Kárpátaljai gyerekek a Müpában

A Magyar Művészeti Akadémia meghívására a kárpátaljai I. Bartók Béla Komolyzenei Tehetségkutató verseny döntősei február végén egy budapesti kiránduláson vehettek rész, amelyet összekötöttek egy koncertlátogatással is. A Müpában a Budafoki Dohnányi Zenekar hangversenyén színpadra állt a 2015-ben Kárpátalján az MMA támogatásával először megrendezett tehetségkutató két első helyezettje is.
Tavaly decemberben rendezték a KMKSZ által szervezett I. Bartók Béla Komolyzenei Verseny döntőjét Ungváron, a Kárpátaljai Megyei Filharmóniában, ahol az elő- és középdöntőket követően három korcsoportban 15 tehetséges fiatal mérhette össze tudását. A díjátadón Répás Zsuzsanna, a Magyar Művészeti Akadémia Nemzetközi és Határon Túli Ügyek Főosztályának főosztályvezetője meghívta a döntő résztvevőit és felkészítő tanáraikat az MMA nevében egy budapesti kirándulásra. A kiránduláson szerepelt egy koncertlátogatás is, melynek keretében két korcsoport győztese mutathatta meg tehetségét a Müpa közönsége előtt.
 
A csoportot a magyar fővárosban Répás Zsuzsanna főosztályvezető fogadta, ezután a gyerekek megnézték a budai vár nevezetességeit, a Magyarság Házában megtekintették az interaktív, Mi, magyarok névre keresztelt kiállítást, majd meglátogatták a Magyar Állami Operaházat is.

Az utazás egyik legmaradandóbb élménye a Budafoki Dohnányi Zenekar Kozmikus intimitások című koncertje volt, ennek első részében a zenetörténet egyik legmonumentálisabb alkotását, Richard Strauss Alpesi szimfóniáját játszotta a zenekar.
A szünetet követően Hollerung Gábor karmester konferálta fel a koncert meglepetés-fellépőiként a kárpátaljai I. Bartók Béla Komolyzenei Verseny két győztesét.
Elmondta: „Nagyon fontosnak kell lennie számunkra annak a ténynek, hogy Kárpátalján nehéz feltételek között, de magas színvonalú zeneoktatás létezik. Sok fiatal tehetség van ott is, ugyanúgy, mint nálunk. Nagyon fontos a tehetséggondozás, ebből a szempontból örülünk annak, hogy a versenyt támogató Magyar Művészeti Akadémia meghívta Budapestre a legtehetségesebb fiatalokat és tanáraikat, akiknek a munkája elismerést érdemel. Ha már itt vannak ezen a hétvégén a kárpátaljai fiatalok, úgy gondoltuk, hogy ezen a szép hangversenyen örömmel ismerkedünk meg velük, akik kitűnő tehetségek már egészen fiatalon."
 
A kilencéves Fizer Kamilla, a nagyszőlősi Bartók Béla Művészeti Iskola növendéke Andrej Kurti Csárdását játszotta hegedűn (felkészítő tanára Telek Margaréta), zongorán Szarvadi Natália kísérte. Fellépett a 15 éves tiszaújlaki Kovács Gábor is, aki az ungvári Zádor Dezső Zeneművészeti Szakiskola Sipos Natália által felkészített első évfolyamos diákja. Ő egy virtuóz darabot, Pablo de Sarasate Bevezetés és tarantella című művét adta elő, zongorán Tóth Mariann kísérte. Mindkét fellépő nagy sikert aratott a közönség körében.
 
A koncert második felében a Budafoki Dohnányi Zenekar Bach szólóhegedűre írt Chaconne-ja alapján a Leopold Stokowski által írt átiratot, majd Respighi Róma fenyői című szimfonikus költeményét adta elő.

A kirándulás utolsó napján a gyerekek és tanáraik tovább ismerkedtek Budapest nevezetességeivel, jártak a Hősök terén, a Városligetben és megnézték a magyar főváros csodálatos panorámáját a Citadelláról, majd megtekinthették a magyar Országházat is.
 
Molnár László, a KMKSZ kulturális titkára hazaérve a kirándulásról elmondta, hogy a Bartók Béla Komolyzenei Verseny elérte célját, a felajánlott díjak mellett nagyon szép ajándék volt a Magyar Művészeti Akadémia által fantasztikusan megszervezett budapesti kirándulás, amely minden bizonnyal felejthetetlen élmény marad a gyerekek számára. Jutalom tanáraiknak is, akik sokszor nagyon rossz körülmények között is kimagasló munkát végeznek.

Forrás – Badó Zsolt: Kárpátaljai gyerekek léptek fel a Müpában (karpataljalap.net 2016. március 2.)
02 مارس, 2016  |  müpa tehetségkutató