Tavasszal ismét Essentia Artis a Pesti Vigadóban

Tavasszal nyílik az MMA művészeti ösztöndíjasainak programsorozattal kísért kiállítása

A március elején kezdődő grandiózus összművészeti esemény mintegy 160 kortárs művész közreműködésével több mint két hónapon át várja az érdeklődőket a Pesti Vigadóban, az MMA székházában - jelentették be a szervezők február 21-én a Centrál Kávéházban rendezett sajtótájékoztatón.
Ngày 21 tháng 2 năm 2024

A nemzet egysége nem határ kérdése

„Mind magyarok vagyunk!" – Egység a sokféleségben címmel egész napos konferenciáját tartott a határon túli magyar művészetről az MMA Művészetelméleti Tagozata. A tagozat szándéka, hogy a jövőben rendszeres fórumot biztosítson a határon túli magyar (elsősorban XX. századi, illetve kortárs) művészeti értékek, kezdeményezések bemutatásának. Már az első tanácskozás megvalósította ezt, hiszen az előadások egyértelműen bemutatták, a magyarság a művészetben nem országhatár kérdése. Beszámolónk következik a konferenciáról.

Ngày 24 tháng 11 năm 2021

Megújult a Magyar Művészet folyóirat

Új arculattal és szerkezettel jelentkezett az idei évben a Magyar Művészet, a Magyar Művészeti Akadémia elméleti folyóirata. A 2021/5. szám ünnepélyes bemutatóját 2021. november 17-én este, a Vígvarjú étterem (Pesti Vigadó) Flamingó termében tartották. A szellem, tudás és művészet éthoszát képviselő, korábban negyedévente megjelenő periodikum ezután is a magyar kultúra egészére kiterjedő figyelemmel foglalkozik a művészeti élet fontosabb eseményeivel, de hozzáállásában dinamikusabb szemléletet valósít meg és már kéthavonként jelentkezik. Az esten közreműködő vendégek, köztük a lap új főszerkesztője, Falusi Márton író, esszéista a lapot érintő változásokról beszélgetett. Köszöntőt Pécsi Györgyi, az MMA Kiadó ügyvezetője mondott.

Ngày 19 tháng 11 năm 2021

Egy barátság története levelekben

Szakolczay Lajos „Szólíts nyugodtan Gyurkának!" Találkozások Faludy Györggyel

Az MMA Kiadó kötete Faludy György Szakolczay Lajosnak írott leveleit tartalmazza. A harmincnégy levél története, melyhez a költő verseket, fordításokat is mellékelt, majd egy évtizednyi időt ölel fel. Szakolczay Lajos Magyarországon elsőként írt méltató tanulmányt az emigrációban élő Faludyról. A kalandos történetű szöveg 1982-ben a Mozgó Világban jelent meg és lavinát indított el. A hatalom válasza nem maradhatott el: igyekeztek minden eszközzel aláásni az irodalomtörténész szakmai hitelét. Sikertelenül. Faludy György pedig barátságába fogadta a tanulmány szerzőjét. A levelek mellett tanulmányok, interjúk, visszaemlékezések és Faludyt méltató külföldi cikkek is helyet kaptak a kötetben, tágabb kontextusba helyezve, színes részletekkel gazdagítva a két irodalomszerető ember kapcsolatát. (Recenzió)

Ngày 18 tháng 11 năm 2021

Folytatódott a Kodály Zoltán zenepedagógiai módszere köré épülő konferenciasorozat

„Mozgó dó…" IV. – Zene a katedrán címmel szervezett konferenciát Kodály Zoltán zenepedagógiai műveinek vizsgálatára november 17-én az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) a Pesti Vigadóban a zeneszerző közelgő, december 16-i születésnapjához kötődően. Kodály a múlt század harmincas éveitől fogva készített a zenepedagógiát segítő, ének-zene órákon használható gyakorlatokat, amelyek azért is jelentősek, mert végigkísérik a zenét tanulók életét, segítségükkel a zenei írás-olvasás a legmagasabb szintig elsajátítható úgy, hogy közben a tanuló a különféle zeneszerzői fogásokkal, zenei formák miniatűr változataival, izgalmas hangsorokkal és a magyar népzenével is ismerkedik. A konferencia elsősorban ezek elemzésével, értékelésével foglalkozott, kitérve a művek művészetelméleti vonatkozásaira és kulturális környezetükre is.

Ngày 17 tháng 11 năm 2021

Konferenciasorozatot indított a magyar egyházzene történetéről az MMA MMKI

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete (MMA MMKI) a magyar egyházzene történetéről indított három évre tervezett kutatás- és konferenciasorozatot. Az egyes alkalmakra zenetörténészek, egyházzenészek és aktív zeneszerzők kapnak meghívást, hogy körbejárjanak egy-egy érdekesnek ígérkező témát. A konferencia célja, hogy felvázolja a magyar egyházzene-történet korszerű eredményeit, s feltérképezze, hogy van szükség további kutatásokra, új megállapítások megfogalmazására.

Ngày 09 tháng 11 năm 2021
Đầu tiên Cuối cùng