Forrás: Festum Varadinum - Facebook / fotó: Vigh László Miklós

„Sic erat in fatis"

A ROMLÁS ESZTÉTIKÁJA – JOVIÁN GYÖRGY KIÁLLÍTÁSA NAGYVÁRADON

Jovián György
festőművész, az MMA rendes tagja alkotásaiból nyílt egyéni időszaki kiállítás május 13-án a nagyváradi Római Katolikus Barokk Püspöki Palota második emeletén, a Patachich Látogatóközpontban, a 31. Festum Varadinum keretében. A szeptemberig látogatható tárlatot a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség szervezte, partnerségben Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával és a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával.
 
Amint az ovidiusi idézetből vett cím is sugallja, Jovián romlás-esztétikájába pillanthatnak be a látogatók. A művész 22, technikai bravúrral megalkotott vásznán át helyezi górcső alá az ember alkotta világ romlását, pusztulását.
Jovián György sajátos romlás-esztétikájának elemeit immár több évtizede ismerjük. A nagyváradi püspöki székesegyház romlásának művészi feldolgozása (Az én barokk hangulatom, 1980) több mint negyven éves. A Bontás-sorozat szuper- vagy hiperrealizmusa egy 2009-es, párizsi inspirációk nyomán született képpel indult. Az azóta eltelt évek pedig komoly kutató- és terepmunka nyomán mind újabb és újabb víziókat szültek az ember-építette világ ember általi elpusztításáról, a magunk tervezte világ kivéreztetéséről, a háborúskodás előszeléről. Csakhogy Jovián rút-ábrázolása egyáltalán nem tagadása semminek, sőt, a karakterisztikus elemek rúttá növelésével sem kíván ironikus és szatirikus hatást kelteni. A rút, mint romlás, elmúlás az élet része, és azon belül kell megtalálnia helyét.

Forrás: Festum Varadinum - Facebook / fotó: Vigh László Miklós
 
A nagy formátumú bontás-tablókhoz készült kisebb méretű tanulmányok teszik ki a kiállítás nagy részét. Jovián munkáinak sajátossága, hogy egyfajta grafikusművészi gesztussal, nagyon sokszor él a másodlagos tipográfiai elemek festményekre való helyezésével. Ezt az 1980-as évek szín-, méretskála és szövegfelirataitól, a fotórealisztikus szerkesztést segítő raszterhálóig sok formában juttatta érvényre az elmúlt mintegy negyven esztendőben. Mindegyik célja az, hogy tudatosodjon: ne feledjük, amit látunk, az a valóság egy értelmezése. Az itt látható tanulmányokon ezek a gesztusok fel-feltűnnek, és jelzik, ábrázolt világ és ábrázolás nem mindig egyértelmű különbségét.
 
Вторник, 2023, Май 16  |  kiállítás jovián györgy képzőművészet határon túli magyar művészet