« Vissza

2017. február 11. – A népzene ünnepe – SEBŐFERI 70

2017. február 11. – A népzene ünnepe – SEBŐFERI 70

A Müpában a népzene ünnepét ezúttal a most hetvenéves Sebő Ferenc előadóművész, népzenekutató, a Nemzet Művésze tiszteletére rendezik meg. Az esten a Sebő Együttes tagjai mellett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzenei Tanszék már végzett és jelenlegi hallgatói vesznek részt.

Közreműködik: Sebő Együttes
Vendégek: Orbán Johanna, Paár Julianna, Németh András, Istvánfi Balázs, Mihó Attila és Bandája, KobzArt Folkműhely, Söndörgő
 
Tíz évvel ezelőtt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzenei Tanszékét köszöntve rendeztük meg először A népzene ünnepe gálaműsort, mely - hagyománnyá válva és táncházzal, valamint délutáni, gyerekprogramokkal bővülve - azóta népzenei életünk egyik legrangosabb eseménye lett. A tanszék pedig e tíz év alatt éppolyan megkerülhetetlenné vált a népzene művelői számára, mint amilyen a táncházmozgalom elindulása volt a hetvenes években. Mint köztudott, abban meghatározó szerepet játszott a most hetvenéves Sebő Ferenc, aki ma a tanszék tanára. Egyszóval, bezárult a kör.
Ez vezetett oda, hogy A népzene ünnepét ezúttal a SEBŐFERI 70 című műsor képezi, melyben a Sebő Együttes tagjai mellett a tanszék már végzett és jelenlegi hallgatói vesznek részt. Megmutatva, hogy a különböző népek zenéiből miként nőtt ki a Sebő-életmű, és végig járva Sebő pályáját, az énekelt versektől a táncházi darabokon át a közös muzsikálásokig. A kétrészes műsor jócskán elidőzik az életmű valamennyi állomásán - a kollégiumi élettől a 25. Színházig, a táncháztól a tanszékig -, gazdagon illusztrálva azokat archív fotókkal, televíziós és filmfelvételekkel.
 
Időpont: 2017. február 11., 19.30 óra
Helyszín: Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (1095 Budapest IX., Komor Marcell u. 1.)