Elhallgatott zenekarok – beszélgetés Kisfaludy Andrással

A magyar beatzene kialakulásának hajnalán olyan zenekarok jöttek létre, melyek ezreket vonzottak, kiemelkedően nagy sikerük volt a '60-as, '70-es években, de a mai fiatal generáció alig tud róluk valamit. Ennek elsősorban az az oka, hogy nem maradt fenn utánuk semmilyen komoly hanghordozó, lemez, rádiófelvétel, vagy film. Kisfaludy András az Elhallgatott zenekarok című dokumentumfilmjében annak próbált meg utánajárni, hogy mi volt ennek a mélyebb oka. Az elhallgatott zenekarok: a Liversing, az Atlas, a Syrius, a Kex és a Taurus a maguk idején magas színvonalú zenét hoztak létre, sok esetben meghaladva korukat, ugyanakkor rengeteg muníciót adva az utánuk jövő együtteseknek.
Kisfaludy András az 1980-as évektől rendez dokumentumfilmeket. Körülbelül 60 alkotás fűződik a nevéhez, munkásságát 13 alkalommal jutalmazták díjakkal hazai és külföldi fesztiválokon, Balázs Béla-díjban (2000), és Érdemes művész díjban (2013) is részesült. Kezdeményezése, az „Elhallgatott Zenekarok" projekt 2018-ban indult. Három fő pillére volt: az első a MOM Kulturális Központban lévő koncert a Liversing, az Atlas, a Syrius, a Kex és a Taurus zenekarok részvételével, az ebből létrejött nagylemez, harmadikként pedig a zenekarok történetét feldolgozó dokumentumfilm. A kezdeményezés sikerét jelzi, hogy a Magyar Művészeti Akadémia és a Kossuth Klub is beállt az ötlet mögé. Az összefogásukkal és támogatásukkal rendezik az említett együttesek fellépéseit a Muzikumban. Kisfaludynak korábbról is volt már MMA-s kötődése. Ő adta ki az Akadémia segítségével Juhász Sándornak egy kötetét, aki megítélése szerint az első magyar beat költő volt. Juhász Sándor festőművész, költő még 1993-ban lett a Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezet tagja, halála után, 2011-től így az MMA posztumusz tiszteleti tagja. 2014-ben születésének nyolcvanadik évfordulója alkalmából egy Kecske utcai összejövetelen levetítették a szintén Kisfaludy András által készített, „Arcom folyó tükrén – Juhász Sándor portré" című dokumentumfilmet. E sok oldalú művésszel, az Elhallgatott Zenekarok programsorozatok szellemi atyjával beszélgetünk.

Ki az a Kisfaludy András?
– Kisfaludy András egy képzőművésznek indult fiatalember, aki egy jampec a hatvanas évekből. Gyermekkorában rajzversenyeket nyert, a Képzőművészeti Gimnáziumba járt, majd a Képzőművészeti Főiskolán Bernáth Aurél kétszeres Kossuth-díjas magyar festőművész tanítványa festő szakon. Mellette párhuzamosan ment a zenélés, élete alapzatát pedig a dokumentumfilm-készítés adta.
A Kex együttes alapító tagja. Illusztris zenekar, az aczéli 3 T rendszer tónusos tiltott kategóriájába tartozó underground zenekar. Mikor alakultak?
– 1968. december 6-án, Mikulás napján alakultunk. Ez egyben az első nap, amikor koncertet is adtunk. A fellépés – nomen est omen – az Ipartervben volt. Amellett, hogy ez egy építészeti intézet, ott rendezték meg abban az évben az első olyan avantgard kiállítást, amelyen az ott szereplő művészek (később Kossuth-díjban is részesülő elismert alkotók) egyöntetűen úgy nyilatkoztak a Kexről, hogy a mi zenekarunk, vagyis ennek az induló fiatal művésznemzedéknek a zenekara a Kex.
Ez az avantgard művészbarátság kitartott a későbbiekben is?
– Igen meghatározó élmény volt. Barátkoztunk, jöttünk-mentünk együtt mindenfelé.
Mit jelentett az 19601970-es években az underground?
