Szűcs Endre

Teljes élet egy értékvesztett világban

„Szűcs Bandi öröksége"
 
A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel kitüntetett Ybl-díjas építészt, Szűcs Endrét köszöntötték 75. születésnapja alkalmából április 17-én. A háznagyi teendőket Dévényi Sándor, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész látta el, közreműködött Petrás Mária népdalénekes, valamint Török Máté, a Misztrál együttes vezetője.
Laudációjában Dévényi Sándor kifejtette: a szerénységéről elhíresült Szűcs Endre életével bizonyította, hogy lehet a mai értékvesztett világban teljes életet élni. Mint fogalmazott: „aki személyes ismeretségbe kerül vele, az óhatatlanul elvarázsolódik". Hozzátette: „hamar magáévá tette a bartóki alapelvet, mely szerint csakis tiszta forrásból szabad meríteni. Szűcs Endre esetében ez a népművészet, melynek a jelentőségét már nagyon korán felismerte. A Balaton-felvidéktől kezdve a Gyimesig gyűjtötte az emlékeket. A kihalóban lévő házakat, rönkházakat felvásárolta és olyan skanzent hozott létre, amit a szentendrei is megirigyelne. Tisztában van vele, hogy akkor lehet csak sikeresen átörökíteni a múlt emlékét, ha a műemlék használatba kerül. Rekonstruálni a modern kor igényeinek megfelelően kell. Ebből fakad a teremtő építészete".
Példaként az alsóbogáti volt Festetics kastély helyreállítási munkálatait hozta, mely elnyerte az Európai Unió legrangosabb, műemlék felújításokat díjazó elismerését, az Europa Nostra Díjat. Válaszában Szűcs Endre kijelentette: olyan kincset birtoklunk, amit nem csak őriznünk kell, de tovább is kell adnunk. Számára sosem volt kétséges, hogy milyen formanyelvet válasszon, és milyen irányba kanyarítsa a ceruzáját. Ezt követően a jelenlévők megtekintették a „Szűcs Bandi öröksége" című portréfilmet, amely az Ybl-díjas építész életét dolgozta fel.
2019. április 17.  |  petrás mária szűcs endre dévényi sándor