A Róth Miksa által készített egyik üvegablak a szabadkai városházán

Szabadkai anziksz

A Délvidék emlékeit és mának élő örökségét feldolgozó sorozat harmadik előadásaként május 3-án Szabadka építészetéről szóló előadást tartott Klein Rudolf szabadkai építészettörténész. Az est háznagyi feladatait Sulyok Miklós látta el.
Klein Rudolf vetítettképes előadásában feltárult a letűnt Magyar Királyság harmadik legnagyobb városa, Szabadka történelme. Szabadka ízig-vérig magyar volt és több, velünk élő nemzetnek is otthont adott. Együtt éltek ott a németek, horvátok, s más egyéb délszláv népek is. Igaz, eltérő arányban. A szerbség aránya például akkor, amikor a szerbek megkapták a várost, mindössze négy százalék volt. Napjainkban az azóta bekövetkezett betelepítéseknek köszönhetően, ez a szám sokkal magasabb.
Szabadka és környéke már a mohácsi tragédia előtt színmagyar volt. A fennmaradt források szerint ez a táj kizárólag magyarok által lakott volt már akkoriban is. De a török hódoltság radikálisan megváltoztatta a vidék nemzetiségi arculatát. A törökök ugyanis mindenkit kiirtottak az Alföld déli szegletén. Aztán rádöbbentek arra, hogy ha nincs lakosság, akkor nem lesznek adófizetők sem. Ez a gondolat új világot teremtett. Megnyílt az út a betelepítések előtt, ami a Habsburg-korban még nagyobb lendületet véve, tovább folytatódott. Jöttek népek a Balkán mélyéről, jöttek német nyelvterületről, mint ahogyan jöttek az Alföldről, magyarok is.
Klein Rudolf szerint Szabadkán Trianon előtt békében együtt éltek a nemzetiségek. Önálló városrészben, önálló, saját templommal, mintegy saját szigetként, de mégis együtt, egy közösségben, egy városban. Szabadka sokáig mezőgazdasági jellegű település volt. Még az utcaképe is ezt a nagyállattartó, falusi jellegű hagyományt sugallta, hiszen a város szélén sokkal szélesebbek voltak az utak, s ahogyan haladtak befelé, úgy szűkültek le. Ennek magyarázata, hogy a gazdák állatai olyan ütemben fogytak, ahogyan a pásztorok befelé, a településben előre haladtak. A kisebb gulyának vagy csordának pedig elég volt már a szűkebb utca is. Szabadka központja épp emiatt a bokros jellege miatt sokáig üres maradt. Mindezen a XIX. század urbanisztikai fejlődése változtatott, mikor is az üresen maradt, központi tér Szabadka valódi központjává változott. Mégpedig oly módon, hogy megmaradtak a korábbi, nemzetiségi jelleget őrző szigetei is. De a központi tér már az egységes Szabadka központi terévé fejlődött. Itt építették fel például a száz méter magas tornyáról elhíresült, s a magyar szecesszió egyik legszebb építményeként emlegetett városházát is.
Klein Rudolf elmondta azt is, hogy ez az épület számos, szabadkőműves jelképet őriz a homlokzatán, belső terében azonban mind a mai napig hirdeti a magyar történelem dicső pillanatait. Az ablakai, a díszítései ma is magyar motívumokat rejtenek. Az impériumváltás után a bevonuló új urak igyekeztek szétverni azokat a magyar emlékeket, amelyeket elértek, de szerencsére nem végeztek tökéletes munkát, mert nem érték el mindenhol a Szent Koronával díszített nemzeti jelképeinket. Ennek hála ezek megmaradtak, s ma is láthatók. Csak úgy, mint a városháza míves ablakai, amit a jugoszláv partizánok bevonulása előtt a szabadkai polgárok elrejtettek, hogy aztán csak a titói konszolidáltabb világban hozzák elő a titkos rejtekéből. Most ezek, a Róth Miksa által készített üvegablakok díszítik Szabadka polgármesteri hivatalát – mondta el Klein Rudolf.
2017年5月12日  |  sulyok miklós akadémiai szalon klein rudolf