– Érdekes belső fejlődés volt a miénk. Kezdetben nem nagyon voltak saját számaink. Két tagunk, a Bianki Iván, és az Imre Attila mindenre vevő volt. Gitároztak, doboltak, énekeltek műfaj nélkül a Bee Gees-től a magyar népdalokig mindent. Lakodalmakon is játszottak. De mit is jelentett nekünk az underground akkor? Az énekesünk, Baksa Soós János hihetetlen szellemességét emelném ki. Ő igazi rossz fiú volt, egy vérbeli provokátor. Heccelte a közönséget, a rendszert, voltak olyan kiélezett helyzetek, amikor egy koncert közben-után menekülnünk kellett, mert megvertek volna. Ahogy egy punk együtteshez bárhol a világon hozzájárult a polgárpukkasztó viselkedés, ez úgy nálunk is természetes volt. Baksa sokszor a koncertek közben talált ki dolgokat, kész ad hoc performanszokat adott elő. Pl. egy április 4-i ünnepségen eljátszotta, hogy ő egyszemélyben a felvonuló, mondjuk a Vörös Október Ruhagyár vezetője, egyszerre ő van fent az emelvényen és tapsol a lent masírozó munkásoknak, közben pedig megy a koncert. Majd megjelenik a levegőben, mint hadi repülőgép, aki elhúz a tribün előtt óriási félelmet keltve. Vakmerő volt, a bőrét vitte a vásárba. Ennek a pszichológiája úgy nézett ki, hogy az emberek azért jöttek el a koncertjeinkre hogy lázadjanak. Mivel mi képviseltük a lázadás szellemét, ők átitatódtak vele. Ezzel egy bizonyos fokú szabadság mégis csak járt azokban a szoros cenzúrákkal teli időkben. Ha ez a zenekar ennyi mindent megenged magának, akkor mi is lehetünk szabadabbak nem csak itt a koncerteken, hanem a hétköznapi életben is – gondolták a barátaink.
Hol léptek fel?
– Alapvetően budai illetőségű zenekar voltunk. Budán szinte az összes helyen felléptünk. Először a Jókai Klubban fönt a Szabadság hegyen, a Bem rakparton az Ifjúsági Parkban, a Citadellán, és végül a dunai hajóutak során is.
Hajóutak?
– Igen. Mi találtuk ki. 10-kor reggel beülünk egy hajóba, fölmegyünk Visegrádig a közönséggel együtt, közben adunk egy koncertet és visszajövünk délután 2-kor Budapestre.
Elég bevállalós volt ez így. Hogyan tudott elevickélni ilyen explicit fellépéssel a Kex a kommunista rendszerben? Nagyon szem előtt voltak.
– Sehogy, hiszen a zenekar és közönsége is meg volt figyelve. A hajóutak alkalmával sokszor megtörtént, hogy már a hajón jelezték, ha a partra érünk, várnak minket és a közönségünket is az illetékes elvtársak, rendőrök. Voltak, akik beugrottak inkább a vízbe, hogy elkerüljék a szembesítést. Messziről lerítt ki volt besúgó, például az öltözködésükről, de igazából nem akartunk ezzel foglalkozni. Vagy vegyük Radics Béla esetét. Ő volt a Taurus együttesnél is, a korszak igen kiemelkedő alakja. Az első koncertjük alkalmával, amit május elsején tartottak az ifjúsági Parkban, óriási balhé volt. A buli végén az utcára kitóduló tömeg a Clark Ádám tér felé ment a Lánchíd irányába. Erre nem volt felkészülve a karhatalom, nem volt elég rendőrautó, nem tudták kordában tartani a tömeget, a téren leállt a forgalom. És akkor a tér közepén egy hangadó ember azt kiabálta, hogy „Radics Bélát a pártba, a Taurust a kormányba!" Na ebben nem volt köszönet. Mit tudtak hát csinálni? Anno – de ez most is így van – akinek nem volt nagylemeze, az előbb-utóbb meg is halt, ezért az államvezetés megfosztott ettől a lehetőségtől minket, és persze a többi underground rock együttest is. A rádiókon és lemezeken keresztül mentek a hírek. Ezt elfojtották. Ha pedig nincs lemez és rádiófelvétel, akkor zenekar sincs, így a probléma meg lett oldva részükről.
A besúgó hálózat akkor sikeres volt. Nem érdekelte ki, kik voltak a jelentők?
