Szemadám György köteteinek bemutatója

Szemadám György két, frissen megjelent kötetét mutatták be a Makovecz Szalonban június 5-én. A háznagyi teendőket ezúttal maga a szerző látta el, aki vendégként Kovács Zsolt zoológust hívta meg.
A közelmúltban jelent meg Szemadám György tollából Az elveszett Teljesség, valamint a Kérdőjelek a múltból – Az ember rejtélye című kötet. Előbbi kapcsán a szerző elmondta, hogy negyven éve foglalkozik a kártya-motívumok titokzatos világával, azon belül különösen is az egyik legősibbel, a tarottal. Kedvence az egyes számú figura, amit mágusnak és kóklernek hívott, és amelyet úgy ábrázolnak, hogy az a keze, amelyik egy varázspálcát tart, a magasba nyúl, míg a másik keze az előtte lévő háromlábú asztalon van. E lap kapcsán kifejtette: az ember is ilyen. Félkezével a transcendensbe nyúl, másikkal viszont az anyagi világban manipulál. Csak kevesen képesek arra, hogy ebben a világban is fenntartsák a transzcendens képét. Ez a figura Szemadám szerint ugyanakkor a kókler is lehet, aki az általa felfogott értékeket nem megfelelően használja. Szemadám mindehhez hozzátette: a művésznek nem saját magát kell megvalósítania, hanem közvetítőként kell megnyilvánulnia azért, hogy ebben a világban érzékeltetni tudja a Szellemet. Erre csak kevesen képesek. Az ilyen emberek isteni adottsággal rendelkeznek. Az elveszett Teljesség című könyvben ezt a titkot kutatja Szemadám György, aki kitért a népművészetre, valamint azokra a polihisztorokra is, akik a világot egységben látják. Mint ez utóbbi kapcsán fogalmazott: „ez a záloga annak, hogy valakiből igazi művész lehessen".
Szemadám másik könyvét Kovács Zsolt zoológus mutatta be. Mint fogalmazott, a szerző a Kérdőjelek a múltból – Az ember rejtélye című kötet lapjain rendhagyó családfakutatást végzett, hiszen nem három-négy nemzedékre nyúlt vissza, hanem nyolcmillió évre. Hozzátette: az emberré válás folyamatát nem lehet egyenes vonalú fejlődésként ábrázolni. Ahogy ma tudjuk, avagy tudni véljük, sok-sok kacskaringó, elágazás és zsákutca vezetett a mai ember kialakulásáig, miközben emberfajok bukkantak fel és tűntek el. Szemadám György az ember származásáról mindazt összeszedte, amit össze lehetett szedni. Talán a legértékesebb, amit az ősember művészetéről írt. Nem állít fel új elméleteket, azt ráhagyja a szakemberekre, inkább kérdez, felsorol, rendszerez. Közben pedig végig követi a teljes emberi evolúciót.
 
Сряда, 2019, Юни 5  |  szemadám györgy