Kampis Miklós (1935–2020) ▪ fotó: Lugosi Lugo László / MMA

Elhunyt Kampis Miklós építőművész, a nemzet művésze

84 éves korában elhunyt Kampis Miklós építész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, az MMA felügyelő testületének korábbi tagja, a 20. század második felének és a 21. század első évtizedeinek meghatározó személyisége. Kampis megszervezte a Dél-Dunántúli Építész Stúdiót Pécsett, Zalaegerszegen. Később Keszthelyt és Kaposvárt összefogva hozzákezdett egy szellemi munkához, azért, hogy túléljék azt a szellemi nihilt, amely kisugárzott az akkori kor állami tervező irodáiból, a zsűrikből, a minisztériumokból, a közigazgatás szféráiból. Az építészetről fokozatosan áttért a városrendezésre, és ő volt az, aki Kaposvár első sétálóutcáját, a sétálóutca fogalmát képes volt megvalósítani Magyarországon, melyet aztán sok település követett. Alakulásától kezdve a Kós Károly Egyesülés igazgatója, majd tiszteletbeli tagja. 2001-ben kapott Kossuth-díjat, majd 2018-tól a Nemzet Művésze elismerést. A Magyar Művészeti Akadémia Kampis Miklóst saját halottjának tekinti.
25 فبراير, 2020

Az év belsőépítésze

Mikics András és Lőrincz Szilvia nyerte el 2016 legvégén Az év belsőépítésze díjat. A szombathelyi születésű Mikics András alkotótársával együtt tervezte meg a Kreinbacher Birtok budapesti kóstolótermét és a somlói borászat különleges szálláshelyét is. A rangos elismerést a Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozata évente ítéli oda. Az aspiráns munkák tablódokumentációja 2016. decemberben az MMA székházában, a Pesti Vigadóban voltak láthatók.

19 ديسمبر, 2016
Héttorony élőben

Héttorony élőben

2016. november 20-án vasárnap, este 19:30-tól az MMA székházában, a Pesti Vigadóban kerül sor a Héttorony Fesztivál gálaműsorára, amelyet élőben közvetítenek az interneten. Az adás itt, a Magyar Művészeti akadémia honlapján (mma.hu) is megtekinthető.

17 نوفمبر, 2016

Héttorony Fesztivál határon innen és túl

2016. november 4-én kezdődött és november 20-ig tart a Héttorony Fesztivál, amelynek záróeseménye Makovecz Imre, a Magyar Művészeti Akadémia alapító elnöke, örökös tiszteleti elnöke születésnapján a Pesti Vigadóban, az MMA székházában lesz. Előtte megemlékezést tartanak a néhai építőművész Villányi úti lakóházánál is. A fesztivál és a gála támogatója a Magyar Művészeti Akadémia.

17 نوفمبر, 2016

Nemzet Művésze díjátadás

A Nemzet Művésze díjat a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére – 2013-ban – az Országgyűlés a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából alapította. A Nemzet Művésze díj Bizottság 2016-ban öt művésznek ítélte meg a díjat: Bán Ferenc építőművésznek; Kalász Márton költő, író, műfordítónak; Koltai Lajos operatőrnek; Mécs Károly színművésznek; Varga Imre szobrászművésznek. Az elismeréseket 2016. november 3-án adta át Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter és Fekete György MMA-elnök a Magyar Művészeti Akadémia székházában, a Pesti Vigadó dísztermében.

03 نوفمبر, 2016

Építészeti pályázat evezőspálya fejlesztésére

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata „EVEZŐSPÁLYA CÉLTORNYA 2016" megnevezéssel, nyílt, építészeti tematikájú pályázatot hirdet meg 40. életévüket be nem töltött építészmérnök, építész tervezőművész, építész, belsőépítész végzettséggel rendelkező természetes személyek számára. A pályázat beadásának határideje: 2017. január 24.

28 أكتوبر, 2016
الأول آخر