Gál Sándor (1937–2021) • fotó: Lugosi Lugo László / MMA

Elhunyt Gál Sándor író

Életének 84. évében, 2021. május 28-án elhunyt Gál Sándor József Attila-díjas író, költő, szerkesztő, a felvidéki magyar irodalom és a magyar irodalmi élet kiemelkedő alkotója, szervezője, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Színes és hosszú alkotói pályája a kezdetektől teret adott nemcsak minden műnemnek, a lírától a prózán át a drámáig, hanem szinte minden műfajnak, a szépirodalmiak mellett a publicisztikai jellegűeknek is. Tevékeny és termékeny élet, gazdag és terjedelmes életmű volt az övé: egyes monográfiák, kézikönyvek szerint a (cseh)szlovákiai magyar irodalom legolvasottabb alkotói közé tartozik. A Magyar Művészeti Akadémia Gál Sándort saját halottjának tekinti.

„Ady írta, hogy egy kis népnek még lélegzetet is radikálisan kell vennie ahhoz, hogy fennmaradhasson. Gál Sándor úgy él, mintha állandóan magán érezné e figyelmeztetés súlyát. Életmű-verseket tudhat a magáénak: költő, novellista, regényíró, szociográfus, publicista, közéleti feladatokat számolatlanul vállaló kisebbségi mindenes egy személyben. Műnemeit és műfajait szabadon váltogatja, mindig ahhoz folyamodik, amelyiket előírja számára az ihlet, az anyagőrző tiszta akarat" – írta róla Görömbei András irodalomtörténész.


Gál Sándor 1937. november 29-én született a felvidéki Búcs faluban, majd a család Újtelepre költözött. Gadócon, egy mezőgazdasági szakközépiskolában érettségizett.
1959–1969 közt a Szabad Földműves című lap munkatársa, illetve szerkesztője volt.
Első két verseskötete, az Arc nélküli szobrok és a Napéjegyenlőség 1964-ben, illetve 1966-ban jelent meg. Nem voltam szent című könyvével (1968) kezdődött szépprózai munkássága, 1971-től a Hét című lapnak volt a rendszerváltoztatásig kassai tudósítója. 1969-ben a Kassán megalakuló Thália Színpad dramaturgja lett, egy év múlva itt avatták színpadi szerzővé is A szürke ló című mesejátékának bemutatásával.
Alkotói pályája lényegében a kezdetektől töretlen volt: ízig-vérig közéleti gondolkodású és közéleti erkölcsű volta újságíróként éppúgy talált témát, feladatot magának, mind szépíróként, költőként, valamint riporterként, tudósítóként is. 2009-ig szinte évente adott ki kötetet. Ötletadója, illetve résztvevője volt több kulturális, művészeti rendezvénysorozatnak a régióban: az 1964-ben a magyar nemzetiségűek országos szavalóversenyeként indult komáromi Jókai-napoknak, a Szencen 1966-tól megrendezett Szenczi Molnár Albert-napoknak, az 1972-ben első ízben megtartott Fábry-napoknak. 1982-ben gyűlt először össze a Somodi-fürdői művelődési tábor, amely az évtized végén nyári szabadegyetemmé alakult át, Jászót választva helyszínéül.
A bársonyos forradalom győzelme növelte közéleti lendületét – annak következtében is, hogy a Csemadok országos választmánya alelnökeként, illetve Kassa-környéki területi választmányának elnökeként 1974-től 2006-ig jószerint minden program felelősének tudhatta magát. Előbb, 1989 márciusában nyolc író- és párttag-társával együtt (köztük Duba Gyulával, Grendel Lajossal, Tőzsér Árpáddal, Ozsvald Árpáddal), valamint a szlovák kommunista párt titkárával, a miniszterelnök első helyettesével, továbbá az iskolaügyi és a kulturális miniszterrel „beszélték meg" korábbi beadványuknak, az ún. harminchármak memorandumának a magyar nemzetiségre vonatkozó tényeit és állításait. A forradalom napjaiban, november végén Dobos László hívására részt vett egy nemzetiségi független fórum létrehozásában. A rendszerváltoztatás szinte megsokszorozta az erejét: 1990-től az induló kelet-szlovákiai társadalmi és kulturális havilap, a Keleti Napló munkatársa volt, két esztendő múlva az utolsó lapszámig, 1995 januárjáig a főszerkesztője. Ezzel egy időben, 1989 nyarától az Anyanyelvi Konferencia társelnöke volt tizennégy esztendőn át; 1992-ben a Magyarok III. Világkongresszusán küldöttként vett részt, ahol beválasztották a Magyarok Világszövetsége plénumába. Ugyanebben az évben főszerkesztő-helyettese lett a Miskolcon kiadott Holnap című folyóiratnak. Ezzel a kötődéssel is magyarázható, hogy 1997-ben három évre a Tokaji Írótábor kuratóriumának elnökévé választották.
1997-ben a magyar köztársaság elnökétől arany emlékérmét, 2004-ben József Attila-díjat vehetett át, 2017-ben a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét, emellett több szlovákiai elismerést is.
2016-ban portréfilm készült Gál Sándorról (rendező: Vizi Mária), 2017-ben az MMA Kiadó adta ki Márkus Béla monográfiáját a felvidéki költőről.

„Van három szavunk, amely meghatározza létezésünk teljességét. Az első az anyaöl, a második az anyaföld, a harmadik pedig az anyanyelv. Az első az életet adó, az életre nevelő, a második létezésünk, sorsunk, munkánk, sikereink és kudarcaink színtere, majdani nyugvóhelyünk is. És ami e kettőt egybefogja – a harmadik – az az anyanyelv. Hogy nyelvünk létezésünk hármas egységét az anya szavunkkal kapcsolta egybe, az nemcsak azt jelenti, hogy e három fogalom milyen mértékben meghatározója életünknek, de egyúttal a nyelv, a magyar nyelv sűrítőerejét és képességét is fölragyogtatja." (Gál Sándor)

Márkus Béla nekrológja (Míg éltél, írtál, míg írtál, éltél) az Országút folyóirat 2021. június 18-i számában, itt olvasható.
2021. május 29.  |  gyászhír gál sándor