A Zuglói Filharmónia Szlovéniában

2018. április 7–10. között a Zuglói Filharmónia Szent István Király Zenekar Szlovéniában vendégszerepelt, viszonozva a nova goricai Nova Filharmonija Ifjúsági Szimfonikus Zenekar 2017-es szeptemberi látogatását. Az együttműködés első lépéseként tavaly májusban a szlovén karmester, Simon Perčič vezényelt koncertet a Zuglói Zeneházban a fiatal trombitaművész, Gregor Rogelja közreműködésével, ezt követte a teljes szlovén zenekar őszi fellépése először a Müpában, majd Békéscsabán. A szlovéniai vendégtúrán – Ljubljana, Nova Gorica és Lendva állomásokkal – kizárólag magyar darabokból álló zenei műsort mutattak be.
A Zuglói Filharmónia Zenekara április 8-án Ljubljanában a Grand Hotel Union koncerttermében játszott nagy sikerű koncertet, melyen a szlovén nagykövet asszony, Szilágyiné Bátorfi Edit, valamint a ljubljanai Balassi Intézet igazgatónője, Molnár-Gábor Bíborka is részt vett. A Ménesi Gergely karmester által vezényelt műsorban emblematikus magyar zeneszerzők művei szerepeltek – Erkel Ferenc: Ünnepi Nyitány, Kodály Zoltán: Galántai táncok és Liszt Ferenc Les préludes –, valamint néhány operett-részlet csendült fel Kálmán Imrétől és Lehár Ferenctől, Patak Zita énekesnő hangulatos előadásában.
Másnap a Nova Gorica Kulturális Központjában rendezett hangversenyen többek közt elhangzott Bartók Bélától a Concerto, melynek mélyen átélt, értő előadása emlékezetes élmény marad az ottani közönség számára.
A zenekar Lendván adta harmadik koncertjét a Makovecz Imre által tervezett Színház- és Hangversenyteremben, melyen valódi örömzenélésnek lehettünk tanúi. A fellépések kitörő sikere bizonyítja, hogy a társulat új szintre lépett szakmailag, és az utazás nem utolsósorban alkalmat adott arra is, hogy a tagok között szorosabbra fűződjenek a kialakult baráti szálak.
A lendvai est további örömteli eseménye, hogy a hangverseny előtt került sor Olasz Ferenc Balázs Béla-díjas fotóművésznek, a Magyar Művészeti Akadémia tagjának könyvbemutatóval egybekötött kiállításmegnyitójára. A fotográfus nemrégiben Aquila Jánosról, a XIV. században alkotott freskófestőről és építészről jelentetett meg új albumot. A koncertterem folyosóján jelenleg is megtekinthető a kiállítás, mely a könyvben szereplő csodálatos alkotásokból ad ízelítőt.
A sikeres programsorozat fontos lépés volt a nemzetközi kulturális kapcsolatok erősítésében, és bízunk a további gyümölcsöző együttműködésben.
Ngày 24 tháng 4 năm 2018  |  zuglói filharmónia olasz ferenc