BUDAKALÁSZ MAGJA – 2018

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata BUDAKALÁSZ MAGJA – 2018" címmel nyílt, építészeti tematikájú pályázatot hirdet meg. Az idei kiírás tartalmi, építészeti-tájépítészeti eszközökkel megfogalmazott javaslattétel Budakalász Kálvária-domb terület hasznosítására. A korábbi évekhez hasonlóan pályázatot 40. életévüket be nem töltött, építőművész, építészmérnök, építész, belsőépítész végzettségű személyek adhatnak be. A pályázat benyújtásának határideje: 2018. november 30.
17 Eylül 2018 Pazartesi

A MÉM Sándy Gyula-kiállítása Rimaszombatban

Sándy Gyula (1868–1953) építész munkásságát mutatja be a Napsugaras tornyok című kiállítás a rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeumban. A kiállítás, mely a Magyar Építészeti Múzeum és a Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ szervezésében valósult meg a művész születésének 150. évfordulója alkalmából, 2019. március 29-ig látogatható. A tárlatot, mely tervrajzokon, dokumentumokon és fényképeken keresztül dokumentálja Sándy művészeti tevékenységét, a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjprogramjának keretén belül a Magyar Nemzeti Galéria munkatársa, Bodó Péter művészettörténész állította össze, és Bélavári Krisztina (Magyar Építészeti Múzeum) fényképei illusztrálják.

11 Aralık 2018 Salı

Napsugaras tornyok építészete – Sándy Gyula és a Hegyvidék

A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ és a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény Sándy Gyula építész születésének 150. évfordulója alkalmából rendez közös kiállítást a Lóvasúton. A tárlat a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény kiállítótermében lesz látható 2018. november 30. és 2019. április 30. között. Sándy Gyula építőművészetét korábban a MÉSZ-székházban mutatta be tárlat, jelen kiállítás annyiban más, hogy a XII. kerületi vonatkozásokra fókuszál.

09 Kasım 2018 Cuma

Megemlékezés a 150 éve született Komor Marcell építész lakóházánál

2018 jelentős évfordulói közé tartozik Komor Marcell  (1868–1944) születésének 150. évfordulója. Ennek tiszteletére a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ, valamint Budapest II. Kerületének Önkormányzata megemlékezést és koszorúzást szervez az alkotó születésnapján, 2018. november 6-án 11 órakor az építész Budapest II., Keleti Károly utca 29–31. szám alatti lakóházán elhelyezett emléktáblánál. Képgaléria

05 Kasım 2018 Pazartesi

Makovecz-kiállítás Ulánbátorban

„… összekötni az eget és a földet…"

Új kiállítás nyílik „… összekötni az eget és a földet…" címmel 2018. október 15-én a Mongol Festőművészeti Galériában, Ulánbátorban, a Magyar Művészeti Akadémia alapító, örökös tiszteleti elnökének, az Ybl-, Kossuth‑, és Prima Primissima díjas, Magyar Corvin-lánccal kitüntetett Makovecz Imrének a műveiből. A tárlat 2018. december 13-ig látogatható. Az ulánbátori előtt csupán egy héttel nyílik meg a dél-uráli Izsevszkben is egy hasonló, Makovecz Imre építészeti munkásságát bemutató tárlat, amely az Oroszországban már több éve, rendkívüli sikerrel zajló vándorkiállítás hatodik, egyben utolsó állomása.

04 Ekim 2018 Perşembe

Napsugaras tornyok – Sándy Gyula építőművészete

Sándy Gyula (1868–1953) építész születésének 150. évfordulója alkalmából rendez kiállítást a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ, az építész hagyatékában található tervekből, tárgyakból és dokumentumokból. A tárlat a Magyar Építőművészek Szövetsége székházának Kós Károly termében látható 2018. október 15. és 26. között. Az építész életművét bemutató emlékkiállítás létrehozásában a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasai vállaltak szerepet.

03 Ekim 2018 Çarşamba
Son