Thorma János, a magyar Barbizon festője

A Magyar Nemzeti Galériában 2013. február 7-én nyílt meg a Thorma János, a magyar Barbizon festője című tárlat. A nemzetközi kiállítás-sorozat utolsó és legjelentősebb állomása a művész évtizedek óta nem látott, vagy teljesen ismeretlen remekműveit mutatja be, összesen 125 alkotást.

Thorma János az 1896-ban megalapított, majd európai hírűvé vált nagybányai művésztelep és festőiskola egyik alapító tagja és számos, a modern magyar festészetet meghatározó művész mestere volt. Már fiatalon rendkívüli sikereket ért el, nemcsak hazánkban, de Münchenben és Párizsban is, életének és festői működésének legfőbb helyszíne azonban a magyar Barbizonnak is nevezett Nagybánya lett. Plein air festészete itt érett be igazán, sodró, tüzes színeivel, fénnyel teli, nagy levegőjű tájaival egyre elevenebb műveket alkotott.

A Kecskeméten, Kiskunhalason, Nagybányán, Münchenben, Stuttgartban illetve Berlinben bemutatott kisebb tárlatok után a budapesti – jóval több műalkotás felvonultatásával – árnyaltabb betekintést nyújt az életmű egészébe. A kiállítás több közgyűjtemény és magángyűjtő közreműködésével valósult meg: a pécsi Janus Pannonius Múzeum, a szegedi Móra Ferenc Múzeum, a debreceni Déri Múzeum, a miskolci Herman Ottó Múzeum, a kecskeméti Katona József Múzeum és a kiskunhalasi Thorma János Múzeum anyaga mellett számos hazai, valamint német és román magángyűjtemény tulajdonosa járult hozzá kölcsönzéseivel a budapesti kiállítás megrendezéséhez.

A kiállítás ünnepélyes megnyitóján dr. Baán László főigazgató köszönte meg a tárlat létrejöttében közreműködők munkáját, hozzátéve: „Egy nagy ember életműve előtt tisztelgünk ezzel a nagyívű kiállítással, aki nem csak művészetével alkotott maradandót, hanem aki megálmodta, megalakította, majd vezette a legjelentősebb magyar művészkolóniát, függetlenül attól, hogy a történelem közben ízekre szaggatta azt az országot, azt a világot, amelyben ő és barátai művészete kialakult."

A főigazgató mellett L. Simon László kultúráért felelős államtitkár és Bay Miklós műgyűjtő, kurátor tartott beszédet a megnyitón. „Thorma János nemzetközi festő volt abban a tekintetben, hogy rendkívül sok helyen járt, és ennek következtében számos irányzat, iskola hatott rá. Ugyanakkor ízig-vérig magyar festő volt, ugyanis leghíresebb festményei magyar történelmi eseményeket jelenítenek meg. Képeivel szerepet vállalt a nemzeti identitás elbeszélésének festészet által való megjelenítésében" – kezdte megnyitó beszédét L. Simon László. A kultúráért felelős államtitkár elmondta azt is, a jövő hazai kultúrpolitikai törekvéseinek egyik fő célja kell, hogy legyen a múzeumi műtárgyak gyarapítása, a vándorkiállításnak pedig rendkívül fontos szerepe van abban, hogy az emberek újra felfedezzék a nagybányai művésztelep egyik alapítójának, későbbi életben tartójának munkásságát.

Bay Miklós szenvedélyes szavakkal dicsérte a festő művészetét: „Thorma a festészetet – ezt el lehet olvasni leveleiben – csak egy eszköznek tartotta arra, hogy a gondolatait és a véleményét közölje. És ezek a gondolatok mindig időszerűek, forradalmiak voltak, nem csak a történelmi festészetét, de az életképeket tekintve is, amelyekből árad a szeretete a falusi, paraszti világ, valamint a saját, sokra becsült, kisnemesi-nemesi, polgári, vidéki városi élete iránt, melyeket megjelenített több nagyon szép festményén is."

A kiállítás kurátora: Büki Barbara. Megtekinthető 2013. május 12-ig, addig számos kísérőprogramot is szervez a galéria. Február 9-én, szombat délután 15 órától például Forró nyomon a magyar Barbizonban címmel izgalmas családi programokat kínál a Galéria: családi tárlatvezetés, kreatív műhely, a legkisebbeknek mesesarok és hangszerbemutatóval egybekötött koncert is lesz a kiállításhoz kapcsolódóan.

Петък, 2013, Февруари 8