Bemutatták A felsőfokú művészeti képzés Magyarországon című könyvet

A felsőfokú művészeti képzés Magyarországon címmel megjelent a Fundamenta profunda könyvsorozat második kötete, amelyet május 29-én mutattak be az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének (MMA MMKI) székházában, a Hild-villában. A könyvbemutatót a mű egyik szerkesztője, dr. Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára, illetve dr. habil. Kocsis Miklós, a kutatóintézet igazgatója tartotta.
Kocsis Miklós bevezetőjében kiemelte, hogy a kötet alapjául szolgáló kutatást és a vonatkozó szakirodalom áttekintését, az MMA Titkárságának megrendelésére, az Educatio Nonprofit Kft. Felsőoktatási osztályának felkért munkatársai végezték 2014. december 16. és 2015. május 31. között. Az MMA MMKI gondozásában megjelent könyv bevezető elemzéseit a két szerkesztő, Kucsera Tamás Gergely és Szabó Andrea írta. Kocsis Miklós emellett kiemelte azt is, hogy a borítón látható, a Cella Septichora Látogatóközpontot ábrázoló felvételt a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. díjmentesen bocsájtotta felhasználásra.
Kucsera Tamás Gergely emlékeztetett arra, hogy a köztestület létrejötte óta nagy hangsúlyt fektet a művészeti oktatás és nevelés témakörére. Az MMA folyóirata, a Magyar Művészet különszámot szentelt a kérdéskörnek és az Oktatási, Képzési, Tudományos Bizottság munkájában is nagy fontossággal bír a művészeti oktatás magyarországi helyzete. Felhívta a figyelmet a kötet hiánypótló mivoltára. Például segítséget nyújt a művészeti képzés fogalmi hátterének pontosításához, amikor foglalkozik a művészeti tevékenység kutatási értelmezésével, a művészeti ágak klasszifikációjával, illetve a kreatív ipar fogalmával és vizsgálataival. Az elvégzett kutatás sokoldalúan és alaposan járja körül a művészeti képzést.
Ugyanakkor, mint az a szerkesztők Előszavában olvasható: „Az elemzésből kitűnik, hogy a művész és a művészet értelmezése, fogalmi elhatárolása, különösen empirikus megragadhatósága nem (mindig) egyértelmű. A kutatás rávilágít arra (is), hogy az elméleti szinten hiányzó – egyébként filozófiai, művészetelméleti, sőt esztétikai jellegű – meghatározások megadása előtt az empirikus társadalomtudomány az azonos – vagy hasonló – részterületen feltett kérdésekkel is adós maradhat, nemhogy azok megválaszolásával."
Fundamenta profunda könyvsorozat első kötete, Az alkotás szabadsága és a szerzői jog metszéspontjai című konferenciakötet a Magyar Művészeti Akadémia, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által 2015. november 16. napján a Pesti Vigadóban, a Magyar Művészeti Akadémia székházában megrendezett „Az alkotás szabadsága és a szerzői jog metszéspontjai" című művészetelméleti és szerzői jogi konferencia előadásainak szerkesztett változatát tartalmazza. A kötetet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala támogatásával kiadta a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete.
A könyvsorozat közeljövőben megjelenő harmadik kötete a magyar animáció történetét és oktatását ismerteti. A kötetet a június 21. és 25. között megrendezésre kerülő 13. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon mutatják be.
30 مايو, 2017