© Thaler Tamás fotója

A Magyar Művészeti Akadémia ünnepi hangversenye

A Magyar Művészeti Akadémia ünnepi estjét 2016. március 17-én a Pesti Vigadó Dísztermében tartotta. A hangverseny fellépője a Győr Symphonic Band volt, akiknek repertoárján fúvószenekarra komponált művek mellett ismert szerzők igényes – főleg komolyzenei – műveinek átiratai szerepelnek.
A Himnusz és Egressy Béni Klapka indulója után prof. emeritus Fekete György, az MMA elnöke mondta el köszöntőjét.
Az ünnepi hangversenyen a Győr Symphonic Band koncertfúvószenekar kortárs szerzők műveit tűzte műsorára: Lendvay Kamilló Ünnepi nyitány, Balázs Árpád Concertino, Dubrovay László II. trombitaverseny és Hidas Frigyes Coriolanus című műve hangzott el, közreműködött Pálfalvi Tamás trombitaművész, vezényelt: Szabó Ferenc és Csikota József.
A hallgatóság nagy tapssal köszöntötte a nézőtér soraiban helyet foglaló Lendvay Kamilló, Balázs Árpád és Dubrovay László zeneszerzőket.
A koncert végén a közönség zenekari kísérettel elénekelte Dubrovay László Szózatát.
 
A Győr Symphonic Band 1998 szeptemberében alakult a Széchenyi István Egyetem és a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola közös szervezésében. Az intézmények fúvós és ütőhangszeres hallgatói vesznek részt a zenekar munkájában, amely számukra egyben a zenekari gyakorlatot is biztosítja. A zenekar egyik alapítója és azóta is karmestere Szabó Ferenc Hidas Frigyes-díjas karmester, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnöke, a győri Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézet tanára.
A zenekar repertoárja átöleli az eredeti koncertfúvós irodalom darabjait, ismert fúvós szerzők igényes – főleg komolyzenei – átiratait.
 
Csikota József Artisjus-díjas, Hidas Frigyes-díjas fúvóskarmester, Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar egyetemi adjunktusa, Fúvószenekarok és Együttesek Magyarországi és Közép-Kelet-Európai Szövetsége WASBE-Tagszervezet elnöke.
 
Pálfalvi Tamás hétévesen kezdett trombitálni, majd a budapesti Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola növendéke lett. Felsőfokú tanulmányait New Yorkban kezdte meg a Bard College hallgatójaként, ezt követően a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre nyert felvételt, ahol Boldoczky Gábor tanítványaként 2015 tavaszán utolsó félévét kezdte meg. Számos díja mellett 2013-ban a „Legígéretesebb Fiatal Tehetség" díjat kapta a Georghe Dima Nemzetközi trombitaversenyen Temesváron. 2014 őszén az első alkalommal meghirdetett Fanny Mendelssohn-ösztöndíj nyerteseként önálló szólólemez elkészítésére kapott lehetőséget, 2015 márciusában pedig megosztott YAMAHA-ösztöndíjat kapott.
18 مارس, 2016  |  dubrovay lászló hangverseny