2016. november 3–25.
Posterfest Budapest 2016 | Nemzetközi plakátkiállítás

Plakátfesztivál a fővárosban

Csaknem 350 plakátot vonultat fel hazai és külföldi alkotóktól a PosterFest – BudaPest 2016 központi plakátkiállítása péntektől az ELTE Lágymányosi campusának Gömb aulájában. A Magyar Plakát Társaság által a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával megrendezett PosterFest nem csupán egy kiállítás, hanem eseménysorozat, amelynek középpontjában a plakát műfaja áll.
A Magyar Plakát Társaság a Magyar Művészeti Akadémia Iparművészeti Tagozatával közösen hozta létre azt a plakátkiállítást, amely 2016. november 3-án nyílt meg az ELTE lágymányosi campusának északi tömbjében lévő Gömb aulában. Ez a PosterFest elnevezésű programsorozat központi kiállítása, a programok november 3-tól 25-ig tartanak.
    A kiállítást dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára nyitotta meg, aki a szakmai díjakat is átadta.
Sokak szemében a plakát anakronisztikus műfajnak tűnhet, mégis egyedi módon hoz színt életünkbe – hangsúlyozta a kiállítás csütörtöki megnyitóján, hozzátéve: a most bemutatott válogatás alkotói a legmagasabb szinten művelik a műfajt. Kiemelte: a magyar gazdaság növekedésében jelentős szerepe van a hazai kreatív szektornak is, ennek pedig fontos része a plakátművészet is.
    Pinczehelyi Sándor, a tárlat egyik kurátora elmondta: a Magyar Plakát Társaság által a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával megrendezett PosterFest egy eseménysorozat, amelynek középpontjában a plakát műfaja áll. A szervezők szándéka szerint a PosterFestet nemzetközi plakátfesztiválként két-három évenként ismét megrendezik majd. A tárlat másik kurátora és rendezője Árendás József, akinek egyéni kiállítása is lesz a fesztivál egyik programjaként.


A központi kiállítás és a fesztivál alapötletét egy egyetemisták számára az 1956-os forradalom 60. évfordulójára kiírt plakátpályázat adta, ennek anyagához hazai tervezőgrafikusok, valamint meghívott külföldi plakátművészek munkáiból válogattak.
   A hallgatóktól arra a kérdésre várták a választ, mit gondolnak a forradalom eszméjéről, történelmi jelentőségéről, a mának és a jövőnek szóló üzenetéről, és hogyan fogalmazzák meg mindezt a grafika nyelvén. A beérkezett tervekből 68 hallgató 81 plakátja látható a tárlaton.
    A második részben a pályázatra hivatásos magyar grafikusművészek által készített, kulturális, kereskedelmi, közérdekű és autonóm témákban készült plakátok láthatók: 44 művész 77 alkotása.
    Ebben az egységben szerepel a Magyar Plakát Társaság 22 tagjának 110 műve, valamint tisztelgésként a társaság nemrég elhunyt alapító tagjának, Balogh Istvánnak 15 munkája is.
A november 25-ig látogatható kiállítás harmadik részében a világ legjobb tervezői közül 40 meghívott művész 60 plakátja is szerepel.

A központi kiállítással párhuzamosan több kiállítás is megnyílt Budapesten. A Metropolitan Egyetem Rózsa utcai campusában Best of Metropolitan címen látható válogatás, a Józsefvárosi Galériában pedig magyar és lengyel művészek 2006-os, az 1956-os forradalom 50. évfordulójára készült műveit lehet megtekinteni.
    Underground Images címmel neves külföldi alkotók munkáit mutatja be az A38 hajó galériája november 15-től. A School of Visual Arts által életre hívott tárlaton a tervezőgrafika olyan nagyjai jelennek meg, mint Ivan Chermayeff, Milton Glaser és George Tscherny.

Alábbi videónkban Orosz István író, grafikusművész beszél a plakáttervezésről:

Петък, 2016, Ноември 4  |  orosz istván árendás józsef bakos istván baráth ferenc plakátkiállítás keresztes dóra sára ernő