Event large image

Mit tegyünk a bűnnel?

„A műben a megbocsátás lehetőségének vizsgálatát tartom fontosnak" – mondja a Hamlet kapcsán Kiss Csaba Jászai- és József Attila-díjas rendező, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja.

Shakespeare drámáját április 14-én mutatják be a Miskolci Nemzeti Színházban.

Hamlet történetét sokszor aktuális politikai, közéleti problémákra reflektálva állítják színpadra. Van valamilyen konkrét apropója a mostani bemutatónak?
A Hamletet mindig is egy olyan klasszikus remekműnek tartottam, ami a politikai értelmezésnél sokkal többet rejt magában. Természetesen felhasználható a dráma ilyen célokra, de ez leegyszerűsítése ennek a rendkívül sokrétű műnek. Az a kérdés, hogy mit lehet tenni a bűnnel, általános érvényű, az emberi kapcsolatok minden szintjén értelmezhető.

Ezek szerint nem feszegetnek közéleti kérdéseket?
A darab valóban olyan problémákat dolgoz fel, amelyek minden kor társadalmában megjelennek. A hatalom és az értelmiség viszonya, illetve a bosszú vagy az ítélkezés iránti vágy olyan motívumok, amelyek a legnagyobb távolságtartás mellett is aktuális értelmet nyernek. Mi nem törekedtünk ilyen távolságtartásra, de nem is használtunk direkt jeleket vagy utalásokat, inkább egyfajta közérzettel reagálunk korunk mindennapjaira. Amit azonban igazán fontosnak tartok a darabban, az a megbocsátás lehetőségének vizsgálata. Ez a kérdés elsődleges fontosságú ebben a felbolydult országban.

Majdnem húsz évvel ezelőtt egyszer már megrendezte a Hamletet. Miben más a két előadás? Változott a mondanivaló?
Több szálon kötődöm ehhez a drámához, mondhatjuk, hogy évről-évre közelebb kerülök hozzá, és így folyamatosan új rétegeket fedezek fel benne. A '94-ben színpadra állított előadás volt az első kőszínházi rendezésem, ezért különösen emlékezetes, de természetesen a most készülő előadás más lesz. Minden alkalommal, mikor találkozom a drámával, találok benne valami újat, amit érdemes jobban kibontani. Például Ophelia és Hamlet viszonya a miskolci előadásban egészen másról szól, mint ahogy korábban értelmeztem. Itt nem csak egyfajta „szerelmi szálként" jelenik meg ez a vonal; Ophelia árulását párhuzamba állítjuk Gertrúd árulásával, ezzel még nagyobb mélységet adva Hamlet drámájának. De számtalan hasonló, a hangsúlyok elhelyezésén keresztül kibomló új jelentés is megfogalmazódik a darabban.

Csak a hangsúlyokkal játszottak, vagy a dramaturgián is módosítottak?
Nem írtunk bele semmit a műbe, ragaszkodtam Arany János eredeti fordításához, hiszen ez a szöveg olyan gazdag, hogy helyenként többet mond az eredetinél. Az új meglátások, új üzenetek megfogalmazása sokkal inkább színházi eszközökkel történik. A színészek, a fények, a zene, a díszlet, a kosztümök, a darab ritmusa, hangsúlyai mind alkalmasak arra, hogy általuk új árnyalatokat mutathassunk meg.

Hogy használják ezeket az eszközöket?
Nem törekedtem rá, hogy egy tipikus „modern" vagy „klasszikus" darabot rendezzek. Vannak elemek, amelyeket a hagyományokhoz hűen használtunk, másokat egészen újszerűen. A fényeknek például dramaturgiai szerepe van, a történetmesélés eszközeivé válnak. A Dj Palotai (Palotai Zsolt) által válogatott zenék is újszerűek, modern, „mai" hangulatot hordoznak. A díszleteket viszont a shakespearei színház mintájára teljesen elhagytuk; nem használtunk épített színpadi hátteret. Ez egyben egyfajta kiemelés is, hiszen a szinte „csupasz" színpad rávilágít a színházi élmény lényegére, magára a darabra. Ebből a szempontból a Hamlet ikonikus, egyfajta nagybetűs színdarab, ami szükségszerűen beszél magáról a színházról is. Az üres deszkákon játszódó előadás felhívja a figyelmet arra, hogy itt a semmiből egy új világ született meg, mely szimbólumain, metaforáin keresztül képes megfogalmazni a legmélyebb igazságokat.

 

Kiss Csaba Jászai Mari- és József Attila-díjas színi rendező és drámaíró jelenleg a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója. Eredetileg a kolozsvári BabeșBolyai Tudományegyetem fizika szakán szerzett diplomát, majd 1987-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakán tanult. Első jelentősebb rendezése a Hamlet volt, melyet 1994-ben mutattak be a Győri Nemzeti Színház Padlásszínházában. Ugyanettől az évtől kezdve oktatója és adjunktusa a Színház- és Filmművészeti Főiskolának. Kiss Csaba a Magyar Művészeti Akadémia színházművészeti tagozatának levelező tagja.

Fotók: Bócsi Krisztián

Петък, 2013, Април 12  |  interjú kiss csaba