Botvay Károly 85

A Makovecz Szalonban június 6-án Botvay Károly 85. születésnapi köszöntésére került sor. A nagy nevű gordonkaművész 1932. december 29-én született Sopronban. Az egybegyűltek megtekinthették a róla szóló és Petrovics Eszter rendezésében 2016-ban az MMA megbízásából készült portréfilmet. A vetítés után a vonósnégyesjáték mestere elmondta, hogy a portréfilm kiegészítése gyanánt összegyűjtötte pályájának azokat a fő mozzanatait, amelyek kerek számokkal jellemezhetők.

2018年6月6日

„Amíg a gyerekeknek játszol, velük játszol"

A Makovecz Szalonban május 23-án Sipos Mihály népzenész születésnapi köszöntésére került sor. Az MMA rendes tagja május 21-én töltötte be 70. életévét. Az egybegyűltek megtekintették a róla szóló portréfilmet, amely 2013-ban készült az MMA megbízásából Tóth Péter Pál rendezésében. A háznagy Temesi Ferenc író volt, aki a vetítés után kérdezte életéről, pályájáról a Muzsikás együttes oszlopos tagját.

2018年5月23日

Jazzkönyvbemutató: emlékek fesztiválokról, portrék muzsikusokról

A Makovecz Szalonban május 16-án Bicskei Zoltán filmrendező és grafikus A szív sorsa. A jazz és mi – Zeneesszék Dormán László fotóival című gyűjteményes kötetének bemutatójára került sor a szerző és Dormán László jazzkritikus, fotóművész részvételével, aki az évtizedek során számos kiemelkedő amerikai, jugoszláv és magyar jazzmuzsikust örökített meg felvételein.

2018年5月16日

Kunkovács László könyvbemutatója

A Makovecz Szalonban május 9-én Kunkovács László új könyvének bemutatójára került sor. A Nánási vásárok, nánási pásztorok című kötet a Kossuth-díjas fotóművész, néprajzkutató, író és MMA-tag nyolcadik megjelent munkája, ám hetvenhat évesen is ugyanolyan lelkes és aktív, mint egész pályája során, és – mint mondta – már a kilencedik kötetét tervezi, amelyben az árasztásos kertészkedés hagyományát kívánja bemutatni. 

2018年5月9日

Dubrovay László köszöntése

A Makovecz Szalonban május 2-án Dubrovay Lászlót köszöntötték családtagjai, barátai, tisztelői a 75. születésnapja alkalmából. Jelen volt többek közt Vashegyi György, az MMA elnöke, Fekete György, az MMA tiszteletbeli elnöke, valamint az MMA Aranyérmével kitüntetett Béres József és Béres Klára is, s az előbbi hosszan beszélt Dubrovay Lászlóról és a zeneszerzővel immár húsz éve ápolt családi barátságról.

2018年5月2日
首先 最後