– Nem tudtuk kik a besúgók, csak sejtettük. Jóval később 1998-ban „Elszállt egy hajó a szélben" címmel, (ami egy Kex szám volt) készítettem egy dokumentumfilmet, akkor történt meg az az érdekesség, hogy megnyitották az Állambiztonsági Hivatal Levéltárát. Én akkor elmentem és a magamra vonatkozó megfigyelések aktáját kutatva világossá vált előttem, hogy kik az árulók, kik a besúgó személyek. Iratokat, leveleket, besúgó jelentéseket lehetett kikérni (nagyon nagy segítségemre volt Markó György a Hivatal akkori vezetője). Volt, hogy havonta, két hetente, de a végén már hetente, sőt két-három naponta jelentettek rólunk. Rajongóink mellett szép számmal akadtak tehát besúgóink is, ebből az egyik legnagyobb csalódás Fogarasi János, aki a METRO orgonistája volt, és barátom, többször játszottunk együtt koncerteken és jam sessionokon. Nagyon ügyesen csinálták. A lényeg: nem tudtuk ki köp, de elültették bennünk a bizalmatlanságot egymás iránt, így a legjobb barátodban is képes voltál besúgót látni. Azért kaptunk egyébként nagyobb figyelmet besúgó körökben, mert a Kex értelmiségi csapat volt. Bianki Iván a Zeneművészeti Főiskola gordonka szakán végzett, Imre Attila építészmérnöknek tanult, én művész voltam. Pár ezres nézőseregünk talán átcsúszott volna a cenzúrán, de értelmiségi voltunk miatt eszméink, ideáink, gondolataink terjedése veszélyes volt a rendszer számára. A tízezres nézősereg pedig azért volt veszélyes, mert a tömegre gyakorolt hatás már túl nagy méreteket öltött, ráadásul a rendőrség sem tudott annyi embert megfékezni. Voltak érdekes megoldások. Pl. Zorán egy ideig tagja volt a Taurusnak, mivel Aczél elvtárs tűrt kategóriájába csak úgy kerülhettek be zenekarok akkor, ha egy tűrt, vagy támogatott személyt vesznek a csapatba. Így került be Zorán, aki támogatott volt, ezzel legitimálva az együttest.
Meddig voltak fenn végül?
– A besúgók dolgos tevékenysége miatt 1971-ben szűntünk meg. Sok más együttessel együtt minket is sikerült szétbomlasztani, különben eszünk ágában nem lett volna felhagyni a zenéléssel. A Baksát pl. csábították a Metróba. Jó páran disszidáltak, miután a tisztogatás elérte célját.
Kit tart példaképének, nagy elődjének?
– Nem voltak példaképeink. József Attilát, meg szürreális szövegeket énekeltünk.
„A fű, a falevél hogyha hazatér,
 folyók zöldülnek el, a halak odaúsznak.
Mi már békével repülünk tovább,
ott egy nyitott ablak.
Piros madár esik, szárnya rebben,
Ti éreztek vele, csak ti ketten.
Felbukott, leesett, hozzá mehetek nélküled.
Te csak fuss tovább…"
Ez pl. nem szerelmes szöveg, sem ez, sem az. A dallam összefogja, és olyan mintha jelentene valamit. Ez az avantgard megfoghatatlan szöveg ugyanúgy a lázadás jelképe volt. A zene formanyelve egy különleges dolog. A könnyűzene világában is van olyan, hogy a prózai szöveg jelentését a zenei jelentés megváltoztatja.
Ebből a lázadó attitűdből őriz még valamit?
– Persze. Az egész beat zene nemcsak egy zenei műfaj, hanem életforma is. Akik Magyarországon ezt megtanulták a '60-as években teljesen egyedül, autodidakta módon sajátították el a műfaj fogásait. ők építették fel a magyar beat zene, irodalom, és képzőművészet kultúráját, és ennek a részese lehettem én is. Az egész beat kultúra ezekhez a zenekarokhoz kötődik: Syrius, Kex, Atlas, Taurus, Liversing etc.
Ön a zenekar dobosa. Mikor, hogyan tanult meg a hangszeren játszani?
– Autodidakta módon kezdtem én is dobolni, de egy idő után láttam ez kevés lesz. Ahhoz, hogy magasabb színvonalon tudjam művelni, ahhoz bizony okítani kell engem. Jó haverom volt akkor már a Kőszegi Imre, aki a legjobb jazz dobos volt akkor is, és most is. Azt mondtam neki, hogy „Imre én fizetek neked, taníts meg engem kottából dobolni"! Ráadásul ő az amerikai kottát tanulta meg (aminek az alapja az alla breve), és azt adta át nekem is. 
