Építészeti világnap Szegeden
Örökség és Jelen - A szegedi nagytáj építészete címmel rendezett szakmai konferenciát az MMA szegedi regionális munkacsoportja október 4-én, a Dóm Látogatóközpontban. Az eseményt Turi Attila Kossuth- és Ybl-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke nyitotta meg. A konferencia levezető elnöke Csernyus Lőrinc Ybl-díjas építész, az MMA rendes tagja volt.
Közérdekű adatok
Pályázatok
AZ MMA-24-P2 KÓDJELŰ PÁLYÁZAT EREDMÉNYE
MŰKÖDÉSI TÁMOGATÁSBAN RÉSZESÜLŐK LISTÁJA – 2024.
AZ MMA-24-P1 KÓDJELŰ PÁLYÁZAT EREDMÉNYE
A Pesti Vigadó kiállításai
minden nap 10:00 és 19:00
között tekinthetőek meg.
2024. július 22. és augusztus 11.
között az intézmény zárva tart!
Információk, időpontok és jegyárak ––> Pesti Vigadó
Hírlevél
Ifjúságnevelés muzsikával
Hetvenéves a Szent István Filharmonikusok zenekar
Hetvenéves jubileumát ünnepli a Szent István Filharmonikusok 2024. október 13-án, vasárnap a Budapest Kongresszusi Központban. Záborszky Kálmán Kossuth-díjas karmesterrel, az MMA rendes tagjával, a Szent István Filharmonikusok ügyvezető igazgatójával és művészeti vezetőjével Bényei Adrienn beszélgetett az eltelt évtizedekről, a zenekar életének fontos állomásairól és tehetséggondozó programjukról is. Alábbiakban a Magyar Nemzetben megjelent interjú szerkesztett változatát közöljük.
Vadász Bence kapta a XIII. Kerületi Építészeti Díjat
Több épületet köszönhet neki a kerület
Az építész szakma képviselői és az önkormányzat vezetői jelenlétében Vadász Bence vehette át az idei XIII. Kerületi Építészeti Díjat. Ő tervezte a kerületben például a Göncöl utcai háziorvosi rendelőt, az „Origó Házat" a Petneházy utcában, az önkormányzati fecskeházat a Béke utcában, valamint a Láng Sport- és Szabadidőközpont épületeit. A díjazottat Skardelli György Kossuth-díjas építész méltatta.
Kultúrsokk
Párizsban koncertezett Lencsés Lajos és az Új Auer Kvartett
Minden kornak megvan a szelleme, s ha azt megértjük, akkor meggyőző lesz az előadásmód – állítja a barokktól a kortárs zenéig számos korstílusban otthonosan mozgó Lencsés Lajos, akinek jó néhány bemutató fűződik a nevéhez. Farkas Ferenc például közel 90 évesen ajánlotta az oboaművésznek rondóját. Az Új Auer Kvartett és Lencsés Lajos oboaművész 2024. október 5-i koncertjén ismét Farkas Ferenc-mű, az Oboanégyes csendült fel Párizsban.
Operagála Gyöngyösön
Akadémikusok részvétele a komolyzene ünnepén
A Fejes András Sport- és Rendezvénycsarnokban teltházas, ingyenesen látogatható előadás keretében ünnepelték az igényes zene iránt elkötelezett nézők a Zene Világnapját.
Rátóti Zoltán Tolnay Klári Művészeti-díjban részesült
A díjat 2014-ben hozta létre a a színművész nevét viselő alapítvány
A 2024. október 4-én, idén tizedik alkalommal átadott Tolnay Klári-díjjal a magyar színház- és filmvilág művészeinek kimagasló munkáját ismerik el. A díjazott művészek jelöléséről a Tolnay Klári-díj Kuratóriuma dönt.
Őszi Irodalmi Gála a Pesti Vigadóban
Az irodalom ünnepére került sor a Pesti Vigadó dísztermében október 7-én. A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata ekkor rendezte hagyományos Őszi Irodalmi Gáláját. Évfordulós kortárs és elhunyt költők, írók művei hangzottak el Lukács Sándor, Bálint Márta, Újhelyi Kinga, Szabó András és Gados Béla színművész előadásában. Közreműködött a Misztrál együttes. A műsort Bényi Ildikó és Takács Bence vezette.
