Bartók Törökországban

Török–magyar művészeti és tudományos nap – és egy török–magyar koncert

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozata török–magyar művészeti és tudományos napot szervez az MMA székházába, a Pesti Vigadóba, ahol 2019. november 12-én (kedden) előadásokkal és zenei műsorral mutatják be a két kultúra közötti kapcsolódási pontokat, a népzenénkben megtalálható keleti ha­tá­sokat. A konferencia főszervezője Sipos János, az MMA levelező tagja, az esti zárókoncert a Gül Baba Örökség­védő Alapítvány együttműkődésével valósul meg.
18 أكتوبر, 2019

Héttorony Fesztivál – A Kárpát-medence szellemi kincsének nyomában

Húsz évvel azután, hogy felépült Makovecz Imre világraszóló magyar pavilonja Sevillában, két évtizeddel azután, hogy az ő és tanítványai támogatásával Kiss Ferenc megalapította az Etnofon Népzenei Kiadót, és tíz évvel azután, hogy megrendezték az első fesztivált – újraindul a Héttorony Fesztivál. Határon innen és túl, 2012. november 8. és 20. között, öt országban hét koncertre kerül sor, mindegyikre Makovecz Imre szellemiségében.

05 نوفمبر, 2012

Marshall McLuhan: Médiamasszázs

2012 őszén jelent meg a Typotex Kiadó gondozásában a kanadai médiateoretikus, Marshall McLuhan (1911–1980) Médiamasszázs című könyve. A Magyar Művészeti Akadémia támogatásával kiadott munka a kommunikációelmélet alapműve, 1967-es megjelenésekor több mint egymillió példányban kelt el világszerte.

04 نوفمبر, 2012

Elhunyt Rózsás János

Életének 87. évében 2012. november 2-án elhunyt Rózsás János író, történész, a magyar Gulag-foglyok krónikása.

03 نوفمبر, 2012

Bethlen Gábor-díjat kapott Sára Sándor

Sára Sándor filmrendező, operatőr, Péntek Lajos nyelvtudós és Jurij Poljakov orosz író, kritikus kapta az idei Bethlen Gábor-díjat. Az erdélyi fejedelem nevét viselő alapítvány elismeréseit 2012. november 2-án adták át az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

03 نوفمبر, 2012
الأول آخر
// ]]>