2020. február 13. | 16.00 – Így filmeztünk 2 – Válogatás fél évszázad magyar filmtörténeti interjúiból | könyvbemutató

Szekfü András nagysikerű Így filmeztünk című könyvének második kötete sok tekintetben hoz újdonságokat a 2018-ban megjelent interjúkötethez képest. Nemcsak a filmtörténeti időben lép előre az elsőhöz képest, hanem megváltozik a fókusza is: egyrészt a (kultúr)politika mellett több szó esik benne a filmekről, a filmek stílusáról, a forgatás módszertani kérdéseiről; másrészt a felülről, adminisztratív eszközökkel irányított folyamatok leírásáról a hangsúly áthelyeződik azok belső dinamikájára, önmozgására. Mindez pontosan körvonalazza a mostani kötetben előtérbe kerülő korszakokat, a magyar új hullámét, majd az azt követő hetvenes évekét, rövid kitekintéssel a rendszerváltásig terjedő időszakra. A magyar filmtörténet olyan páratlan hatású művészei elevenednek meg e könyv lapjain, mint Szabó István, Sára Sándor és Kósa Ferenc – hogy a teljes névsort ne idézzük.

Fontos különbség és egyben a kötet érdekessége, hogy megszólaltat több ma is élő vagy a közelmúltban elhunyt alkotót, így az évtizedes retrospekció még izgalmasabb és tanulságosabb síkokat tár az olvasó elé.


Könyvbemutató: FilmesHáz (Budapest, IX. kerület, Ráday utca 31/K) | 2020. február 13. (csütörtök), 16 óra

m e g h í v ó

A bemutató helyszínén a könyv kedvezményesen megvásárolható, vagy megrendelhető a www.mmakiado.hu weboldalon!
A belépés ingyenes.
Kérjük, részvételi szándékát jelezze 2020. február 12-ig az info@mmakiado.hu címen!
// ]]>