Sinkovits Imre színművész (Forrás: Fortepan, orig.: Hunyady József)

Kilencven éve született Sinkovits Imre

Szeptember 21-én, a magyar dráma napján lenne kilencvenéves Sinkovits Imre Kossuth-díjas színész, az első nemzet színésze cím birtokosa, a Magyar Művészeti Akadémia posztumusz tiszteleti tagja. (A magyar dráma napját 1984 óta rendezik meg Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve.) Az MMA Színházművészeti Tagozata Aranytaps – Sinkovits Imre 90 éves lenne címmel rendezett programon emlékezett meg a színészlegendáról. Ezen fia, Sinkovits-Vitay András segítségével idézték fel alakját, szerepeit, majd zártkörű, premier előtti vetítésen annak a portréfilmnek a bővebb változatát láthatták a meghívott vendégek, melyet vasárnap 54 percben a köztelevízió tűz műsorára az MMA-portrék sorozatban.
den 21 september 2018

Vezeklések és a techné kora

Gaál József képzőművész, az MMA levelező tagja kiállítása nyílt meg és látogatható november 11-ig a Műcsarnokban, az MMA intézményében. Ezzel egyidőben nyílt meg ugyanott a MORPH szobrászcsoport (Kalmár János, Mata Attila és Szabó Tamás) közös tárlata, kapcsolódva Gaál József kiállításához. Nem véletlenül rendezi egyszerre ezt a két kiállítást a Műcsarnok. Szegő György művészeti igazgató elmondása szerint nemsokára nyílik az épület középső teremsorában Rejtett történetek címmel a 19–20. század fordulóján kibontakozó életmódreform-mozgalmak és a művészetek kapcsolatát vizsgáló nagykiállítás, a két szélső teremsorban most nyílt tárlatok ehhez kapcsolódnak majd.

den 25 september 2018

Makovecz-templom épül Pesterszébeten

Letették Budapest első Makovecz-templomának alapkövét a XX. kerületi Mátyás téren. A Pesterzsébet Szabó-telepi Református Egyházközség temploma a kormány és az önkormányzat támogatásával, valamint közadakozásból épül meg. A 2018. szeptember 24-i ünnepségen Varga Mihály pénzügyminiszter arról beszélt, a templom terve közel állt a világhírű építész szívéhez, jól illeszkedett életművéhez, méltó volt magyarság iránti elkötelezettségéhez és szellemiségéhez. Hozzátette: történelmi adósságot törlesztenek a templom építésével, hiszen nincs a fővárosban Makovecz Imre által tervezett templom.

den 25 september 2018

Kutatók Éjszakája a Műcsarnokban és a Hild-villában

A Kutatók Éjszakája egy Európa-szerte megrendezett ingyenes eseménysorozat a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítésére. Idén először két napon át, szeptember 28-án és 29-én lehet bepillantani a különböző tudományterületek titkaiba. A programsorozatba bekapcsolódik a Magyar Művészeti Akadémia intézménye, a Műcsarnok, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet, illetve a Makovecz Központ és Archívum is.

den 18 september 2018

Átadták a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait

A Pressburger Imre-díjat A bűnös című film nyerte, a Zukor Adolf-díjat pedig az Ok-okozat rendezője vihette haza. A 15. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál elismeréseit a szombat esti záróünnepségen adták át, a Művészetek Házában. A filmfesztivál zárógáláján Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális ügyekért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében azt mondta: ez a fesztivál a filmszakma jelentős ünnepévé vált. A Magyar Művészeti Alkadémia által is támogatott fesztivál záróünnepségén Buglya Sándor köszöntőjét is felolvasták.

den 24 september 2018
Senaste
// ]]>