Tapasztalati tanulás
Makettfesztivál a leendő Magyar Építészeti Múzeum helyszínén
Tíz ország 260 makettje szerepel azon a kiállításon, melyet a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) rendezett közösen a Kortárs Építészeti Központtal (KÉK). A fesztivált hetedik alkalommal rendezik meg, a MÉM MDK idén először kapcsolódott be szervezőként a folyamatba. A tárlat október 27-ig tekinthető meg a Műhelytérben. A rendezők a leendő Magyar Építészeti Múzeum makettjét is elérhetővé tették a látogatók számára.
Hídforma és ajaktrilla a zene világnapján
Kortárs kamarazenei hangversenyen szerepeltek akadémikusaink
Yehudi Menuhin kezdeményezésére a világ egyre több hangversenytermében csendül fel a muzsika a zene világnapján. A Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozata kortárs kamarazenei hangversenyt rendezett 2024. október 1-jén a Pesti Vigadó dísztermében.
„Én képeket akarok látni a falakon"
Magyar Festészet Napja 2024
Egy rendezvénysorozat, melyhez az ország és a Kárpát-medence művészeti közélete évről-évre csatlakozik. Együtt ünnepeljük a Magyar Festészet Napját, azt, hogy van festészet, van magyar festészet, van jó magyar festészet, ami mögött kiváló művészek állnak és hogy mindez összeköt, és nem elválaszt minket egymástól. Október 12-e és november 24-e között a Pesti Vigadó kiállítótereit a kortárs magyar festészet három generációjának művei töltik meg, széleskörű áttekintést adva a mai tendenciákról. A Vigadó mellett a Műcsarnok is kiemelt helyszíne a rendezvénysorozatnak. A festészet napi események megrendezését idén is támogatja a Magyar Művészeti Akadémia.
Terekbe szőtt álmok
Szenes István belsőépítésznek csak az életútját tervezte meg valaki más
Egyszerre született művésznek és tervezőnek, a két énje mindig jól megfért egymással. Alighanem élete sorsfordulóiból is azzal az elegáns derűvel jött ki, amellyel a stúdiójába betérő vendéget is fogadja. Egy kicsit mindenki ismerheti őt, hiszen nagy eséllyel sétált már valamelyik alkotásában, amikor egy-egy patinás színház, mozi, szálloda vagy múzeum belső terében járt. Annyira viszont kevesen ismerik, amennyit ebben az interjúban elmesél magáról Szenes István Ybl Miklós-díjas érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, akivel Szász Adrián beszélgetett. Az alábbiakban a Képmás magazin online felületén megjelent interjú szerkesztett változatát közöljük.
Rekordszámú jelölés a Prima Primissima díjra
A jelöltek közül idén is többen a Magyar Művészeti Akadémia tagjai
A Prima Primissima díjat Demján Sándor üzletember, az MMA néhai pártoló tagja alapította 2003-ban. A művészet és kultúra megőrzésének, fejlesztésének, valamint a hazai tudományosság támogatásának céljával hívta életre 2003-ban a Prima Primissima díjat a kezdeményezést gondozó alapítvány. A december 6-i gálán, amelyen az előző évek díjazottjai lépnek fel, a Prima és Prima Primissima díjak mellett a Prima Primissima Közönségdíjat is átveheti az a jelölt, akire a novemberben induló közönségszavazás ideje alatt a legtöbb voks érkezik.
Misszióban a klasszikus zenéért
Beszélgetés az egyik legszerényebb magyar világsztárral pályáról és a közelgő Gyöngyösi Operagáláról
Kossuth-díjas operaénekes, a nemzet művésze, az Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Miller Lajos nemzetközi sikerei után hazájában főszerepek sorát énekelte, de arra is volt példa a Kádár-diktatúrában, hogy megpróbálták visszatartani egy jelentős külföldi felkéréstől. Mégsem tudták megakadályozni, hogy világhírű legyen. A művésszel Sztankay Ádám készített interjút az origo.hu számára, az alábbiakban a beszélgetés szerkesztett változatát közöljük.