Sára Sándor (1933–2019)

Elhunyt Sára Sándor operatőr, rendező, a nemzet művésze

Életének 86. évében ma hajnalban Budapesten elhunyt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas operatőr, rendező, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a XX. századi magyar filmművészet megkerülhetetlen alakja. Rendezőként a kísérleti etűdtől a lírai szociográfiáig, a szatirikus jelenkori parabolától a történelmi és a legújabb kori társadalmi igazságtalanságok ellen tiltakozó játékfilmekig és a tabudöntő „beszélő fejes" riport-dokumentumfilmekig sok minden egymás mellé került benne. Az operatőri életmű is hasonlóan gazdag és változatos, hiszen ahány rendezőpartnere volt, annyi képi stílust teremtett. Ennek a nem csupán művészi, hanem közéleti szempontból is jelentős életműnek a „nehézsorsúak" arcát nemcsak Magyarországon, hanem Indiában is megörökítő fotók és a Duna Televízió című „mozi" képei is a szerves részét alkotják. Sára Sándort a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.
Неделя, 2019, Септември 22

Pustol a hó – Szarvas József önálló estje

2019. január 27-én bemutatták Szarvas József Pustol a hó, avagy Könnyű neked, Szarvas Józsi… című önálló estjét a Nemzeti Színház Bajor Gizi Szalonjában. A színművész 2018 nyarán Könnyű neked, Szarvas Józsi… címmel, Bérczes Lászlóval közösen írta meg életregényét, ennek nyomán készült az előadás, amelynek rendezője a kötet társszerzője, Bérczes László. A január 23-i fotóspróbán jártunk.

Сряда, 2019, Януари 30

Dévényi Sándor építész kiállítása

A hetvenéves Dévényi Sándor építőművész kiállítása a különböző léptékű, a várostervtől a kilincsig ívelő munkáit öleli fel. Építészeti alkotásait a formai játékosság, az expresszív megjelenítés hatja át. Az olykor ironikus koncepciókat élénk színek használata jellemzi. Az életmű nem független büszkén vállalt pécsi mivoltától, az épületek egyedi érzékenységet mutatnak e városi kontextus iránt. A családi ház léptékű munkáival is iskolát teremtő építész különleges feladatokban is kibontakozhatott, számos jelentős kezdeményezés életre hívója, társalapítója, a magyar organikus építészet nemzetközi diskurzus által is számon tartott mestere, a nemzet művésze. A Vigadó Galériában látható, munkásságát bemutató kiállítás szervezője a Kós Károly Alapítvány és az MMA Építőművészeti Tagozata.

Сряда, 2019, Януари 30

A múlt útvesztőjében

Budakalász magja 2018 – ez annak a kiállításnak a címe, amelyet 2019. január 21-én nyitottak meg a budakalászi Kós Károly Művelődési Házban. A kiállított művek a Magyar Művészeti Akadémia által meghirdetett építészeti pályázatra érkezett legjobb alkotások. A felhívásra 27 pályamű érkezett Az ünnepségen köszöntőt mondott Rogán László, Budakalász polgármestere és Turi Attila Ybl-díjas építész, az MMA Építőművészeti Tagozat vezetője. A Budakalász magja 2018 pályázat eredményét Ferencz István építőművész, a nemzet művésze, az MMA rendes tagja, a Bírálóbizottság társelnöke ismertette. A díjazottak pénzjutalomban részesültek. A pályázati felhívás arról szólt, hogy a település Kálvária-dombján megtalált templomromot és környékét hogyan lehetne hasznosítani úgy, hogy annak közösségépítő hatása legyen.

Вторник, 2019, Януари 29

„Ha lehetne, a kád falára is képeket festenék"

Balázs János-kiállítás a Műcsarnokban

Balázs János jóval hatvanéves kora fölött, átütő erővel robbant be a magyar művészetbe. Bár festői életműve mindössze nyolc évre tehető, az aukciókon felbukkanó képei ma milliókért cserélnek gazdát. Életművét nehéz meghatározni. Sokáig naiv festőnek tartották, az utóbbi időben azonban ismét az érdeklődés homlokterébe került. Sokan kedvelik szürreális hangulatú, néha már absztraktba hajló jeleneteit, figuráit. A Műcsarnok kamaratermében 2019. február 10-ig látható kiállítás most hatvan művet mutat be Balázs János festőművész képeiből az egyik legnagyobb Balázs-magángyűjtemény tulajdonosának, Horn Péternek köszönhetően.

Понеделник, 2019, Януари 28
Първи Последно
// ]]>