« Tillbaka

Készülődés Pazsgába – Király László köszöntése és kötetbemutatója

Király László legújabb, Készülődés Pazsgába című kötetének bemutatójára, amellyel egybekötve írókkal és barátaival ünnepelte 70. születésnapját az idén Arany János-díjjal kitüntetett költő.">
Esemény - bal kép
Esemény - helyszín kép
Esemény - helyszín kép
Esemény - nagy kép

Készülődés Pazsgába – Király László köszöntése és új kötetének bemutatója

2013. november 18-án a Magyar Írószövetség székházában került sor Király László legújabb, Készülődés Pazsgába című kötetének bemutatójára, amellyel egybekötve írókkal és barátaival ünnepelte 70. születésnapját az idén Arany János-díjjal kitüntetett költő.
Az estet Erős Kinga szerkesztő nyitotta meg, aki köszöntötte az ünnepeltet és nagy örömmel szólt arról, hogy az említett új könyv az Orpheusz Kiadó gondozásában jelenhetett meg. Ezt követően arra biztatta a nagy számban jelenlévő közönséget, hogy igyekezzenek minél gyakrabban elmélyedni Király László sokrétű és igen mélyreható költészetében, majd felkérte Szentmártoni Jánost, az Írószövetség elnökét, hogy mondja el köszöntő beszédét. Ő – miután boldog születésnapot kívánt az ünnepeltnek –, kiemelte: számára követendő példa Király László mint ember, és természetesen mint költő, akinek egész élete és költészetének letisztultsága egyedülállóvá teszi kortársai között, hozzátéve még azt a nagyon fontos megjegyzést, hogy úgy újít költészetével, hogy közben szoros kapcsolatban marad a gyökerekkel. Szövegeiből a felelősség és a tisztelet sugárzik a múlt iránt, és az eljövendő nemzedékeknek is példamutató az a tartás, amivel bír – mondta. Szentmártoni János után Mezey Katalin, a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának vezetője köszöntötte a költőt, vázolva mindazt a hagyományt, azt az örökséget, melynek megteremtője az ünnepelt, és arról a kapcsolatról is szólt, mely köztük az elmúlt negyven évben alakult, formálódott. Beszélt a '60-as és '70-es évekről, az indulás és a kibontakozás nehézségeiről, illetve az Arany János-díj szerepéről, arról a példaértékű munkáról és teljesítményről, ami Király László sajátja. Karácsonyi Zsolt, a Helikon folyóirat szerkesztője szólalt fel Mezey Katalin után, akinek talán a legbensőségesebb a kapcsolata a felszólalók közül Királlyal, hisz egyrészt mentora a költő a költőnek, másrészt azt a posztot tölti be most ő, amiben a Készülődés Pazsgába szerzője tevékenykedett évtizedeken át. Karácsonyi Zsolt elsősorban valóban a költőről beszélt, arról a mélyből feltörő, elementáris költőiségről, ami Király László írásaiból sugárzik. Hangsúlyozta, hogy mindig tudja, milyen ereje és jelentősége, hatalma van a leírt szónak, s hogy mindig arra törekszik, hogy megszólítson, megérintsen, ha kolozsvári kocsmáról, ha a tájról, vagy bármi egyébről is ír éppen, és általa egy olyan képzeletbeli, varázslatos tájba juthatunk el, amit „általában Erdélynek szoktak nevezni". Szakolczay Lajos egy szintén költői indíttatású, nagyon is metaforikus szövegben járta körül egyrészt a Pazsga-fogalmat, utalva arra, hogy a kitalációnak tűnő név valóságosat rejt, illetve azt a nagyon fontos dolgot, hogy Király László költészete minden esetben a hétköznapiról, az általunk talán jól ismert, de nem eléggé ismert momentumokról szól. Beszélt a 2. Forrás-nemzedék szociografikus ihletettségéról, illetve Sóváradról természetesen, mely az ünnepelt költészetében egyfajta gyémántként ragyog fel. A köszöntők és méltatások után Király László kommentálta az elhangzottakat és válaszolt Szakolczay Lajos kérdéseire. Beszélt a Vitorlaének című antológiáról, amelyben elindult költői pályafutása, és hangsúlyozta az új kötetről szólva, hogy Pazsga egy valóban létező hely, annak ellenére, hogy a legtöbben azt gondolják: kitalált fogalomról van szó. Örült azoknak a megállapításoknak, amelyekkel költészetét jellemezték, hisz ahogy elmondta, számára valóban fontos, hogy hű maradjon azokhoz az értékekhez, amiket Erdélyből hoz, ugyanakkor látókörét mindig is igyekezett szélesebbre tárni, és megköszönte azt a figyelmességet, hogy ennyien összegyűltek a 70. születésnapján.
 
Az est folyamán Lázár Balázs színművész előadásában szólaltak meg Király László versei.

Tekintsék meg a Király Lászlóról szóló portréfilmet, melyben szülőhelyéről Sóváradról, valamint életéről mesél: