Fekete György, Terdik Sebestyén, a Római Magyar Akadémia kulturális programfelelőse, Simonffy Márta, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének elnöke, Paczolai Péter nagykövet, Katona Katalin és Németh Pál kurátorok

Magyar ipar- és képzőművészek Rómában

Az ezüsttől a vasig, illetve Hiperrealisták címmel magyar ipar- és képzőművészek alkotásaiból nyílt csoportos tárlat a Római Magyar Akadémián szeptember 12-én. A kiállítók között szerepel az MMA több tagja: Katona Katalin, Kótai József, Laczák Géza ötvösművészek, valamint Jovián György festőművész. A megnyitón mások mellett részt vett Fekete György, az MMA elnöke, Paczolai Péter nagykövet és Keppel Márton művészettörténész, a köztestület Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozatának titkára is.
Az intézet első emeleti előcsarnokában (piano nobile) látható, Az ezüsttől a vasig című tárlat egyik érdekessége, hogy a kiállító művészek: Katona Katalin, Kótai József és Laczák Géza ötvösök, ezúttal kisplasztikákat állítottak ki.
A másik csoportos tárlat, az akadémia kiállítótermében megnyílt Hiperrealisták egyik résztvevője Jovián György festőművész elutazása előtt elmondta, hogy három művet állít ki, A balkon-t (2011), A lépcsők-et (2009) és a Muladi Brigitta művészettörténész című alkotását (2012).

Jovián György: A lépcsők | 2009 | olaj-vászon | 170×200 cm

Hozzátette, hogy három olyan képet választott, amelyeken emberábrázolásának sajátosságai nyilvánvalók. Ezek a művek a fotográfiával rokoníthatók, de messze elemelkednek a valóság megörökítésétől. Emellett Jovián külön felhívta a figyelmet a Képzőművészeti Egyetem elhunyt tanárának, Kocsis Imrének munkáira.
Megnyitó beszédében Fekete György büszkeségének adott hangot amiatt, hogy a negyvenöt éven keresztül elnyomás alatt élő Magyarország művészetét világszínvonalon megtartotta. Ennek egyik nyoma éppen a Rómában most megnyílt tárlat. Dr. Freund Tamás agykutatót idézve rámutatott a művészet örömszerző mivoltának jelentőségére.
Az ezüsttől a vasig kurátora Katona Katalin ötvösművész és Németh Pál szobrászművész. A Hiperrealisták című tárlat kurátora Simonffy Márta, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének elnöke és Francesca Pietracci művészettörténész. Mindkét tárlat 2016. október 16-ig tekinthető meg a Római Magyar Akadémián.