Kik voltak önre nagy hatással nem zenei területen?
– Engem nagyon érdekelt, hogy az ember hogyan gondolkodik, és miért úgy gondolkodik. A bölcsészkaron Zsilka Jánosnak volt egy nyelvi strukturalista szemesztere, akitől nagyon sokat tanultam. Majd Kovásznai Györgyhöz keveredtem. Nagy hatvanas évekbeli író, animációs filmrendező, aki elhívott a rajzfilm gyárba, mert azt mondta „Andriskám te tudsz zenélni, tudsz rajzolni, nekem ilyen ember kell". A Pannónia Filmstúdióban két önálló rajzfilmet is készítettem. Az egyiknek a társgrafikusa Méhes László volt, híres magyar, most már Párizsban élő festőművész. A másik Hobóról szólt, címe: „Rolling Stones Blues", ami az első magyar videoklipként vonult be a történelembe. Onnantól kezdve viszont csak dokumentumfilmmel foglalkoztam. A már említett Radics Béla is nagy hatással volt rám. Sok rock bandában megfordult gitárosként korai haláláig, (róla is csináltam filmet „R.B. Kapitány – Radics Béla emlékére" címmel).
Elhallgatott Zenekarok. Hogyan pattant ki az ötlet?
– Magam sem tudtam hány száma van a Kexnek, és elkezdtem kutatni. Tulajdonképpen ebből jött az ötlet (mint kiderült 16 számunk volt). Arra gondoltam, hogy a kutatást kiterjeszthetném a többi egyívású zenekarra, és magára a korra is. Elsősorban azzal a szándékkal mentem tehát ennek az egésznek neki, hogy megőrizzem, archiváljam a jövőnek, hogy ilyen is volt, mint amit mi csináltunk. Ebből jött létre aztán a MOM Kulturális Központban rendezett hatalmas buli, és a Kossuth Klubban jelenleg futó sorozat Elhallgatott Zenekarok címmel. A MOM-ban az egész koncertet digitálisan is rögzítették. Ez az anyag lett később a dupla CD alapja, amely meg is jelent 2018-ban. Az Elhallgatott Zenekarok projekt mögött tehát ott van az a hatvanas–hetvenes évekbeli kultúra, ami az akkori világot nagymértékben meghatározta. Ez a mai napig is kihat, áthat, átnyúlik. Azért kuriozitás, mert ma ezzel így nem foglakozik senki.
Hogyan jutott a Kex a Kossuth Klubba?
– A Kossuth Klub műsorigazgatójának az apja, egy grafikus srác, minden Kex bulin ott volt. A szeretetét és imádatát átadta a fiának is. Egyszer véletlenül ott voltam a Kossuth Klubban egy könyvbemutatón, amikor megszólítottak, hogy „Andris, gyere igyál egy sört!" Na ő volt a Kőmíves András, a hűséges koncertre járó barátunk fia.
Mik a tervei a jövőre nézve?
– Nem szeretek beszélni a tervekről, mert akkor nem mindig jönnek össze. De vannak. Írok egy könyvet, ami az én 1960-as éveimről szól. Tehát újra visszamegyek az említett korba. Elemzem ezt az időszakot. Hogyan futottam bele a Kexbe, mint fiatalember, milyen környezetből jövök stb. A Film Intézetnél is pályázni fogok egy új tervvel, ismét egy zenei témával fogok előjönni, pl. a magyar blues. Vagy a magyar beat költészet, irodalom, képzőművészet bemutatása a magyar popkultúra területén belül.
Az interjút Fogarasi Attila készítette

Az Elhallgatott zenekarok koncertsorozat 2020. évi négy koncertje a Muzikum Klubban
(MUZIKUM Klub & Bisztró 1088 Bp., Múzeum utca 7.) a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósul meg.
2020. január 24.   —   Syrius emlékzenekar
2020. március 20.   —   Kex Remake
2020. október 9.   —    Atlas együttes
2020. december 4.   —   Új Taurus

Jegyinformációkat a +36/20 221-7767-es telefonszámon, vagy az alábbi linkre kattintva lehet kérni: http://muzikum.hu/koncertek/?np=2

(A beszélgetés még a koronavírus terjedése előtt történt. A márciusi koncert elmaradt, őszre lett prolongálva.)
23 مارس, 2020  |  intejú elhallgatott zenekarok juhász sándor