Lully, Rameau, Gluck

Opera három királynak
 
2011-ben kezdődött a Versailles-i Barokk Zenei Központ és a Vashegyi György vezette Purcell Kórus és Orfeo Zenekar termékeny együttműködése. Legutóbbi albumuk – Un Opéra pour trois rois [Opera három királynak] – is ebből az összmunkából született. A párizsi Opéra Magazine decemberi száma méltatja az albumot: s Vashegyi Györgyék immár másodízben (először 2015-ben) nyerték meg a rangos szaklap Diamant de l'Opéra nagydíját.
A Versailles-i Barokk Zenei Központ művészeti igazgatója, Benoît Dratwicki által kiötlött Opera három királynak a „pasticcio" sikeres modellje mind zenei, mind dramaturgiai értelemben. Az Opera három királynak zenei montázs, amelyet XIV., XV. és XVI. Lajos uralkodása alatt létrejött művekből állítottak össze, s először a Versailles-i Királyi Operaházban adtak elő 2016. november 24-én. A lemezt a koncertet megelőző három napon vették fel Budapesten.
A darab tehát tulajdonképpen egy pasticcio-opera: 15 szerző operájából szólal meg 24 részlet, s jól megfér egymás mellett Mondonville, Dauvergne, Lully, Rameau vagy Rebel zenéje, stílusa. A válogatás zenei ritkaságokat (pl. Lalande bourréeja a Folies de Cardenio-ból, vagy Royer chaconne-ja a Pouvoir de l'Amour-ból) kever olyan jól ismert művekkel, mint Lully marché-ja a Bourgeois gentilhomme-ból, de az egymás után szerkesztett részletek egy új drámai cselekménnyé, és így végül koherens egységgé állnak össze három allegorikus szereplő bevonásával. A lemezen Chantal Santon-Jeffery (a Hírnév), Baráth Emőke (a Dicsőség) és Thomas Dolié (Apolló) közreműködik.
A felhangzó áriák, balettek, kórusok, induló, égiháború, táncok stb. emellett kitűnően mutatják meg a barokk operazene gazdagságát.
 
Jacques Bonnaure a francia magazin kritikájában ezt írja: „Baráth Emőke előadása különösen kiváló a vokális megvalósítás minősége és a művészi díszítések szempontjából. Ez főképp Rameau Castor et Pollux-ának „Tristes apprets, pales flambeaux" részében, valamint Leclair Scylla et Glaucus-ának finoman elégikus „Viens Amour, quitte Cythere" dalából válik egyértelművé.
Chantal Santon-Jeffery kevésbé játssza ki a tragikus előadásmód kártyáit a lemezen, mint az előadás során, amely több érzelmet ad hozzá Gluck: Iphigénia Tauriszban részleteihez. Nem Agamemnon lányát jeleníti meg többé, hanem a Híres énekest, aki az előbb idézett szereplő sorsán kesereg. Másfelől, a két szoprán gyakran duettben megjelenő együtthangzása és hangzásának színei tökéletes egyensúlyt teremtenek. Thomas Dolié előadása józan, életerős, és főként tisztán érthető.
Vashegyi György munkája megérdemli, hogy a legelőkelőbb méltatásokkal illessék, leginkább azért, mert sikerült létrehoznia egy olyan személyes hangzást, amely különbözik a francia, angol vagy olasz barokk együttesekétől.
Lehetséges, hogy a közép-európai hangszeres és énekes hagyományok hatására a zenészek és a kórusok tisztelik a korszak interpretációs elveit, megőrizvén a hangzás bársonyos puhaságát és kerekségét, amely által az előadott művek megtartják különös vonzerejüket.
Szeretnénk azt is kihangsúlyozni, hogy a kórus tagjai a francia szövegeket nagyon magas szinten sajátították el."
 
Lehotka Ildikó a Gramofon zenei szaklap téli számában szintén elismerően ír az albumról: „Egészen kivételes felvételt tarthat kezében a hallgató. A kétrészes képzeletbeli opera minden pillanata arra készteti az érdeklődőt, hogy figyeljen az előadásra, a zene megteremti a saját belső feszültségét, amit a hallgató pontosan érez. Az Orfeo Zenekar kitűnő – a 17. és 18. századi francia királyi udvari zene a maga pompájában, ünnepélyességében, táncosságával tárul elénk, a hangszínek pazarul sorjáznak. A Purcell Kórus hangzása kezdettől gyedi volt, s most is az. Chantal-Santon Jeffery, Baráth Emőke és Thomas Dolié érzékenyen formálják meg vokális szólamaikat, Vashegyi György maximális hőfokon irányítja a közreműködőket. A két lemez közel hozza a korszakot a mában élőknek. Valószínűleg a Napkirály, XV. és XVI. Lajos is szívesen hallgatná Versailles-ban az előadást."
2018年1月8日  |  vashegyi györgy klasszikus zene barokk zene hanglemez kritika