Csíkszentmihályi Róbert (1940–2021) [fotó: Lugosi Lugo László / MMA]

Elhunyt Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész, a nemzet művésze

81 éves korában, 2021. augusztus 26-án reggel otthonában, családja körében, Szentendrén elhunyt Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a nemzet művésze. Csíkszentmihályi Róbert sokoldalú, a szobrászat minden területén otthonosan mozgó, gazdag munkásságot teremtő szobrász volt, akinek történelmi emlékművei, emlékszobrai, díszítő jellegű alkotásai, díszkútjai a hazai és külföldi városok közterein, középületeiben lelhetők fel, s számos domborműves emléktáblát, valamint síremléket is készített az elmúlt öt évtizedben. A Magyar Művészeti Akadémia, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Szentendre város Csíkszentmihályi Róbertet saját halottjának tekinti. | A gyászjelentés itt olvasható.

„Elgondolkodtató, hogy a szobrász mesterség eszköztára a szoborkészítés több ezer éves története során szinte semmit sem változott. Ebben az ósdi szellemi »műhelyben« érzem jól magam." (Csíkszentmihályi Róbert)

 
Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész
(Budapest, 1940. január 5. – Szentendre, 2021. augusztus 26.)
 
Az 1940-ben Budapesten született Csíkszentmihályi Róbert már gyermekkorában nagy érdeklődést tanúsított a rajzolás és a festés iránt. 1954-től 1958-ig a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumba járt Budapesten, majd 1960 és 1965 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolára, ahol mesterei Pátzay Pál és Szabó Iván voltak. Már a Török Pál utcai iskolában magával ragadta Somogyi József munkássága, majd a főiskolán Borsos Miklós és Medgyessy Ferenc művészetének bűvkörébe került, és meghatározó volt számára Barcsay Jenő egyénisége és alkotói magatartása.
1965 és 1975 között művészpedagógusként is tevékenykedett, majd 1975 óta önálló művészként dolgozott. 1965 és 1967 között általános iskolai rajztanár volt Vác-Deákváron, majd a budapesti Kirakatrendező Iskola rajz-művészettörténet tanáraként dolgozott. 1967 és 1975 között a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola (Budapest) tanára, 1971-től 1972-ig a zebegényi Szőnyi István Képzőművészeti Szabadiskola tanára volt.
Csíkszentmihályi Róbert munkássága összetett, sokrétű, a szobrászat minden területét és ágazatát, megannyi műformáját és műfaját, csaknem minden anyagmegmunkálás-módját és technikáját felöleli. A hatvanas évek közepe óta épülő oeuvre művei a kezdetektől napjainkig jelen vannak a magyar művészet hazai és külföldi kiállítási fórumain, számos kompozíciója gazdagítja a rangos hazai és külföldi köz- és magángyűjtemények anyagát, és megannyi alkotása lelt otthonra – ugyancsak idehaza és a határokon túl is – a köztereken és a középületekben.
Művészetében azonos súllyal jelennek meg a tradicionális kisplasztikák, a kisszobrok, kiállítási plasztikák, az érmek és plakettek és a megbízásra készített monumentális emlékművek, emlékszobrok, díszítő plasztikák, díszkutak, valamint a síremlékek és az épületekhez kötődő emlékjelek. Fontosak a szakrális, az egyházi épületekbe, a templomokba vagy közvetlen környezetükbe komponált és került kompozíciói.
Egyes alkotóperiódusaiban a különböző fafajták megmunkálása, majd a kövek megfaragása, máskor a mintázott plasztikák bronzba öntése domináns tevékenységében. Művészetének meghatározó sajátossága az anyagszerűség, az adott anyag megmunkálásának adekvát volta, a kivitel precizitása és eleganciája. Egy-egy tárgycsoportot (például órák) feldolgozó műsorozat mellett Csíkszentmihályi Róbert csaknem minden művében az emberalak, vagy az állati lény, az állati test jelenik meg a realista szemléletű megformálás vagy a stilizáció különböző fokozatai által árnyalt megjelenítésben, s alkotói szemléletében a művész a figurativitás határait sohasem lépi át: a legelvontabb munkája is őrzi a valóságra vonatkozó utalásokat, a természetre vonatkoztató jellegzetes vonásokat, motívumokat.
Pályája a természet lényeit megragadó domborművekkel és kisplasztikákkal indult, amelyek közül kiemelkedő jelentőségű a Bociölő (1963), a Fekvő bika (1965), az Ős (1968), a Mítosz (1970) és a Csiga bemutatása (1973) című kompozíció. A bensőséges hangulatú, mészkőbe faragott kompozíciókat mintegy megkoronázta a Dániába került, öntöttvas Utolsó szarvas emlékműve (1970).
A kisplasztikák és kisszobrok megalkotása mellett a hetvenes évektől egyre több köztéri megbízást teljesített (Herman Ottó-emlékkút, Felszabadulási emlékmű, a vatikáni Magyar Kápolna domborművei, ezt aktív éremművészeti alkotótevékenység kíséri.
A nyolcvanas évektől megjelentek művészetében a stilizált, egyedülálló, felmagasodó, a részletezést kerülő, nagy, sima palástokkal övezett figurákat megjelenítő, mészkő és márvány idol-szobrok, amelyek közül több köztérre is került (Zene, Budapest, 1981), s amelyeknek később bronz-változatai is készültek (Gépember, 1988).
