Forrás: nemzetiszinhaz.hu Fotó Eöri Szabó Zsolt / MTI

"Szeretetre születtem, s nem gyűlöletre"

Újra MITEM a Nemzetiben április 10. és 25. között

Áprilisban rendezik meg az ötödik Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozót, aminek az elmúlt négy éve sikertörténet, hiszen egyre többen jönnek el a rendezvényre, idén három hétig a világ színjátszó életének egyik fontos középpontja lesz Budapest és a Vidnyánszky Attila igazgató által vezetett Nemzeti Színház. A fesztiválon izgalmas előadásokkal, rendkívül széles sávon, gazdag kínálattal.
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja az idei MITEM-et bemutató sajtótájékoztatón kiemelte a találkozás, az együttlét, az egymás kultúrája iránti kíváncsiság és a párbeszéd fontosságát. Hangsúlyozta: a magyar színházi szakma egésze részt vesz a MITEM rendezvényein. Mint mondta, a fesztiválon izgalmas előadásokkal, rendkívül széles sávon, gazdag kínálattal fordulnak a nézők felé.
A találkozón Magyarország mellett tizenhárom ország – Oroszország, Ukrajna, Németország, Románia, Észtország, Belgium, Libanon, Olaszország, Tunézia, India, Szerbia, Szlovénia és Horvátország – színházai vesznek részt. A MITEM előadásainak rendezői között van Michael Thalheimer, Antonio Latella, Eimuntas Nekrosius, Valerij Fokin, Rimas Tuminas, Elmo Nüganen, Andrej Mogucsij és Vlad Troickij is.
A meghívott színházak között vannak olyanok, amelyek hagyományosan, szinte minden évben jelen vannak a fesztiválon és új vendégeket is köszönthetnek – mondta az igazgató, kiemelve: örül a német színházi jelenlétnek, amellyel egy falat sikerült újra áttörniük. A fesztivál programja különleges színházi csemegéket tartalmaz, Magyarországon korábban nem látható színházakat, kultúrákat mutatnak be.
Elmondta: teret nyitottak az aktuális témák bemutatásának is. A migránskérdés, az idegenség egy másik kultúrában, a kultúrák találkozása új téma, amely erőteljesen megjelenik a programban. Hagyományos témáikat is megtartják: hogyan lehet megőrizni nemzeti kultúránkat egy globalizált világban, hogy lehet különböző kultúrák között dialógust teremteni, hogyan tudjuk átmenteni generációról generációra az értékeket, tradíciókat.
Rétvári Bence, az EMMI parlamenti államtitkára a sajtótájékoztatón elmondta: 4,5 millióról az elmúlt években 6,7 millióra emelkedett a színházlátogatások száma Magyarországon, egyre bővülő, színesedő a színházi kultúra. Mint mondta, ez a növekedés annak is köszönhető, hogy egyre több forrás jut a színházaknak.
A MITEM idei programját Kulcsár Edit, Rideg Zsófia, Kozma András és Verebes Ernő dramaturgok, a fesztivál szervezői mutatták be.
Újra eljön a fesztiválra a magyar közönség előtt legutóbb az Anyeginnel bemutatkozó moszkvai Vahtangov Színház, amely ezúttal Szophoklész tragédiájával, az Oidipus királlyal mutatkozik be. A találkozón részt vesz Európa egyik legrégebbi művészszínháza, a milánói Piccolo Teatro, amely Antonio Latella rendezésében a Pinokkiót mutatja be.
A fesztivál résztvevői Skype-on keresztül vagy videóüzenetben is bemutatkoztak. A Piccolo Teatro két művésze, Christian La Rosa és Massimiliano Speziani a Pinokkió című előadásról beszélt: Carlo Collodi művét felnőtteknek szóló meseként mutatják be. Fadhel Jaibi, a tunéziai nemzeti színház igazgatója elmondta: a színház a Violence(s) című produkciójával szerepel Budapesten.
A fesztiválon négy német előadás látható, köztük két berlini produkció. Oliver Reese, aki az idei évadtól a Berliner Ensemble igazgatója, elmondta, hogy két politikus darabbal érkezik a színház: rendezésében Günter Grass A bádogdob, valamint Bertolt Brecht A kaukázusi krétakör című művét, Michael Thalheimer rendezését, az idei évad nyitóelőadását mutatják be.
Mint elhangzott, a Nemzeti Színház négy előadással vesz részt a fesztiválon: a III. Richárd, a Bánk bán, a Figaro házassága, avagy egy őrült nap emléke című produkció mellett a Woyzeck bemutatója is szerepel a programban. Emellett három határon túli produkció is látható lesz.
A mustra mottóját a moszkvai Vahtangov Színház Oidipusz-előadása mentén Szophoklész „Szeretetre születtem, s nem gyűlöletre" szavai adják.
További információk a rendezvény honlapján érhetőek el.
01 Şubat 2018 Perşembe  |  fesztivál vidnyánszky attila mitem