzC Kozma Lajos Faipari Szakgimnáziuma együttműködésében nagyszabású programsorozat indult, amelynek célja Kozma sokszínű munkásságának, komplex tervezői attitűdjének bemutatásán keresztül a művészeti (szak)képzés, a kézműipari tradíciók jelentőségének hangsúlyozása. A szeptember 4-én a Műcsarnokban nyílt Kozma Klasszik. A Budapesti Műhely és Kozma Lajos című kiállításhoz kapcsolódó, 2018. október 8-án és 9-én a Műcsarnok előadótermében rendezendő konferencia a Design Hét egyik kiemelt eseménye.

Четвъртък, 2018, Октомври 4
Първи Последно
// ]]>