A makoveczi tervek ösztönző ereje megkerülhetetlen

Teljessé vált a Makovecz Imre által megálmodott Hagymatikum Gyógyfürdő

Március 24-én átadták a makói Hagymatikum új épületszárnyát. Az ünnepségen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök, Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke, Farkas Éva Erzsébet Makó város polgármestere, valamint Makovecz Pál, a Makovecz Imre Alapítvány kuratóriumi elnöke. Az épületet dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök áldotta meg és szentelte fel.
24.03.2024.

Nemzetközi építészeti díjat nyertek Tima Zoltán projektjei

Tima Zoltán, az MMA rendes tagja vezette Középülettervező Zrt. (KÖZTI) négy projektje nyert BigSEE díjat: a balatonfüredi ötcsillagos LUA Resorttal, a soproni Csik Ferenc Uszodával, a szintén Sopronban megvalósult parkolóházzal, valamint az Aggteleki Nemzeti Park területén található szádvári romkonzerválással.

27.04.2023.

Kaesz Gyula bútorai

A Magyar Művészeti Akadémia fenntartásában működő Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ megvásárolta Kaesz Gyula híres magyar belsőépítész nagy értékű bútoregyüttesét. A hazai lakáskultúra egyik megteremtőjének saját tervezésű és használatú bútorai belsőépítészeti kuriózumok, amelyeket a közeljövőben egy kiállításon is bemutatnak a hazai nagyközönségnek. A Kárpát-medence legnagyobb építészeti és örökségvédelmi gyűjteményének gyarapítása folyamatos és kiemelt feladata a MÉM MDK-nak, ennek keretében 2022–2023 folyamán Kaesz egykori lakásából egy több mint hatvan tárgyból álló tárgyegyüttest vásárolt az örökösöktől. A bútorokon kívül eredeti tapéta- és textildarabok, valamint könyvek is kerültek az intézmény gyűjteményébe.

13.03.2023.

Dévényi Sándor-kiállítás Kolozsváron

Dévényi Sándor Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja egyéni kiállítása nyílik meg 2023. március 8-án a kolozsvári Művészeti Múzeumban. Dévényi Sándor a pécsi organikusok körének meghatározó alakja, valamint a Kós Károly Egyesülés alapító tagja. A tárlat – amelynek kurátora Dénes Eszter – március 26-ig látogatható a Bánffy-palotában.

08.03.2023.

Budapesten ad elő Breuer Marcell amerikai monográfusa

Barry Bergdoll március 20-án tart előadást a Műegyetemen
 
Budapestre érkezik és nyilvános előadást tart Breuer Marcell munkásságának egyik legismertebb kutatója, a New York-i Museum of Modern Art korábbi építészeti kurátora, Barry Bergdoll. A jelenleg a Columbia Egyetemen tanító professzor a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ meghívására 2023. március 20-án, hétfőn nyilvános előadást tart a Műegyetemen Breuerről, a világhírű, magyar származású építészről.

07.03.2023.

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata állásfoglalása a pesti Duna-part, a Széchenyi tér déli térfal kialakítással kapcsolatban

A Magyar Művészeti Akadémia küldetése, hogy aktív szerepet vállaljon a társadalom, azon belül is a kulturális közélet alakításában. Ennek tudatában és a magyar, valamint az egyetemes kultúra értekei érvényesülésének érdekében fejti ki állásfoglalását az MMA Építőművészeti Tagozata a Széchenyi tér déli térfalának átépítésével kapcsolatban.

22.02.2023.
Прва Последњи