Esemény - bal kép
Benczúr Ház
1068 Budapest, Benczúr utca 27.


Nagyobb térképre váltás

Lantos István: Improvizáció a klasszikus zene előadói gyakorlatában

Akadémiai székfoglaló előadás – 2014. május 23.
Lantos István Improvizáció a klasszikus zene előadói gyakorlatában című akadémiai székfoglaló előadásában rámutatott arra, hogy a rögtönzés, az improvizáció, amely a klasszikus zene világában kicsit másképpen van, mint a jazz esetében, a zenélés legősibb módja. Kiemelte, hogy a rögtönzés a pillanat művészete, a kompozíció pedig a maradandóságé. J. S. Bach is megkülönböztette a kettőt. Bachról tudjuk, hogy képes volt többszólamú fugát improvizálni, de a műveket, a „kompozíciót" mindig kottából játszotta. Bach darabjaiban többször nyílik lehetőség rögtönzésre, sőt az előadóktól el is várták, hogy lassú tételek esetében ismétléskor az eredeti zenei anyagot rögtönzött díszítésekkel szólaltassák meg. Haydn szonátáiban is van lehetőség rögtönzött kadenciák játszására. Ilyesmire általában lassú tételekben nyílik mód. Köztudott, hogy Mozart sokat és fantasztikusan rögtönzött. A zenetörténet jelentős eseményként tartja számon Mozart és Clementi bécsi találkozóját. Ez alkalommal is az improvizációé volt a „főszerep". Liszt rögtönzéseiről is legendákat lehet hallani. Azután Dohnányi folytatta a nemes hagyományt.
Érdekességként említette, hogy kezdetben a Zeneakadémián, a felvételi vizsga kötelező részét képezte az improvizáció, majd a II. világháború után ebből a szempontból is nehéz évtizedek következtek. Azokban az években a hivatalos álláspont szerint szinte bűnnek számított, ha valaki az improvizációt akár csak emlegette is. „Az azonban köztudott volt – idézte fel Lantos István –, hogy a hivatalos fejekben a rögtönzés az orgonával kapcsolódott össze és az orgona – mint tudjuk – túlságosan klerikális hangszer. Ezért az egész orgona szakot akarták megszüntetni. Ezt Kadosa Pálnak sikerült megakadályozni – mondván: ha a Szovjetunióban van orgona tanszak, akkor nálunk sem szabadna megszüntetni. Ma már – hála Istennek – egészen más a helyzet. Egyre többen improvizálnak, sőt az orgona szakon már oktatják is a rögtönzést" – fejezte be előadását Lantos István.
 
Komlós Katalin: Laudáció Lantos István székfoglalójához (pdf)

 
Lantos István (Budapest, 1949. július 10.) zongoraművész Díjak: Liszt-díj (1976), Bartók–Pásztory-díj (1992), Érdemes Művész (1998), Földes Andor-emlékérem (2001) A Bartók Béla zeneművészeti Szakközépiskolában Tusa Erzsébetnél tanult, ezután zongoristaként és orgonistaként szerzett diplomát kitüntetéssel a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, ahol Solymos Péter növendéke volt. A hetvenes években feltűnt előadóművész nemzedék egyik legsokoldalúbb előadó egyénisége. Nemcsak kiváló zongoravirtuóz és kamarazenész, hanem rendkívüli improvizációs készséggel rendelkező orgonaművész is, mindezen felül, pedig vérbeli pedagógus. 1969-ben sikerrel mutatkozott be Bayreuthi Nemzetközi Ifjúsági Fesztiválon, Bartók III. zongoraversenyét játszotta. Ugyanitt 1970-ben is fellépett, ekkor Messiaen Zongoraversenyét adta elő Pierre Boulez vezényletével. Az európai országokon kívül az Egyesült Államokban és Japánban is visszatérő vendég, zenekari és szólóesteken kívül kurzusokat is tart. 1973 óta a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzora. 1986-tól 1989-ig Japánban a Szapporói Egyetem vendégprofesszora. Valamennyi hangfelvétele a Hungaroton gondozásában jelent meg. 1984től 1986-ig a Zongora Tanszék vezetője, 1994 és 1997 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora volt. A Liszt Ferenc Társaság elnöke, világszerte rendszeresen vesz részt zongora és orgonaversenyek zsűrijének munkájában. Fontosabb koncertek: 1972–1992: a Filharmónia szólistája, ennek keretében számos zongora- és orgonakoncertet adott Magyarországon, és külföldön. Az európai országokon kívül az Egyesült Államokban és Japánban is visszatérő vendég. Fontosabb felvételei: Liszt Ferenc: Kamaraművek, Brahms: Zongoranégyesek, In Memoriam Giovanni Bottesini, Liszt Ferenc: Ritkaságok zongorára, Liszt Ferenc: Piano Works for Piano Duet, 50 éves a Hungaroton - Zongoraművészek (1951-2001), Bottesini, Giovanni:Kompozíciók nagybőgőre III.- közreműködő, Schubert zongoradarabok, Dohnányi variációk egy gyermekdalra, Haydn zongoraművek, Liszt eredeti kétzongorás és négykezes darabjai és más kamaradarabjai, Bartók dalok. Székfoglaló előadásának címe: Improvizáció a klasszikus zene előadói gyakorlatában

2014. május 25.