A makoveczi tervek ösztönző ereje megkerülhetetlen

Teljessé vált a Makovecz Imre által megálmodott Hagymatikum Gyógyfürdő

Március 24-én átadták a makói Hagymatikum új épületszárnyát. Az ünnepségen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök, Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke, Farkas Éva Erzsébet Makó város polgármestere, valamint Makovecz Pál, a Makovecz Imre Alapítvány kuratóriumi elnöke. Az épületet dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök áldotta meg és szentelte fel.
24 مارس, 2024

Elhunyt Radványi György építész

Életének 71. évében, június 26-án elhunyt Radványi György, Ybl Miklós-díjas építőművész, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja. Radványi György 1949. augusztus 4-én született Ózdon, 1973-ban szerzett építészmérnöki diplomát, 1986-tól vezető tervező volt, 2011-ben főépítészi vizsgát tett. A Műegyetem címzetes egyetemi tanáraként, illetve Sátoraljaújhely és Füzér főépítészeként is dolgozott. Alkotói életműve Sátoraljaújhely és Széphalom általa tervezett épületeiben teljesedik ki, melyek közül kiemelkedik a Kazinczy emlékhely kertjében megépült Magyar Nyelv Múzeuma. Radványi Györgyöt a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.


Radványi György gyászjelentése


29 يونيو, 2020

„Magyarország nem volt, hanem PLESZ"

90 éve született Plesz Antal építész, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagja

Május 19-én lett volna 90 éves Plesz Antal (1930–2014), az ÉSZAKTERV és a Miskolci Építész Műhely ikonikus alakja. A remek építész, mintaadó polgár, a több generációt nevelő mester vallotta, az építészet elsősorban emberépítéssel kezdődik. A hatvanas–hetvenes évekbeli miskolci értelmiség vezéregyéniségeként, a magyar kultúra és művészet jelentős személyiségeihez fűződött baráti kapcsolatain keresztül az akkor (és jórészt még ma is) műszaki tudományként kezelt építészetet építőművészetként ő vezette be a helyi gyakorlatba. Ez az önként vállalt szerepe máig kiemeli a pályatársak közül. Már saját kora nagy hatású kultúraközvetítőként, az építészeti gondolkodás új mintaalkotójaként tartotta számon. Születésének 90. évfordulóján híres tanítványai közül Bodonyi Csaba, Ferencz István és Bán Ferenc építészek, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjai is megemlékeztek a „Plesz Antal jelenségről".

19 مايو, 2020

Felemelő érzés volt a lelátón ülni

Interjú Skardelli György építőművésszel
.
A nemzeti ünnep alkalmából 2020. március 15-én Áder János, köztársasági elnök Kossuth-díjat adományozott Skardelli György Ybl Miklós-díjas építész, érdemes művésznek, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának. Az indoklás szerint Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során létrehozott, a funkcionalitást, a fenntarthatóságot és az esztétikumot tökéletesen ötvöző, a múltból átemelt és a kortárs építészeti értékeket összhangba hozó, a városkép egységét és sajátos jegyeit mindig szem előtt tartó tervezői-alkotói életműve elismeréseként. A friss Kossuth-díjas építészt kérdeztük.

15 أبريل, 2020

Elhunyt Turányi Gábor építész

Budapesten 72. életévében elhunyt Turányi Gábor Ybl-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a MOME professzora. Ahogy Götz Eszter írta róla: Turányi Gábor a párbeszéd építésze volt. Minden épülete, és azokban vagy az azok között, azok által létrehozott minden tér egy-egy találkozást dokumentál az építészet nyelvén. A visegrádi Erdei Iskola, a pilisi Erdészeti Központ, a Kopaszi-gát revitalizációja vagy a budai hegyvidékre tervezett családi házak mind-mind a táj és az ember belső kapcsolatáról beszélnek. Munkásságában kiemelt helyet kapott oktató tevékenysége: a mai egyetemi építészoktatás egyik legnagyobb hatású mestere volt. A Magyar Művészeti Akadémia Turányi Gábort saját halottjának tekinti.

27 مارس, 2020

Elhunyt Kampis Miklós építőművész, a nemzet művésze

84 éves korában elhunyt Kampis Miklós építész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, az MMA felügyelő testületének korábbi tagja, a 20. század második felének és a 21. század első évtizedeinek meghatározó személyisége. Kampis megszervezte a Dél-Dunántúli Építész Stúdiót Pécsett, Zalaegerszegen. Később Keszthelyt és Kaposvárt összefogva hozzákezdett egy szellemi munkához, azért, hogy túléljék azt a szellemi nihilt, amely kisugárzott az akkori kor állami tervező irodáiból, a zsűrikből, a minisztériumokból, a közigazgatás szféráiból. Az építészetről fokozatosan áttért a városrendezésre, és ő volt az, aki Kaposvár első sétálóutcáját, a sétálóutca fogalmát képes volt megvalósítani Magyarországon, melyet aztán sok település követett. Alakulásától kezdve a Kós Károly Egyesülés igazgatója, majd tiszteletbeli tagja. 2001-ben kapott Kossuth-díjat, majd 2018-tól a Nemzet Művésze elismerést. A Magyar Művészeti Akadémia Kampis Miklóst saját halottjának tekinti.

25 فبراير, 2020
الأول آخر