Török Ferenc (1936–2021) ▪ fotó: Lugosi Lugo László / MMA

Elhunyt Török Ferenc építész, a nemzet művésze

Életének 85. évében, 2021. szeptember 10-én elhunyt Török Ferenc Kossuth-díjas építész, a nemzet művésze, az MMA rendes tagja. Török Ferenc szerteágazó munkásságát számos hazai középület, lakóépület, műemléki rekonstrukció és egyházművészeti alkotás jelzi. Több mint tíz templomot tervezett, amelyek legfontosabb jellemzője, hogy emberléptékű, igényesen kialakított közösségi terek. Építészeti munkásságát tanári működésétől, közéleti szerepvállalásaitól különválasztani nem lehet, mintegy 45 évet felölelő építész-pedagógusi működése eredményeként a Műegyetem Középülettervező Tanszékén különleges – nem intézményesült, látens – építészeti műhelyt hozott létre. Török Ferenc temetéséről később intézkednek. Az elhunytat a Magyar Művészeti Akadémia, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Budavári Önkormányzat saját halottjának tekinti.
2021. szeptember 11.

Egyéves az együttműködés a Magyar Művészeti Akadémia és az Országos Bírósági Hivatal között

„Értékes és érdekes beszélgetések a (művész)EMBERRŐL a műértő közönségnek" – Az Országos Bírósági Hivatal képzési központjában, a Magyar Igazságügyi Akadémián rendezett portrébeszélgetés mottója talán ez a mondat is lehetne. Az egy év alatt a magyar kulturális élet kiválóságaival, mintegy 30 művésszel találkozhatott a bírákból, bírósági fogalmazókból álló közönség. Az évforduló alkalmából Osztovits Andrást, a Kúria bíráját, a Magyar Igazságügyi Akadémia volt igazgatóját Kurucz Éva újságíró, a programsorozat szerkesztője és moderátora kérdezte.

2020. május 25.

A Magyar Művészeti Akadémia együttműködése a Helyi Televíziók Országos Egyesületével

Az MMA egyik stratégiai partnere a Helyi Televíziók Országos Egyesülete (HTOE). Az egyesület két éve, 2018. május 16-tól hivatalosan deklarált együttműködés keretében segíti az Akadémia médiamegjelenési lehetőségeit. Az egyik cél a magyar kultúra, a művészeti tagozatok tevékenységének bemutatása, rögzítése, népszerűsítése országszerte. A másik, hogy a helyi kis televíziók bővíthessék műsorstruktúrájukat, ingyenesen juthassanak hozzá nívós médiatartalmakhoz. A koronavírus-járvány idejére az MMA friss ajánlatcsomagot állított össze a saját gyártású, illetve megrendelésre készített kisfilmjeiből, riportokból, portré- és dokumentumfilmekből a HTOE felé, ezeket a tagtelevíziók a nyár végéig szabadon vetíthetik.

2020. május 21.

Elhunyt Udvaros Béla, az MMA díjazottja

Kilencvenöt éves korában elhunyt Udvaros Béla rendező, a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja, az Evangélium Színház alapító igazgatója, aki több évtizedes rendezői, színházteremtő és közösségformáló, közösségszervező munkájáért a Magyar Művészeti Akadémia Kováts Flórián Emlékérmét vehette át 2019-ben. A Kováts Flórián Emlékérem díjban évente egy olyan személy részesíthető, aki hivatásbeli vagy civil tevékenységével jelentős művészeti és kulturális szervezőmunkát végez. A köztestület 2019. tavaszi közgyűlésén, a díj ünnepélyes átadóján többek között így méltatták Udvaros Béla életművét: „legfőbb célja, ars poeticája – Tamási Áron gondolatával – »bétölteni reménységgel a világot, amely minden percében kezdet és a vég«."

2020. május 14.

Több mint 193 millió forint pályázati forrásról döntött az MMA

A Magyar Művészeti Akadémia az elmúlt évekhez hasonlóan 2020-ban is 200 millió forintos keretösszegű nyílt pályázatot hirdetett művészeti területen működő civil és egyéb szervezetek számára művészeti programok megvalósítására. A pályázaton idén is több mint hatszáz szervezet vett részt, a 308 sikeres pályázó összesen 193.437.800 forintot nyert el vissza nem térítendő támogatás formájában. Ennek alsó határa ötszázezer, míg felső határa egymillió forint. Az MMA által biztosított forrás segítségével így több száz új művészeti program valósulhat meg.

2020. május 7.
Első Utolsó
// ]]>