Egymással szoros tematikai és formai kapcsolat jellemzi az összefüggő műcsoportok alkotásait: a hetvenes évek második felétől a nyolcvanas évtized közepéig készült Idő-sorozat kompozícióit, a nyolcvanas évek második felében megszületett kétfigurás kisbronzok együttesét. Míg az óra-sorozat a meditáció, a merengés, a mozdulatlanság állapotát sugallja, a kétfigurás kompozíciók a mozgalmas akciók terepei voltak.
A kilencvenes évektől a bronzba öntött, fába és gránitba faragott állatember-szobrokat, az apokrif lények műegyütteseit készítette el, amelyek közül néhánynak készült nagyméretű változata is (Atléta, 1998). Ez a műsorozat egyedülálló művészeti jelenség a jelenkori magyar szobrászatban: az abszurd, ironikus, groteszk szemlélet, a szürrealisztikus látásmód, az emberi karakterrel felruházott, emberi tulajdonságokat hordozó és tükröztető állat-egyéniségek sora a korszak tipikus figuráit, jellemeit állítja elénk. A szárnyas-nőalak, a vaddisznó-férfi, az őzgida-leány, a menyét-nőstény pontosan annyira állat, mint amennyire ember is: az emberi és állati vonásokat, tulajdonságokat szintézissel interpretálják ezek a munkák.
Öt évtizedet átfogó éremművészeti munkásságát a minőség és a művészi lelemény egysége jellemzi. Ebben is a hagyomány őrzője és a klasszikus eszmények szellemében történő műalakítás megújítója volt.
Csíkszentmihályi Róbert pályakezdése óta rendszeres résztvevője a magyar művészet különböző fórumainak: műveit rendszeresen közönség elé tárta önálló kiállításain és a művésztársaival közösen rendezett tárlatokon, folyamatosan jelen volt az országos seregszemléken és a külföldön rendezett magyar művészeti bemutatók, szobrászati és éremművészeti kollekciók anyagában is szerepeltek alkotásai.
Művészetét 1974-ben Munkácsy Mihály-díjjal ismerték el. 1983-ban Érdemes Művész lett, Budapest Főváros Művészeti-díját 1988-ban kapta meg. 2001-óta a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze. Pest Megyéért Emlékéremet kapott 2005-ben, 2007-óta Szentendre Város Díszpolgára. 2013-ban Kossuth-díjat kapott. Abszurditásokkal átitatott szobrászati formanyelvéért és világképéért, magas szakmai kvalitású tradicionális kisplasztikáiért, monumentális emlékműveiért és szakrális kompozícióiért kapta meg 2014-ben a Nemzet Művésze elismerést.
A szobrászi munkásság mellett Csíkszentmihályi Róbert tevékeny résztvevője volt a művészeti életnek, illetve a szobrász-szakmának is: aktívan részt vett a szentendrei művészet mindennapjaiban, számos művésztársaság, művészközösség tagjaként (Magyar Szobrász Társaság, Szinyei Merse Pál Társaság, Magyar Művészeti Műhely, Unicornis Csoport) vállalt szerepet, és szakértőként évtizedeket közreműködött zsűrikben, pályázati bírálóbizottságokban. A Magyar Művészeti Akadémiának 2013 óta volt rendes tagja.
Az MMA 2017-ben készített portréfilmet vele, a Szalay Péter által rendezett, s az MMA támogatásával készült, Kőbárka címet viselő, 52 perces mozi nemcsak Csíkszentmihályi Róbert életét és műveit, hanem – ami ennél talán a néző számára sokkal izgalmasabb – magát az alkotó embert is bemutatja. A film legnagyobb erénye, hogy feltárult mindaz a lelki háttér, amely némán, de határozottan nyilvánul meg a művész minden alkotásában. Hetvenötödik születésnapján, 2015-ben a Kecske utcában rendezett köszöntésén Orosz István grafikus hangsúlyozta, hogy szobraiból a természetes otthon-érzés árad. Olyan művésznek nevezte Csíkszentmihályit, aki a „test templomát teleültette érzéki vad és megengedhetően emberi drámával. Nemcsak Michelangelóra, de rád is érvényes az a kijelentés, amely szerint nem kell minden szobrot befejezni, hiszen néha a töredék hatásosabb lehet".
Tavaly jelent meg Török Katalin – Wehner Tibor: SZENTENDRE MONUMENTA (Bp., 2020, MMA Kiadó) könyve Szentendre művészeti örökségeiről. A gyönyörű képekkel díszített album egy eddig jobbára ismeretlen oldaláról mutatja be a két világháború között a festők által felfedezett várost. A művészek között találjuk Csíkszentmihályi Róbertet is.
A Magyar Művészeti Akadémia e rendkívül gazdag akadémikusi-művészi életmű előtt tisztelgett a Pesti Vigadóban 2020 decemberétől 2021. június 20-áig LXXX címmel az MMA Képzőművészeti Tagozat szervezésében megrendezett jubileumi tárlattal.
Utolsó éveiben szentendrei otthonában jobbára visszavonultan élt.


Csíkszentmihályi Róbert temetése Szentendrén a Sztaravodai úti temetőben 2021. szeptember 6-án 10 órakor, a gyászmise 11.30-kor a szentendrei Péter-Pál templomban lesz.

 „Mind elmegyünk" – Farkas Ádám búcsúzik Csíkszentmihályi Róberttől 
2021. augusztus 26.  |  csíkszentmihályi róbert gyászhír