Hangjegyek a ládafiából

Interjú Balassa Sándorral


Balassa Sándor január 20-án ünnepelte 85. születésnapját. Ebből az alkalomból a Makovecz utcában is köszöntötték barátai és pályatársai a zeneszerzőt, a nemzet művészét, a Magyar Művészeti Akadémia egyik alapító tagját, aki ideje nagy részét ma is komponálással tölti, és akinek zongorára, csembalóra, hárfára és cimbalomra írt munkáit az elmúlt években Kassai István zongoraművész, az MMA rendes tagja játszotta lemezre. A Pesti Vigadóban december elején a Zeneművészeti Tagozat szervezésében hangversenytermi bemutatót is tartottak műveiből. Balassa Sándor zeneszerzőt kérdeztük...
30 يناير, 2020

Magyar kulturális hét Pozsonyban

2016. június 6–13. között Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége és a Pozsonyi Magyar Intézet szervezésében immár harmadik alkalommal kerül sor a Több mint szomszéd  Magyar Kulturális Hét elnevezésű magyar kulturális hét megrendezésére Pozsonyban. A kiállítások a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával jöttek létre.

01 يونيو, 2016

Michael Haydn világpremier és Mozart

Különleges koncertre készül Vashegyi György karmester vezetésével az Orfeo Zenekar és Purcell kórus. 2016. május 27-én a Művészetek Palotájában az ifjabb Haydn testvér, Michael zeneművének újkori világbemutatójára kerül sor. A hangverseny a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósul meg.

01 مايو, 2016

Devich János növendékeinek hangversenye

A Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozatának szervezésében Devich Jánosnak, az MMA rendes tagjának, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kamarazene Műhely oktatójának tanítványai idén áprilisban dupla koncertet adnak a Pesti Vigadó Makovecz termében. A koncertekről Devich János gordonkaművészt kérdeztük.

19 أبريل, 2016

Faust, az elkárhozott – ősbemutató

Április 22-én az MMA támogatásával mutatták be a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében Dubrovay László zeneszerzőnek, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagjának Faust, az elkárhozott című balettjét. Vezényel Záborszky Kálmán, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a mű koreográfusa Vincze Balázs, a Pécsi Balett igazgatója. Közreműködik a Pécsi Balett és a Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar.

13 أبريل, 2016

Centenáriumi Simándy József Énekverseny Szegeden

Hanczár György tenorista nyerte a Simándy József-nagydíjat a 100 éve született operaénekes emlékére március 29. és április 3. között megrendezett, a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával megvalósuló IX. Nemzetközi Simándy József Énekversenyen. A verseny díjátadó gáláját a Szegedi Szimfonikus Zenekar közreműködésével, a zsűritag Gyüdi Sándor színidirektor vezényletével tartották meg a Szegedi Nemzeti Színházban.

04 أبريل, 2016
الأول آخر