Zelinka Tamás és Nógrádi Péter

Zenepedagógiai díjátadó

Átadták az MMA Zeneművészeti Tagozatának zenepedagógiai díjait október 5-én a Makovecz Szalonban. A háznagyi teendőket ellátó Ittzés Mihály zenepedagógus, művészeti író a díjazottak köszöntése során kiemelte, hogy a tagozat minden évben díjazza a legkiválóbb zenepedagógusokat. Idén négy tanárember munkáját ismerték el.
Apagyi Máriát Lantos István akadémikus köszöntötte, aki laudációjában hangsúlyozta, hogy a díjazott egy új zenepedagógiai módszer megalkotásával iskolát teremtett. Mint fogalmazott: „irányításával a gyerekek csodákra lettek lépesek. Pedagógiai módszere érett, követésre méltó. Bárki megismerheti."
Bruckner Adrienne énekművészt Nógrádi Péter akadémikus köszöntötte. Kifejtette, hogy a díjazott évtizedes pedagógiai múlttal rendelkezik. „A tiszta, örömteli éneklés tudását egykori és jelenlegi tanítványai is a szívükben hordozzák, gyümölcseit pedig mások épülésére adják tovább" – mondta Nógrádi Péter.
Dratsay Ákost méltatva Ittzés Mihály akadémikus kiemelte, hogy „pályafutása során többszörösen bizonyította felkészültségét és tehetségét, sikereket pedig nem csak tanítványai révén, hanem előadóművészként is elért. Azt vallja, hogy a tanári munka aranyfedezete az előadói tevékenység."
Zelinka Tamást szintén Ittzés Mihály laudálta. Köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy Zelinka tanári munkássága mellett a Parlando című internetes folyóirat éltető szelleme, felelős szerkesztője. Zelinka Tamás lapszerkesztői munkája során kihasználja az elektronikus megjelenési mód előnyeit, hiszen így sokkal több, publikálni akaró kolléga számára tud megjelenési lehetőséget biztosítani. „Szívügye a magyar zenei nevelés, amiért minden áldozatot meg tud hozni. Ezzel szolgálja magyar népét" – mondta Ittzés Mihály.