MTI Fotó / Czimbal Gyula

Jókai Anna Bocskai-díjat kapott

Jókai Annának ítélte oda a Bocskai István Társaság a 2013. évi Bocskai István-díjat, amit a Kossuth-díjas, Prima Primissima-díjas író július 28-án az érmelléki Szentjobbon (Románia) vett át. A díjátadás ünnepi istentisztelettel kezdődött, melyen Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét.
A Bocskai-díjat a BIT elnöke nyújtotta át. Köszönőbeszédében az írónő hangsúlyozta, hogy különösen büszke azokra a díjakra, melyeket civil szervezetek adnak át. Ezeknél tudja, hogy nem protokollból kapta, hanem igaz szeretetből. Számára konkrét emberi arcokat tükröznek és így fog emlékezni rájuk – mondta. A magyar összetartozásról beszélve kifejtette, hogy nem látja lecsonkolt országnak az Anyaországot, hiszen az elválasztott részek tovább élnek magyarként. "Talán "az Anyaország az '56 – os zászlóhoz hasonlítható, mely kilyukadt középen és Ti vagytok a szélen, Ti tartjátok össze. Ez a Ti dolgotok!" – mondta zárszavában az írónő. Beszéde végén felolvasta Ima Magyarországért című versét. (Forrás:www.szon.hu)
2013. augusztus 1.  |  díj-kitüntetés jókai anna